100 napos kihívás 1.-14. Nap

2013-03-26 00:51:05

Összefoglaló + Ajánló + Visszajelzés


    Két héttel ezelőtti bejegyzésemben írtam, hogy pár hónapos mellékvágány után, a póker újra előrébb lépett a prioritási listámon, és újult erőbedobással akarok fejlődni benne. Annak érdekében, hogy ezt a leghatékonyabban tudjam megvalósítani, egy 100 napos kihívást tűztem ki magamnak, aminek az a célja, hogy ad egy fókuszáltabb keretet számomra az egész folyamatnak. Ennek során napról napra dokumentálom magamnak a fejlődésemet, illetve a tényezőket, amelyekre rábukkanok, hogy visszahúznak és korrigálnom kell őket, illetve tanultakat, amelyeket felhasználhatok a haladáshoz.

 

          Korábban úgy terveztem, hogy hetente jelentkezek majd egy összefoglalóval, azonban inkább úgy döntöttem, hogy az erre szánt időt pókerre szánom, hogy jobban haladjak benne. Természetesen magamnak írtam a napi jegyzetelésen kívül összefoglalókat is az adott hét végén, illetve korrekciókat a következő hétre.

 

1.-7. nap:

    Az első hét fő témája az volt, hogy egyre motiváltabbá tegyem magam a pókerrel kapcsolatban, mert korábban a motivációm megcsappant a dolog iránt, mivel más területek vitték el inkább a fókuszomat, és erősen gondolkoztam, hogy ezen a területen folytassam-e tovább az utamat. Mivel végül úgy döntöttem, hogy ezen a téren is többet ki akarok hozni magamból, ezért tudtam, hogy mindenképpen kulcs fontosságú, hogy megfelelően motiválttá váljak. Így főként ezen dolgoztam az első héten, és ennek eredményeként napról napra egyre motiváltabbá is váltam, sőt nem is nagyon emlékszem már mikor voltam ennyire motivált pókerrel kapcsoaltban, talán még az elején, amikor elkezdtem. Érdekes mennyit jelenthet, ha az ember leásik mélyen magába, hogy megoldjon és korrigáljon hátráltató dolgokat, amelyek a motivációját szabotálják, és helyette egy pozitív környezetet teremtsen a cél elérése érdekében.

     Ahhoz képest, hogy már régen játszottam konkrét céllal, tervvel a fejemben, hogy merre haladjak és hogyan pókerben, egész jól játszottam a hét folyamán. Észrevehetően javult a mentális játékom, illetve a koncentrációs képességem session-ök során. Azok a dolgok, amelyek miatt elkezdtem kutakodni a mentális felkészültség és amximális teljesítmény témakörökben, szépen megoldódtak, és jelentősen jobb teljesítményre vagyok képes. Mindezek annak ellenére, hogy a játékom fejlesztésén már nagyon régen nem dolgoztam komolyabban, talán még 5-6 hónappal ezelőtt. Ez most mindenképpen megváltozik a kihívás során.

 

Itt van, amit magamnak írtam még múlt héten összefoglalóként a hétről (kimásolva a jegyzeteimből):

Játék mennyiség:

5594 hand

19 óra - 1140 perc

 

Játékom fejlesztésével töltött idő:

1. sessionök előtt napi 1 óra, flopzilla hand reading drillek, hand elemzések, korábbi jegyzetek, cikkek olvasása, meg utóbbi napokban lefekvés előtt olvasás 15 perc

kb. 7-8 óra

          Ahhoz képest, hogy kihagytam viszonylag hosszabb időt, és rég óta nem játszottam ilyen céltudatosan, tudva, hogy pókerben milyen konkrét célokat akarok elérni, és hogyan fejlődjek, egész jól ment a játék a héten. Korrekt játékot hoztam, nagy hibákat elkerültem, koncentrációm is egész jó volt.

           Kicsit viszont bűntudatom volt, mert több időt akartam volna mind a játékkal, mind a fejlődésemmel foglalkozni, de egyéb tevékenységek miatt nem találtam rá meg az időmet. Minden estére volt már programom, a délelőttjeim meg elcsúsztak a későbbi fekvés és kelés miatt.

