Póker Fórum Archívum > Micro Stakes No-limit Hold’em > 5 fős sit & go chipleader-ből 3. hely

Andor_
2007. szept. 5. 9:07

5 fős sit & go chipleader-ből 3. hely

Sziasztok!

Tegnap sit & go-ztam egy kicsit, és egy elég dühítő dolog történt az egyik versenyen.
5 fős verseny volt, és már csak 3-an voltunk. Én voltam a chipleader 3900-al mögöttem ült egy srác 450!! körüli zsetonnal a harmadiknál meg a maradék kb 3050. A vakok már 150/300 voltak. Na gondoltam itt már gond nem lehet. Tévedtem. Számomra utólag eléggé összedolgozásnak tűnt a dolog, de szerintem csak dühömben gondoltam így a dolgot.
Kb 5 körön keresztül az volt, hogy amikor én voltam a nagy vak akkor a sortstack dobott és a másik ment all-in, amikor a 3050-es versenyző volt a nagy vak, akkor a sortstack ment all-in, ő dobta és nekem is dobnom kellett, mert azért 9,2 meg 7,3 offsuit lapokkal nem adom meg.Na tehát a lényeg, hogy hol az egyik hol a másik ment all-in, és ezekkel a szemét lapokkal nem tudtam védekezni, így pár kör után nagyjából egyenlő lett a zsetonelosztás. utánna végre kaptam egy 1010 párt ezzel all int toltam, amit mindegyik megadott,az egyiknél JJ volt a másiknál A3. A flop JAK turn 6 River K. És hopsz már ki is estem.Nekem csak az volt a gyanús, hogy amikor a 3050-es játékos volt a nagy vak mindig dobta a másiknak, így az megszedhette magát.
De az tény, hogy a rossz lapjárás is belejátszott.

a kérdésem az lenne, hogy ilyen szituban mit lehet csinálni?
Remélem elég érthetően írtam le.
A válaszokat előre is köszönöm.

PsychoMAN
Válasz Andor_ kommentjére
2007. szept. 5. 9:59

1. a baseball ütő ilyenkor egy alternatív lehetőség :D
2. úgy érzem itt nem stratégiai ,hanem erkölcsi kérdésről van szó, szóval nem tudom milyen helyen történt ez vagy kik ellen, az ilyen gyanús dolgok általában igazak, nehéz és kellemetlen két összejátszó ellen játszani, vagy szólsz nekik (ami magában elég gáz már), vagy megpróbálod kiejteni őket:)
de többet nem kell velük játszani az is biztos(még ha nem is játszottak össze , jobb nem feltétlenül ilyenekkel összeülni, ha van más lehetőség, mert amúgy bevallani nem fogják hogy,de összejátszottunk...)
3. ha egy komoly helyen volt(pókerterem vagy ilyesmi) akkor szólni kell az ottani igazgatónak,pokermanagernek vagy aki ebben illetékes(aki esetleg le se fogja szarni majd:D,de hát ilyen országban élünk...), de ez már megint olyan kellemetlen ,pedig igazából mi csak tisztességesen akarunk játszani

Andor_
Válasz PsychoMAN kommentjére
2007. szept. 5. 10:07

A fortune poker oldalon játszottam szerencsére 5$-os verseny volt, csak dühítő, hogy szerintem nem hibáztam, és nyerő pozícióból kiesek nem fizetős helyen.
A laptop-omat meg azért nem simogatom meg baseball ütővel, mert nem az ő hibája.

tuccika
Válasz Andor_ kommentjére
2007. szept. 5. 10:15

Unfair

Üdv!
Sajnos az általad leírt jelenséggel már én is találkoztam az Everest sit&go játékában néhány alkalommal, igaz szerencsémre ezek free menetek voltak.Ott a csigaevő kollégák, akik egyébként is szokatlanul feszes játékkal játszanak, támogatták meg egymást hasonló "játékkal".Ott a védekezés egyszerű, mert megnézem az asztal összeállítását és inkább a "dél-amerikai" asztalokhoz ülök be mostanában.

Bajkevero
Válasz Andor_ kommentjére
2007. szept. 5. 10:17

Hello!

Tegnap nekem is sikerult chip leaderbol 3. helyre bukni (bar 10 fos asztalon igy is nemi penzhez jutottam). A jatek kozepen, mikor mar nagyobbak voltak a lapok, az egyik jatekos akinel viszonylag keves zseton volt (de nem o volt a legcsorobb) elkezdett 3-4 egymasutanban all-in-eket nyomni. Ezt 2 huzamban is megcsinalta. Gondoltam, hogy biztos megunta a jatekot (mert mar vagy 10 perce mindenki csak foldolgatott, es a vakokat tologattuk egymasnak). Ezt szeretni szoktam , mert jo lappal el lehet kapni az ilyet. De a jo lap nem jott, o meg feljott 2. helyre mellem. Es vegul o nyerte meg az egesz versenyt.

En csak azert ereztem magam kicsit frusztraltnak, mert kb a party feleig messze magasan chip leader voltam, de a jatek masodik feleben egyaltalan nem jott semmi lap, plusz novekedtek a vakok. Az elonyom csokkent, majd eltunt. Vegul egy elkeseredett all-in jelentette a kilepo kartyamat.

PsychoMAN
Válasz Bajkevero kommentjére
2007. szept. 5. 11:04

ja én teljesen azt hittem hogy élő pókerben történt:D

hát neten esetleg szólni lehet a support-nak,bár ehhez kicsit erősebb gyanú kell, meg neten sajnos amúgyse nagyon lehet védekezni ellene mert legtöbbször nem feltűnően csinálják, bár állítólag a pókertermeknek vannak programjaik amelyeken figyelik hogy vannak-e gyanús dolgok vagy ilyesmi,de ki tudja mi igaz ebből és mi nem

de ha valaki beköpi őket a supportnak,sztem a support rájuk szól azért, és onnantól már óvatosabban próbálkoznak ilyennek ők is:)

kisrapi
Válasz Andor_ kommentjére
2007. szept. 5. 11:17

Talán nem kellett volna mindent eldobálni mint a kisangyal. Gondolhatod hogy ha 10szer all-in megy egymás után, azt nem prémium lapokkal teszi, szóval 2-3 ilyen all-in után az SS részéről, a 3.at már szinte bármivel elfogadtam volna, ha lemákolom akkor már pénzben vagyok, ha ő ver le, akkor kiegyenlítődik a zsetonállás, és akkor már nem tudják tovább játszani ezt a játékot...
Másik verzió hogy Buttonról sokszor én is all-in mentem volna, bármilyen jobbnak tűnő lappal(magaslap, suited connector, A-os lap, ilyesmik), ezzel nagyjából szinten tartod a pénzed.

Andor_
Válasz kisrapi kommentjére
2007. szept. 5. 13:02

Köszönöm szépen a hozzászólásokat.
A buttonról én is mentem volna all-in, csak mint írtam, mindig valami trágya lap volt nálam asszem a legjobb lap buttonon 10 5 off volt.:-)

kisrapi
Válasz Andor_ kommentjére
2007. szept. 5. 13:35

Ezt a többiek viszont nem tudják....mint ahogy náluk se lehettek végig top lapok, így nálad sem kell lennie ha betolod...én az SS ellen tuti betoltam volna bármilyen 2 lappal, mert ha lemákolom kiesik és kezdődhet a HU, ha ő nyer egyenlítődik a zsetonarány, és be kell fejezniük ezt a rád all-inezgetős parádét.

Élő ügyfélszolgálat