Hát, csak elraktam az előzőket és újból elővettem, amikor kellett.:D
Miért nem 3-beteltem preflop:
Nem akartam dobatni vele, mert tudtam, hogy nekem jó eséllyel dobna, mivel elég feszes imaggel játszottam, mert jó mutatásaim voltak előtte. Persze ebben már sosem lehetek biztos, de úgy éreztem, nekem eldobná, ha figyelte a játékot és ismeri az imagem. Ellenben a másik játékos aki :Qc::Tc:-zel light 3-betelt rá, az elég hektikusan játszott, és nála az nem jelentett semmit, ráadásul már alapból a betsize is gyengének tűnt és az is volt. Meg más kissé tilten is volt a csávó és az érzelmei alapján játszott. Nálam egy 3-bet sokkal nagyobb erőt jelentett volna, és azt feltételeztem róla, hogy ezt képes is észrevenni. Postflop OOP blöffre akartam kényszeríteni (akár több utcán át), ez volt a flat lényege tulajdonképpen.
A flopon nem c-betelt, amire én hívtam, majd turnön, amikor megkapta a nyitott sorhúzóját (6 out, mert az A-okat blokkolom, 14% equity), akkor már el is kezdett beledonkolni, amire vártam. Riverre beesett neki a 6-os csodalap, amivel megszívatott, de ha 100X lejátszanánk ugyanezt a partit, akkor 95X én nyerném meg, mivel flopon 4-es magassal, draw nélkül floatolt, blöfföt tervezve.
Végülis bevált a tervem, hogy blöfföltessem, csak hát a runner-runnert kihagytam a számításból, amilyen mákos volt az egész verseny alatt a csávó. Egy AQ all-int tolt egy emelésére, amit :9d::8d:-val megadott például az összes zsetonja árán is! Meg volt hasonló eset :Qs::Js:-val is, amikor :Ah::Kd: ellen callolt nem kicsi all-int. Ja, és persze szinte az összes ilyen hátulról indult partiját húzta is simán, a 40, illetve 30%-okat. Tehát a gyerek sokszor szívesebben játszott suited connectorokkal még akár all-in partikban is, mint AK/AQ/TT-zel, amikkel meg csak limpelt, non-sense.
Igazából ő csak egy a magyar élő-szcéna "félőrültjei" közül, de még rengeteg ilyen emberkét lehetne felsorolni, de aki jár élőbe játszani, az biztos tudja.;)
gál, Neked 10 év fórumozás után valaki végre megtanította hogyan kell képet postolni?
Tőlem mehet, bármikor, bármilyen téten (PLO50-ig)
Holnap délután találkozunk a pokerstars plo50 párbaj asztalain, ha addig nem futamodsz meg.
Mondanom sem kell, hogy "marton" nem jelent meg a PokerStars PLO 50 HU készpénzes asztalainál, amin a legkevésbé sem lepődtem meg.
Mostmár akkor nem is fog soha megjelenni.
Aki 2011.11.11 11:11-kor képes kommentet irni, azzal nem érdemes ujjat húzni, és ezt tudja ő is.
Érzem hogy jó visszatérni a fórumolvasáshoz :)
nem.