     Ami pozitívum, hogy a motivációm napról napra erősödik, talán részben az előző miatt is, hogy még többet foglalkozzak vele, még sikeresebb legyek pókerben, és elérjem a céljaimat, amiket kitűztem. Jól csináltam továbbá, hogy szokásos reggeli rutin, meg reggeli után egyből fókuszáltan belevágtam a pókerbe, anélkül hogy bármiféle időpazarló dologba kezdtem volna, nem volt se póker oldalak, se email nézegetés, se facebook, semmi distraction csak munka. Grat, nice job! Tartsd ezt fent jövő héten is. Semmi pluszt nem ad hozzá az előrejutásomhoz, ha reggel végzek ilyen tevékenységeket, ahelyett hogy egyből arra fókuszálnék, ami fontos nekem és előrébb juttat az életben. Ha viszont ezeket végzem reggel, akkor az egész fókuszomat, koncentrációmat rombolja, belül is rosszul érzem magam, mivel megtörtem a reggeli produktív momentumomat stb. Ha már mindenképpen csinálod ezeket, akkor legalább ne reggel, hanem mondjuk délutáni szünetben, vagy este munka után, és ne reggeli gyakorlás után, 1. sessionök előtti pihenőidőben, azt hasznosabban töltsed.

 

Mi az, amit jól csináltam? 

·         Jól játszottam

·         Minden nap fejlesztettem a játékomat

·         Minden nap elolvastam a célokat, miérteket, és támogató meggyőződéseket

·         Vezettem napról napra a fejlődési naplót, és remek gondolatokat írtam le

·         Tudatára ébredtem dolgoknak, amelyek visszahúzhatnak és változtatnom kell rajtuk

  

Mi az, amit máshogyan kellene csinálnom? 

·         Jobban betartani a napirendemet, hogy produktívabb legyek

·         Lefeküdni aludni 1-kor, és felkelni 9-kor

·         Időpazarló dolgokat átrakni délutáni szünetre, estére (póker oldalak, facebook, email, telefonok)

·         Session-ök alatt repülő módba rakni a telefonomat, hogy ne zökkentsen ki semmi

·         Minden session előtt végezni a warmup rutint

·         Session-ök után rászánni 5 percet a session review megírására

·         Minden session-re kitűzni célokat, és a végén a session review alatt értékelni azokat

·         Naptárra jobban fókuszálni

·         Még 1 játékomat fejlesztő 1 órás session-t beiktatni a napomba, leginkább a 2. session utánra.

·         Első gyakorló session hand reading drill-ekből álljon, második pedig cikkek, jegyzetek olvasásából, videók nézéséből.

·         Konkrét fejlődési tervet csinálni mindig a következő hétre, melyik területen lesz a hangsúly? (fishek elleni játék, HUD gyakorlás, 3-bet potok, PFR játék, cold calling defending postflop...)

·         Lefekvés előtt olvasni jegyzeteket, póker könyvet, reggel átnézni hand reading drill-ek előtt

·         Étkezésekre jobban odafigyelni újra, összeírni egy étrendet, amit követek, és pontosabban be tudom iktatni a napirendembe, ezáltal növelem az energiaszintemet, és koncentrációmat is

 

Hogyan látom most a challange-t?

     Egyelőre pozitív vagyok vele kapcsolatban mindenképpen. Úgy gondolom, hogy az első hét jó volt beindítani a momentumot, illetve megnövelni a motivációmat. Többet foglalkozok mostantól a játékom fejlesztésével, és többet is játszok. Továbbá teljesen át kell szellemülnöm, eggyé válnom a célommal, hogy az RAS-emet minél inkább rá fókuszáljam. Pozitív vagyok, hogy pár héten belül felléphetek NL100-ra, magabiztosnak érzem a játékomat.

 

8.-14. Nap:

     Újult erőbedobással kezdtem neki a második hétnek is. Még az első hét végén google calendar-ban összeállítottam magamnak egy tervezetet a hétre, pókerrel és egyéb kikapcsolódó programokkal kapcsolatban, ez nagyon jól is működött hétfőn, azonban kedden elcsúszott az egész dolog, mivel bekaptam valami hasmenéses vírust, ami aznapra ledöntött, így a játék elmaradt, helyette a játékom fejlesztésével foglalkoztam, póker könyveket olvastam, handeket elemztem stb, hogy legalább hasznosan töltsem az időt. Habár másnap már jobban voltam, be is ültem pókerezni, és a session során próbáltam járatni az agyamat, gondolkozni a legjobb döntésekről, hand range-eket felállítani, és nem fogott egyszerűen az agyam. Ez újra rádöbbentett, hogy mennyire fontos szerepet tölt be a teljesítményünk maximalizálásában, hogy milyen a közérzetünk, illetve az étrendünk is. A betegség miatt kb. nem is ettem normálisan se előtte nap, se aznap, és habár úgy gondoltam jól vagyok, amikor komolyabb agyműködésre került a sor, akkor kiderült, hogy nem vagyok még a legmegfelelőbb állapotban.

