Sziasztok!
Előre is elnézést kérek a szakmaiatlanságomért, én csak egy lelkes amatőr vagyok, aki picit tanácstalan. Nem is akarnék mélyebben belemenni az eredményeimbe, a történet, hogy MTT-ben viszonylag sikeres játékos voltam, ami szerintem szerencse kérdése inkább. Hobbinak fogtam fel, nem is olvastam utána a dolgoknak, kb fogalmam sem volt semmiről, mégis voltak eredményeim 10-50 dolláros beülőkkel. Magam sem értem miért. Imádtam a játékot, de felületes szinten. Aztán nagyot fordult az életem, tönkrement a vállakozásom, és úgy gondoltam, mégis évek óta űzöm az egyik szerelmemet, megpróbálnám komolyabban venni, hiszen az eddigi nagylábin való élés véget ért, ha csak minimál profitot tudnék termelni már elégedett lennék. Volt is rá időm, félretett pénzem, elkezdtem képezni magam. Ami fontos, hogy a versenyzés motivál, összességében a cash game számomra nagyon monoton, és nem tudok lelkesedni érte. A lényeg, hogy azóta bármilyen rossz kimondani vesztő játékos vagyok, pedig a képzettségem össze nem hasonlítható az 1 évvel ezelőttivel. Gyakorlatilag semmilyen szintet nem tudok megverni, és a szörnyú, hogy tudom én vagyok gyenge, de úgy látom az összs fontos flip elmegy, illetve a 70-30, 80-20-ak is aránytalanuk sokszor csúsznak el nem az én irányomban. Spinezem a legtöbbet, néha játszom MTT-t. Fizettem edzőt, több komoly szoftverre is beruháztam. Ami érdekes, hogy mindig is értelmiségi munkát végeztem, nehéz belátni, hogy valamihez ennyire ne legyen tehetségem, hiszen toporgok gyakorlatilag, 0 előrelépéssel. Cashen rushon,zoomon hobbi szinten kb 10-15 ezer handdel NL 10-NL25-ön 7BB/100-at hoztam, azóta az NL2-t sem verem Spinben pedig a 0,25-ös okoz komoly fejtörést. A trackeren még elemezgettem az eredményeim, de az Unibet, Stars, GG-ről elég nehézkesen tudom feltölteni. Persze anno más volt amikor ha buktam is, akkor sem jelentett semmit, hiszen volt miből fedezni. Ami probléma, hogy én ténylegesen nem érzem magam annyira gyengének, mint amennyire minden bizonnyal vagyok, és valószínűleg az én szintem ez. A kérdésem, hogy mikor adtátok fel, hogy bármennyire is szerelmesek vagytok a játékba, ez nem a ti világotok azon a szinten, ahogy elképzelitek. Nekem időm is volt rá (fél év), pénzem is, mégsem vittem semmire, inkább visszafejlődtem. Ami rossz,hogy elég sok pénzt fektettem bele, ami miatt joggal reménykedhetnék, hogy legalább a töredéke megtérüljön, ( és most nem az elbukott pénzre gondolok, mert nem játszom már olyan téten, hogy igazán fájjon) Nem tudom van-e értelme újból megindulni, hiszen mostmár véget ért az aranyélet, márciustól dolgozni fogok, és eddig sem vittem semmire, amikor korlátlan időm volt. Köszönöm, hogy elolvastatok. Mindenki véleménye/hozzászólása érdekelne, ő honnan indult, meddig jutott, esetleg, hogy adta fel, mik a határai, mik a lehetőségei . Érdekelnének az álmodozások, a racionalis álláspontok. Szóval összességében az egész pályafutás. Szép napot! Egy lelkes Fish