Az Oscar-díjas Eric Roth (Forrest Gump, Dűne, Megfojtott virágok) és fia, Geoff Roth megszerezték a legendás pókerjátékos, Stu Ungar életének megfilmesítési jogait, és már megkezdték az életrajzi minisorozat fejlesztését.
Stu Ungart, akit a New York Times a pókertörténelem első számú fenegyerekének nevezett, már 27 éves korára kétszeres World Series of Poker (WSOP) Main Event-bajnokként ünnepelték. Kamaszként hatalmas sikereket aratott gin rummiban is, a húszas éveire alig akadt ellenfele, ezért fordult a póker felé.
Tizenhat évvel második világbajnoki címe után, 1997-ben, harmadszor is megnyerte a WSOP főversenyét, ezzel történelmet írt. Ekkorra azonban már rossz egészségi állapotban volt, súlyos drogfüggősége miatt. Egy évvel később, Las Vegasban hunyt el.
Ungar életét — amely a tehetség, a zsenialitás, ugyanakkor a mentális problémák és az önpusztítás története is — korábban is feldolgozták, de most először készül hivatalos, a család által jóváhagyott életrajzi sorozat, amely mélyebb betekintést ígér a legendás pókerjátékos életébe.
„Elképesztően izgatottak vagyunk, hogy lehetőséget kaptunk Stuey történetének elmesélésére. Egyedülálló és megismételhetetlen tehetség volt” – fogalmazott közös közleményében Eric és Geoff Roth.
Stu Ungar lánya, Stefanie elmondta: családjával sokáig óvták a történetet, és csak most érezték úgy, hogy eljött az idő a megosztására. Kiemelte, hogy Eric Roth 1979-ben találkozott Ungarral Las Vegasban, ami egy különleges, személyes kötődést is ad a projektnek.