     Ennek hatására végre rászántam magam, hogy elolvassam Dr. Mark Hyman - The Ultramind Solution könyvét, amit már 2 éve tervezek, de eddig mindig halogattam. Ebben a bestseller írásban konkrétan azt vizsgálja Hyman, hogy milyen meghatározó szerepet tölt be a mentális és érzelmi működésünkben az étrendünk, illetve hogyan tudjuk ennek hatásait maximalizálni. Nagyon hasznos olvasmány, javaslom mindenkinek. Habár a könyvet nem olvastam, helyette elolvastam pár részletes összefoglaló írást a könyvről, amiből összeállt a fő mondanivalója.

     Amivel még szintén nem voltam elégedett a héten, hogy a tervezett időt még mindig nem sikerült emgfelelően beleraknom. Ez részben a betegségnek, részben pedig már előre megbeszélt programoknak volt betudható, amelyek általában az estéimet igényelték a hét folyamán. Emiatt egyre inkább egy frusztráció jelent meg bennem, a bűntudat miatt, hogy nem tudok annyi energiát rakni a dologba, mint szeretnék. Érdekes, fél évvel ezelőtt még amiatt volt bűntudatom, hogy póker mellett nem foglalkoztam eleget kikapcsolódást nyújtó, feltöltő tevékenységekkel, most meg amiatt, hogy motivált vagyok nagyon, és sok kikapcsolódást nyújtó program miatt nem tudok annyi időt szánni a pókerre, mint szeretnék:)

     Tanulságos 2 héten vagyok túl ilyen szempontból, leszűrtem a hasznos dolgokat, és korriáglom ezek alapján a további fejlődésemet. A tervem, hogy heti legalább 24 órát játsszak, és legalább 10 órát fejlesszem a játékomat. 

     Hétfő este foci, kedd-szerda opcionális meccsnézés haverok, szerda este barátnő, péntek este buli, szombat este barátnő, vasárnap barátnő+haverok+egyéb projektek. Vasárnapokat mindig szünnapoknak akarom megtartani, hogy legalább 1 napot kikapcsoljon az agyam. A programjaim angyrésze este van, ami miatt igyekszem a megfelelő mennyiséget napközben belerakni a játékomba. Ezek miatt kb. csak csütörtök estém a szabad, amit nyugodtan a pókerre tudok fordítani, hétfőn még foci után, illetve kedden az alkalmankénti válogatott, vagy BL meccsnézések után még jut 1,5 órám játékom fejlesztésére.

A hét számokban:

Játékmennyiség:

5744 hand

1104 perc - 18.4 óra

Játékom fejlesztésével töltött idő:

kb. 10 óra

 

Hogyan tovább?

     Konkrét eredménnyel annyira nem vagyok tisztában. Mivel néha felbukkan a cashier, ezért nagyjából látom, hogy eddig pluszos volt az elmúlt 2 hét, de sok mindnet ebből még nem érdemes leszűrni, mert nagyon kicsi a minta még hozzá. Talán majd a 100 nap végére jön össze egy olyan leosztás mennyiség, aminél már valamilyen szinten le lehet szűrni reálisabban, hogy milyen eredményes játékot hozok a gyakorlatban.

     Igyekszem nem az eredményt alapul venni a fejlődésem meghatározásához, mivel tudom, hogy még nagyon nagy nyerő játékosoknál is előfordulnak hosszabb akár 100-200K-s BE szériák is, ami az én havi kb. 30K-s tervezett leosztásommal eltartana egy darabig.

     Mindenesetre a játékommal eddig nagyon elégedett vagyok, és az elkövetkezendő 1-2 hétben elkezdem shotolgatni NL100-at is, ha továbbra is jól alakulnak a dolgok.

 

Ajánló

     Aki még nem értesült róla, Jared Tendler-nek msot fog kijönni a The Mental Game of Poker 2 című új könyve. Közel fél évvel ezelőtt arra döbbentem rá, hogy a póker nem csak a technikai oldalról, és a mentális játékról szól, hanem ezeken kívül, de talán inkább a mentális területhez tartozva egyéb tényezők is befolyásolhatják a teljesítményünket, és ezekről akartam többet megtudni. Mivel akkoriban nem igazán volt még írás ezzel kapcsolatban pókeres körökben, ezért azon kívül kezdtem el minél több tudást magamba szívni és ezt rendszerezni. Ez alapján született meg a Mentális Felkészültség és Maximális Teljesítmény írásom, ahol főként pókeren kívüli tényezők fontosságáról írok, amelyek befolyásolhatják a pókeres teljesítményünket.

