Sziasztok! Marcell/Answ3r3 vagyok, a cikkeimmel már találkozhattatok.
Hét éves voltam mikor édesapám meghalt, nem volt férfi minta az életemben, 2 nővéremmel és édesanyámmal nőttem fel. Nyámnyila alak voltam, önbizalom és bátorság nélkül. Középiskolás voltam mikor, komolyan elhatároztam, hogy megváltozok. Azóta évek teltek el és bátran állíthatom, hogy az önbizalommal és a bátorságommal minden rendben van.
Filozófikus alkat vagyok, szeretek az élet dolgain és összefüggésein elgondolkodni. Nagy örömöt okoz az a pillanat, mikor meglátom az összefüggést a dolgok között, és ha egy probléma gyökerét megtalálom. Mióta megismertem az NLP-t, és komolyabban beleástam magam a hiedelmek művészetébe, azóta ezekre a problémákra megoldást is találok.
Örömmel jelentem be, hogyhamarosan megtalálhattok az oktatók között.

A Mentál Coach nagyon izgalmas dolog. Nézzük meg közelebbről miről is van szó.
Az első Coach, talán a görög filozófus, Szókratész volt, aki az emberek meggyőzése helyett inkább kérdéseket tett fel, amelyek a saját helyzetük és feltételezések vizsgálatra késztette őket, ily módon változtatva meg a gondolkodásukat. 1974-ben megjelent a „The Inner Game of Tennis” (A tenisz belső játszmája) című könyv, fordulópont volt a mai ismert coaching kezdetében. Ez a modell a külső és belső ellenféllel foglalkozik, egészen eddig nem fordítottak figyelmet a legnagyobb ellenfélre, aki nem a háló túloldalán van, hanem a játékoson belül. A belső játszma célja, hogy minden olyan dolgot, amit az elménk akadályként gördít elénk, amelyek gátolják a csúcsteljesítményünk felszínre kerülését, fel tudjuk oldani.
Mindig van eltérés a teljesítmény és a potenciál között, bármennyire is jó valaki mindig tudja jobban csinálni azt, amit csinál. A Coaching célja az egyénben rejlő lehetőségek kibontakoztatása teljesítményének javítása által. Segít felfedezni kik vagyunk, hova tartunk, gördülékennyé teszi a cél elérésééig tartó utat, legyen szó bármilyen területről.
Tehát a Mentál Coach kérdéseivel nagyobb megértést, tudatosságot és tisztább képet ér el, rámutat az ügyfél számára a mögöttes kérdésekre, rögzült mintákra. Segíti az ügyfelet abban, hogy új gondolatokat, érzelmeket, meggyőződéseket, fedezzen fel. Segíti az ügyfelet abban, hogy meglássa a rá és viselkedésére ható tényezőket.
Mivel több irányzat létezik, ezért eltérés lehet coaching és coaching között. Főleg a tranzakcióanalízis (TA) és az NLP eszközeivel dolgozok, bár bevallom, hogy a TA-ban még gyerekcipőben járok, így nagyobb hangsúlyt kap a neurolingvisztikus programozás az üléseken és mivel 100%-ban hiszek az eszközökben ezért pénzvisszafizetési garanciát vállalok.
Mivel több irányzat létezik, ezért eltérés lehet coaching és coaching között. Főleg a tranzakcióanalízis (TA) és az NLP eszközeivel dolgozok, bár bevallom, hogy a TA-ban még gyerekcipőben járok, így nagyobb hangsúlyt kap a neurolingvisztikus programozás az üléseken és mivel 100%-ban hiszek az eszközökben ezért pénzvisszafizetési garanciát vállalok.

Célom fő állásban foglalkozni a Coachingal, és elmélyíteni a tudásomat a különböző irányokban, majd újabb és újabb ismereteket szerezni, amivel hatékonyabbá tehetem majd a tevékenységet. 2016-ban reményeim szerint már a hipnoterápiával is foglalkozhatok, ami számomra egy szintén nagyon kedves területe az életnek.
Skype: theansw3r3
Skype: theansw3r3