Én és a póker mostanában...
2010-05-21 14:10:44
2010.05.21
Az utóbbi időben nem igazán volt időm írni, ami azt illeti, játszani is alig. Volt olyan este, amikor nagyon is terveztem a játékot, viszont mire eljött az ideje, benéztem, mi újság a szemhéjam belső oldalán és aztán úgy is maradtam. Úgy érzem, ki kell pihennem magam, mert anélkül aztán a póker se fog jól menni.
Ami viszont történt, hogy a kivett pénzemből elég sokat forintosítottam, hiszen nagyon rosszul áll a forint és így sokat ért a dollárom.
Úgy döntöttem, hogy ismét az FTP-n fogok játszani. Fel is töltöttem egy normális NL200-as bankrollt a játékhoz és játszottam pár sessiont. Elfogult vagyok és nem láttam minden klienst, de nekem ez a kedvencem.:) Üdítő érzés ide visszatérni. Eddig minden terem után ezt éreztem.
A Ladbrokes-on folytatom a sideroll építést, ide nem töltök föl plusz pénzt. A játék elég jól megy. Érdekes, hogy találkoztam néhány olyan brit fickóval, akikkel nagyon régen játszottunk még együtt. Volt olyan is, akivel még az 1-2 dolláros DoN SnG asztaloktól ismerjük egymást.
FTP-n kíváncsi voltam, hogy mi folyik magasabb téteken. Nem igazán terveztem szintlépést még, de gondoltam egy-egy shotot tolok NL400-on. Az első elég rosszul sikerült. Nem egészen 100 hand alatt belenéztem KK-val egy végig hiper agresszíven játszó ellenfél AA-jába. Majd szintén KK-val sikerült preflop kommittálódni, majd flopon all-in kerülni egy erőteljes T8o kombó ellen, ami azért nagy előny, hogy kétpárt flopolt, majd turnön fullá fejlődött. Az ászok ellen standard parti volt. Ezt nem éreztem annak. Azóta sincs meg a magyarázatom, hogy mi vitte rá, hogy 4-betet adjon meg ezekkel a lapokkal. Nem volt deep semennyire, aki előtte emelt, nem tűnt fishnek. Az én emelésem pedig eléggé egyértelművé tette, hogy preflop nem elég, ami nála van. Mindegy, lehet, hogy ehhez még sokat kell tanulnom.:D Mondjuk, aki tudja, az legyen szíves ossza meg velem ezt a titkot!!!
Azóta volt mégegy próbálkozásom. Ez nem sült el rosszul. Szépen gyarapítgattam a stackemet mindkét asztalon. Aztán egy combo-draw-m flössé alakult a turnön és sikerült elég sokat nyerni vele, mivel hárman voltunk a partiban. Szóval az NL400-as egyenlegem még enyhén mínuszos, de már jó a tendencia.:)
A Ladbrokes-on továbbra is asztalfüggő, hogy milyen szinten játszom. NL10-50 között bármelyik, ahol találok megfelelő alanyokat. Volt olyan session, amikor NL10-en folyamatosan elbuktam a nagyobb partikat, NL50-en pedig nyertem. Méghozzá kellemes volt a dolog, mert ott angol fontban játszottam.:)
Omaházni is beülök azért néha és továbbra is élvezem. Szerintem egyre jobban is megy, de ezt azért még nem merném hangosan kijelenteni.:D
Ja igen, a 4 színű pakli végre úgy néz ki a Ladbrokes-on, ahogy annak kell. Nincs szükség modolásra emiatt.
Megint nem tudom, hogy mennyit fogok tudni hétvégén játszani. Valószínűleg keveset, pedig jó lenne...
GL nektek is!