     Ugyanez lesz a témája Jared könyvének is, ahogy kivettem. Az első szólt a konkrétan pókeren belüli dolgokról (tilt, magabiztosság, variancia kezelés stb.), a második pedig egyéb tényezőkről, amik a nagyobb koncentrációhoz, flowhoz, és jobb teljesítményhez vezetnek minket. Habár még nem olvastam a könyvet, de biztos vagyok benne, hogy nagyszerű és tanulságos lesz, mivel én is jobban elméklyedtem a témában és írtam róla egy írást, viszont Jared közel 2 éve dolgozik már ezen, ezáltal az ő írása feltételezem még mélyebbre megy majd egy-egy témában.

     Jared oldalán mai napig (03.26.) kedvezményesen meg lehet vásárolni a könyvet. Nekem szállítással együtt kb. $41-ra jött ki. Habár ennyit még nem adtam könyvért, de ezt a legkisebb hezitálás nélkül megrendeltem. Szóval, ha érdekel a könyv, a mai napig még kedvezményesen meg tudod vásárolni, és április végén kiküldik, amikor megjelenik.

 

Mentális Felkészültség és Maximális Teljesítmény visszajelzések

     Szoktam kapni leveleket játékosoktól, akik olvasták a könyvet, és ezzel kapcsolatban elküldik a visszajelzésüket, és tapasztalataikat. Nagyszerű érzés olvasni, hogy milyen pluszt nyújtott egyeseknek az írás. Ezért ha olvastad a könyvet, kérlek küldj egy véleményt róla a mentalisfelkeszultseg@gmail.com címre, örömmel olvasom, ha esetleg tudtad hasznosítani a benne foglaltakat, akár pókerben akár pókeren kívüli területeken. Köszi!

 

GL,

West

9 komment

  • Thaiföld blog
    2013. máj. 16. 1:37

    Köszi a választ.

  • hokuszpoker
    2013. máj. 15. 21:52

    Azert illene irni szvsz, sokan vannak akiknek fontos peldakepe vagy. Masreszrol a live coaching is erdekes h elindult e, szerintem arrol is irhatnal... Udv

  • Naturalwest
    2013. máj. 1. 18:58

    Hey rozsomaak, pörög a challange, sok realizációm volt, sok minden is történt, de annyi minden igényelte az elmúlt hetekben a fókuszomat (coachingok, póker, egyéb dolgok), hogy arra már nem szántam időt, hogy blogbejegyzést is írjak, és ahogy látom a dolgokat, még szerintem pár hétig nem is valószínű, hogy jelentkezek komolyabb hangvételű írással. Persze magamnak vezetek fejlődési naplót, ahova elég sokat írok tanulságokról, mind mentális, mint technikai dolgokról, de azt egy az egybe nem is akarom, és nem is igazán tudom felrakni. Megszerkeszteni blogbejegyzés formájába meg túl sok időt igényelne jelenleg. Kösz az érdeklődést amúgy:)

  • rozsomaak
    2013. ápr. 30. 23:15

    Hali, mikor várható újabb helyzetjelentés?

  • svajcifiu
    2013. márc. 27. 20:07

    A lazítás témához kapcsolódóan múlt elengedése, jövő elengedése stb...egy fontos dolgot hozzátennék. A feszítő-szorító érzés megszüntetése érdekében a felesleges gázok kiengedése, más szóval békegalambok elengedése is nagyon fontos session előtt. :)

