Póker Fórum Archívum > Multi table > Mit rontottam el?

Triccianus
2009. aug. 24. 10:24

Mit rontottam el?

Sziasztok!
Új vagyok az oldalon, ez az első hozzászólásom.
Egy tegnapi versenyen történt bukásomat szeretném veletek megosztani, és megkérdezni a véleményeteket, hogy szerintetek mit és hol hibáztam?
FullTiltPoker oldal, verseny kb. 550 résztvevővel. Már a vége felé járunk, úgy 30-an lehetünk, én kb. 25.000 zsetonommal egész jól állok, szűken, de az első tízben vagyok.
Hátsó pozícióban ülök, osztó előtt, lapjaim ATo. A verseny késői szakaszát tekintve furcsa dolog történik: előttem sorra többen is csak tartják a tétet. Ha emelt volna valaki, marginális lapjaimat bedobom: így azonban kedvező pozícióban megadom a vaktétet én is. A nagyvak check, ezt követően már 6-an vagyunk érdekeltek a partiban.
A flop: A T 7, két káró.
A licit: nagyvak, első játékos check, a második nyit, úgy fél kasszányival. Ász-magas lapra teszem, próbatét ennyi aktív játékossal a háta mögött nem valószínű. A következő kettő bedobja, majd én jövök, és két magas párommal nagyjából kasszányival visszaemelek. A nagyvak és az első játékos kiszáll, a második pedig maradék zsetonjaival all-in emel vissza, a többiek erre szintén kiszállnak. Zsetonjainak mennyisége valamivel több, mint az enyémnek a fele; némi gondolkodás után tartom a tétet.
Lapjai: AA, és tuti szettje veri az én két páromat.
Ez volt számomra sajnos a verseny fordulópontja: viszonylag kevés megmaradt zsetonommal utána már hamar kiestem.

Kérdés: hol hibáztam? Szerintem ellenfelem teljesen ésszerűtlen módon játszotta meg lapjait. Ászpárral egy beszálló játékos után, korai pozícióban csak tartani a tétet, szerintem nem túl jó ötlet; még akkor sem, ha az események utólag őt igazolják. Aztán: tuti szettjét is furcsán játszotta meg. A legtöbben ilyenkor fékeznének, ő azonban nyitott, mikor még hárman következtek utána, kockáztatva ezzel, hogy esetleg mindenki bedobja a lapját.
Szerintem nekem flop előtt ATo lapokkal, sok beszálló után hiba lett volna emelnem.

Kíváncsian várom a véleményeket.
Üdv mindenkinek még egyszer!

CantusPutnok
Válasz Triccianus kommentjére
2009. aug. 24. 10:45

Arra játszott, hogy valaki esetleg talált valamit, amivel kifizetteti a szettjét. Cooler, és egyben fishy megjátszás az ellenféltől, de multiway potban szerintem ez dobhatatlan részedről. Cooler. Legközelebb majd jobban sikerül.

Romsy
Válasz CantusPutnok kommentjére
2009. aug. 24. 11:02

mondd hogy külföldi vagy és ezt vmi fordítóprogrammal csináltad pls.

AT overlimp megagay, de lehagytál kb minden infót ami fontos lehet.

1 oldalnyi Andersen helyett inkább azt kellene leírni hogy milyen vakszinten történt, mekkora effektív stackkel, milyen image-ed volt, az ellenfélnek milyen image-e volt, milyen volt az asztal dinamikája, bármi ami fontos lehet a hand helyes megjátszásának eldöntéséhez.

Ha úgy érezted nem kell emelni vele, akkor sima pf fold, ATo hand nem játszik jól multiway potban.

üdv, gl

Agitator
Válasz Romsy kommentjére
2009. aug. 24. 11:08

+1 Romsy

Jó lenne tudni mennyi volt a nevezési díj (ez sokszor meghatározza az ellenfelek játékstílusát), az ellenfél stackje, stb-stb.

illese
Válasz Agitator kommentjére
2009. aug. 24. 11:33

Romsy+1, annyi komment még, hogy 20USD nevezési díj alatt meg se próbálj squezelni, mert adni fogja akárki akármivel, tehát sima dobás.
Flopp utáni játékhoz tudni kellene, mekkora volt még a maradék stack. A visszaemelésből nyilvánvaló volt, hogy ver, de lehet, hogy a backdoor pókeredre megvolt az odsod...

Triccianus
Válasz Romsy kommentjére
2009. aug. 24. 11:38

mondd hogy külföldi vagy és ezt vmi fordítóprogrammal csináltad pls.

AT overlimp megagay, de lehagytál kb minden infót ami fontos lehet.

1 oldalnyi Andersen helyett inkább azt kellene leírni hogy milyen vakszinten történt, mekkora effektív stackkel, milyen image-ed volt, az ellenfélnek milyen image-e volt, milyen volt az asztal dinamikája, bármi ami fontos lehet a hand helyes megjátszásának eldöntéséhez.

Ha úgy érezted nem kell emelni vele, akkor sima pf fold, ATo hand nem játszik jól multiway potban.

üdv, gl


Jóvanna.
Azzal kezdtem, kedves Romsy, hogy új vagyok itt (meg a játékban is, mindössze két hónapja pókerezem), tehát elnézést az ilyenekért, még bele kell szoknom. Amúgy meg munkahelyről írok, a PokerTracker adatbázisom pedig az otthoni gépemen van, ezért írtam így, emlékezetből.
A válasz a kérdéseidre: a vakok 500/1000 voltak, nekem 25.000 zsetonom volt (ezt már talán írtam), feszes imidzsem volt, és az asztal is inkább feszes volt ebben a szakaszban, mint ahogy az ellenfelem is annak számított.

WaterMaker
Válasz illese kommentjére
2009. aug. 24. 11:39

Nem kell azért egyből oltani. Valószinűleg nem régi motoros pokerben ezért irta igy a HHt nem a megszokott módon.

Ebből is gondolom hogy a tour freeroll vagy max 5$os torna volt.
Preflop szerintem is fold vagy raise, flop után meg dobhatatlan cooler.

A flopbet egyébként nem hiba ellenfél részéről. Védeni is kell a kezét meg a potot is épp itt az ideje elkezdeni épiteni.

Triccianus
Válasz Agitator kommentjére
2009. aug. 24. 11:43

A nevezési díj 5 dollár volt, az ellenfél stack-je nagyjából 15.000 zseton.

Triccianus
Válasz illese kommentjére
2009. aug. 24. 11:57

Romsy+1, annyi komment még, hogy 20USD nevezési díj alatt meg se próbálj squezelni, mert adni fogja akárki akármivel, tehát sima dobás.
Flopp utáni játékhoz tudni kellene, mekkora volt még a maradék stack. A visszaemelésből nyilvánvaló volt, hogy ver, de lehet, hogy a backdoor pókeredre megvolt az odsod...


Ezen a szinten (5 dolláros), ahol játszottam, nem annyira egyértelmű a visszaemelésből, hogy veri a két páromat. Például egy legmagasabb párral erős kísérővel sokan simán játszanának így.

plastikman0
Válasz Triccianus kommentjére
2009. aug. 24. 12:53

25bb-s stacknél dobhatatlan top 2 pár... floppon egyáltalán nem játszotta furcsán a szettjét, pre limp után már csak a postflop check lett volna nagyobb gyökérség tőle... én amikor olvastam 77re gondoltam... ez van... madj legközelbb :( :D

Élő ügyfélszolgálat