A póker korabeli, szivarfüstös világa nemcsak a szerencsevadászokat vonzotta a kártyaasztalokhoz, hanem a művészeket is megihlette. Bár számos próbálkozás született a póker whiskey-gőzös hangulatának megragadására, kevés mű tudta igazán ikonikus módon megörökíteni ezt a világot.
A Dogs Playing Poker sorozat viszont ilyen. Egy olyan festményciklus, amely egyszerre vált popkulturális jelenséggé, a pókerezők kedvencévé – és sokak szerint a giccsművészet királyává – vagy ha úgy tetszik, ászává.
Ki volt Cassius Marcellus Coolidge?
A különleges sorozat mögött Cassius Marcellus Coolidge állt, aki a 19. század második felében kezdte pályafutását, de legismertebb művei a 20. század elején készültek.. Már fiatalon művészi ambíciókat dédelgetett, de hosszú utat járt be, mire megtalálta saját stílusát. Dolgozott bankban, patikában, festett karneváli fotóháttérként szolgáló karikatúrákat, majd az illusztrációk világában bontakozott ki igazán.
Képzőművészeti képzés nélkül, de kivételes humorérzékkel és abszurdba hajló látásmóddal kombinálta az emberszerű állatfigurákat hétköznapi szituációkkal – így születtek meg a híres pókerjelenetek kutyákkal.
Pókerező kutyák – nem csak egyetlen festményen
Sokan azt gondolják, hogy a Dogs Playing Poker egyetlen festmény. Valójában 18 különböző kép alkotja a sorozatot. Az első, Poker Game című alkotás 1894-ben készült, de az igazi hírnevet egy 1903-as megbízás hozta meg: a Brown & Bigelow reklámcég 16 új festményt rendelt tőle, szivarokat népszerűsítő naptárakhoz.
A képek különféle jeleneteket ábrázolnak – kutyák pókereznek, utaznak, ünnepelnek –, ám kilenc festmény kifejezetten pókerasztal körül játszódik. Ezek váltak a legsikeresebbé, és ezek teremtették meg a máig élő kultuszt.
A Friend in Need – az ikonikus kártyacsúsztatás
A sorozat legismertebb darabja az A Friend in Need, amelyen egy kutya titokban egy kártyalapot csúsztat át a partnerének. A legtöbb pókerjátékos számára a csalás természetesen elfogadhatatlan, de ez is tagadhatatlanul része volt a kor pókerjátszmáinak - a kép karikírozott módon utal a „régi idők trükkjeire”.
Ez a kép vált a sorozat legismertebb darabjává, számtalanszor reprodukálták plakátokon, bögréken és mémek formájában is. Bár az eredeti festmény soha nem került nyilvános árverésre, értéke szakértők szerint millió dolláros nagyságrendű.
Más festmények azonban valóban gazdát cseréltek: a Poker Game című eredeti művet 2015-ben 658 ezer dollárért adták el a Sotheby’s aukcióján. Az A Bold Bluff és Waterloo című képpár pedig együtt 590 ezer dollárt ért egy gyűjtőnek.
Sztorik a festmények mögött
Coolidge nemcsak pillanatokat örökített meg, hanem történeteket is elmesélt. Az A Bold Bluff és Waterloo című képek egy bernáthegyi blöffjét követik végig – előbb látjuk, amint gyenge kézre tesz komoly tétet, majd a következő képen, ahogy besöpri a kasszát, kiblöffölt ellenfelei kevéssé boldog tekintetétől övezve.
A festmények címei is beszédesek: Post Mortem, Poker Sympathy, Station and Four Aces, Stranger in Camp – mind olyan jeleneteket mutatnak be, ahol kutyák viselkednek úgy, mint mi: játszanak, izgulnak, veszteségeket dolgoznak fel, vagy épp olyasmit tesznek, amit a pókerben aligha néznének jó szemmel.
Miért lett kultusz?
A Dogs Playing Poker sorozat képei mára a popkultúra szerves részei. Posztereken, bögréken, mémeken, sőt, filmek díszleteiben is feltűnnek. A kritikusok gyakran legyintenek rá, mint kommersz giccsre – de ez mit sem változtat azon, hogy ezek a pipázó, italozó, blöffölő kutyák generációk óta megnevettetik a nézőt.
Lehet rá legyinteni, hogy kommersz – de a Dogs Playing Poker sorozatnál kevesen ragadták meg jobban a kártyaasztalok füstös, blöffökkel teli hangulatát.