  • Naturalwest
    2013. márc. 27. 17:12

    Joe, Nyehehe: Többen is jelezték, hogy írjam le, szóval itt van a warmup rutin, amit én csinálok (próbáltam berakni az eredeti postba, de el******ta az egészet, olyan mintha az elmúlt 2 hétben valami bekrepált volna az akadémiának a blogpost író funkciójával, bár lehet, hogy csak nálam van gond, eddig word-ből átrakva tök jó volt minden, most pedig csomót kell itt is szerkeszteni...) Warmup rutin: A warmup rutin célja, hogy ráhangolja az elménket a póker játékra, a korábbi és későbbi teendőket kizárja az elménkből, összpontosítson minket, és elérjük a legnagyobb koncentrációt, ezáltal a legjobb teljesítményünket tudjuk nyújtani játék közben. Az agyunkban van egy rész, ami a fókuszunk irányításában vesz részt, ezt hívják RAS-nek (magyarul Retikuláris Aktiváló Rendszer-nek), és ez határozza meg, hogy a környezetünkből minket érő ingerekből mire figyel oda az agyunk. Póker közben az a célunk, hogy a legjobbunkat nyújtsuk, és ehhez az kell, hogy a minket érő ingerekből azokra fókuszáljon az elménk, amelyek a fontosak (pl. ellenfél statjai, játék dinamika, hand range-k felállítása stb.), és kizárja a nem fontosakat, vagy zavarókat (pl. más dolgokkal kapcsolatos gondolatok). A warmup rutinnak az a feladata, hogy az RAS-ünket a megfelelő dolgokra hangolja. Ezáltal tudatosan és tudat alatt is jobb döntéseket fogunk tudni meghozni. Nálam a következő lépésekből áll: 1. Telefont lenémítani (kizárni zavaró tényezőket session-re) 2. Átnézni 1-2 handet előző sessionről (ráhangolódni a pókerre, felszínre hozni az elménkben a pókerrel kapcsolatos tudásunkat) 3. Flow gyakorlat (ellazult állapotba kerülni, megszabadulni más dolgokkal kapcsolatos stressztől, frusztrációtól, jelen pillanatra fókuszálni elménket a múlt vagy jövő helyett) Ez a következőből áll (bármilyen relaxációs, vagy agykontrollos lazító/összpontosító megteszi szerintem, én ezt használom): • Helyezkedj el kényelmesen a székben. Lazítsd el magad. • Vegyél 3 mély lélegzetet, amikor beszívod tartsd bent egy kicsit és utána engedd ki a levegőt. Képzeld azt, hogy minden kilégzéssel kiengeded magadból a benned lévő feszültséget. • Fókuszálj a fejtetődre, a hátadra, ami érintkezik a székkel, a lábadra, majd a lábfejedre, amely érintkezik a padlóval, próbáld meg ellazítani az izmaidat. • Csukd be a szemed. • Múlt elengedése: A következő 3 mély légzéssel, mond magadnak, hogy elengeded a múltat, illetve az éppen adott dolgokat, amiket előtte csináltál (pl. telefonálás, internet böngészés stb.) • Jövő elengedése: A következő 3 mély, lassú légzéssel engedd el a fejedben levő képeket a jövővel kapcsolatban, ami igazából csak egy fejedben alkotott valóság az időben, ami nem is létezik még. • Jelenre összpontosítás: Következő 3 mély légzéssel fókuszálj a jelen pillanatra, az érzékeléseidre, mit hallasz, érzel, tapintasz a mostban. Csak légy jelen, és próbáld meg elengedni a gondolataidat. • Ezután számolj magadban 1-től 3-ig, minden egyes lépéssel egyre éberebbé válva. Majd 3-nál nyisd ki a szemed, végy egy mély lélegzetet, és kész is vagy. 4. Leírni a célt és process clue-kat, hogy mire figyeljek a session-ben (RAS-ünket a megfelelő dolgokra hangolni, hogy a célunkkal kapcsolatban észrevegyen lehetőségeket, amelyek közelebb visznek hozzá [póker célnál ez azt jelenti, hogy észrevegyük a jó lehetőségeket, és a jobb döntéseket. én szimplán csak újra leírom a célomat, amit kitűztem pókerrel kapcsolatban], illetve az éppen tanult dolgokat felírni, amelyekre szeretnénk jobban odafigyelni, hogy ezáltal jobban gyakoroljuk és tudat alatti szintre elsajátítsuk a session során) GL

  • nyehehe
    2013. márc. 27. 9:08

    jó írás megint, a session warm up engem is érdekelne. A motiváltságomon nekem is sikerült radikálisan javítanom az elmúlt két hétben :) hajrá!

  • Thaiföld blog
    2013. márc. 26. 2:35

    Session warm up-nak konrétan milyen gyakorlatokat végzel? Mennyi ideig tart? 5-10 percig olvasgatsz valamit amit magadnak jegyzeteltél korábban? Vagy csak átgondolod a célokat?

  • Maxxxika
    2013. márc. 26. 2:04

    Nagyon jó írás. Holnap végigolvasom.

Blog szerző profilképe

Naturalwest

Blog indulása: 2011.10.27.

Utolsó blogbejegyzés: 2019.02.03.

Blogbejegyzések száma: 71

Kommentek száma: 153

Partnereink
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb póker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Natural8
  • Óriási forgalom, minden napszakban találni elegendő asztalt
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mistery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Nagylelkű központi promóciók
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
CoinPoker
  • Magas rakeback
  • HUD használható
  • Kezdőbarát terem
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat