Az EPT Barcelona főversenyének 1A napjára 475 játékos nevezett, köztük olyan játékosok mint Dan Shak, Eugene Katchalov, Vanessa Selbst, és Michael "The Grinder" Mizrachi.
Végül a laza-agresszív stílusáról ismert amerikai pókeres szerezte meg a chipleadet, a beszámolók szerint szinte minden leosztásban részt vett, így sikerült 30,000 zsetonos kezdőstackjét a nap végére 186,600-ra növelni.
Michael "The Grinder" Mizrachi
Vanessa Selbst, aki szintén ismert őrültnek tűnő megjátszásairól, ezúttal nem tudta kivívni a továbbjutást, a verseny 3. vakszintjén regisztrált be, de a vakszint felénél már ki is esett, Q Q -al került allin 5 K 3 K boardon K 8 ellen, és nem tudott javulni.
A nagy nevek közül továbbjutott még például Dmitry Yurasov illetve Ole Schemion is, aki tavaly a Super High Rolleren (6. hely) a Main Eventen (123. hely) és a High Rolleren (6.) is pénzbe ért, összesen körülbelül €300,000 értékben. A fiatal német profi 80,000 zsetont csomagolhatott el a nap végén.
Az 1A nap indulásával párhuzamosan zajlott még az Estrellas Poker Tour főversenye, ahol Tóth Béláért szoríthattunk.
Tóth a 8. helyen végzett, körülbelül 15 nagyvakkal ment allin korai pozícióból A T -al, de nem sikerült lejavulnia Nir Levy A A handjét, nyereménye így €40.849 lett. Gratulálunk az eredményhez!
Tóth Béla
A mai napon a főverseny 1B napjával folytatódik a pókerfesztivál, amit magyar idő szerint 15:00-tól élőben közvetít az EPT.