Játék több asztalon
Sziasztok!
A következő kérdésem lenne:
Több asztalos játéknál hogyan kell szabályosan átültetni a játékosokat?
Honnan ül a játékos és hova illetve hogyan alakulnak a vakok?
Nekem sajna nincs túl sok közöm a tournament pókerhez, így ebben a kérdésben nem tudok segíteni. Igazság szerint engem mindig is fárasztottak az ilyen jellegű technikai részletek, soha nem figyeltem oda ezekre, hogyan is zajlanak.
Azért remélem valamelyik tag tud majd segíteni neked a témában.
Ha valamelyik asztalon legalább kettővel kevesebb játékos marad mint a legnépesebb asztalon, akkor átültetés szükséges, a játékosszám kiegyenlítése érdekében.
Aki éppen a nagyvak lenne az asztalon, annak kell átülnie.
(Ha több olyan asztal is van ahonnan át lehet ültetni, akkor valamilyen előre eldöntött rendszer alapján választják ki a megfelelőt. Például a legnagyobb sorszámú asztalt.)
Ha egy asztal megszűnik (mert a többi asztalon már van elég üres hely mindenkinek), akkor sorsolással döntik el, hogy ki melyik asztal melyik székére ül.
A vakok előre meghatározott módon alakulnak, az ültetésnek nincs szerepe benne.

Ha egy asztal megszűnik (mert a többi asztalon már van elég üres hely mindenkinek), akkor sorsolássa döntik el, hogy ki melyik asztal melyik székére ül.
A vakok előre meghatározott módon alakulnak, az ültetésnek nincs szerepe benne.
Tehát aki a nagyvak lenne az ül át a másik asztalhoz, ez ok!
Ha az asztalon ahova átült ott épp a nagyvak esett ki -így az ő helyére ült be- akkor a következő osztásnál ő lesz a kisvak?
Egy leosztásból kimarad, ha a kisvak helyére ül be.
Ha valamelyik asztalon legalább kettővel kevesebb játékos marad mint a legnépesebb asztalon, akkor átültetés szükséges, a játékosszám kiegyenlítése érdekében.
Aki éppen a nagyvak lenne az asztalon, annak kell átülnie.
(Ha több olyan asztal is van ahonnan át lehet ültetni, akkor valamilyen előre eldöntött rendszer alapján választják ki a megfelelőt. Például a legnagyobb sorszámú asztalt.)
Ha egy asztal megszűnik (mert a többi asztalon már van elég üres hely mindenkinek), akkor sorsolással döntik el, hogy ki melyik asztal melyik székére ül.
A vakok előre meghatározott módon alakulnak, az ültetésnek nincs szerepe benne.
holdem manager
Sziasztok!
Az érdekes partiknál ahol tippelni lehet a helyes válaszra, ott mit jelentenek a feltüntetett perjeles számok. Pl.: 18/15; 24/11 stb...
Előre is köszi!
A holdem man. statjait .ebbe az esetbe Vpip a 24 Pfr 11
Vpip=milyen % játszik
Pfr=milyen % emel