Új trend az élő kispénzes versenypókerben
Az elmúlt időszakban egy nagyon furcsa, új trendre lettem figyelmes az alacsony nevezésű klubversenyeken. Ez nem más, mint a limp/raise, illetve limp/allin marginális lapokkal. Képzeljük el, hogy valaki UTG-ből limpel KTo-val, majd egy hátsó pozíciós emelés után reraise-el, vagy a stackaránytól függően allint mond. Egy feszes és tapasztaltabb versenyjátékosjátékos (az eredeti emelő) a hátsó pozícióból ilyenkor hajlamos lehet elengedni egy AJ-t, vagy AQ-t, esetenként még akár az AK-t is. Majd utána idegrohamot kap, amikor a másik fél elégedetten megmutatja az általa szupernek vélt lapot.
Persze korábban is láttam már limp/raise-t, illetve limp all/int, de az általában prémium pár volt, ritkábban kis/közepes pár. Előrebocsátom, hogy a limp/raise-nek nem vagyok híve, de marginális lapokkal egyenesen katasztrofális játéknak tartom. A tegnap esti versenyem három ilyet is láttam két különböző játékostól: egyszer KT-vel, egyszer AT-vel, egyszer pedig AJ-vel csinálták. Kétszer sikerült is dobatniuk vele, bár nem tudom, hogy egyáltalán ez volt-e a szándékuk. Valahogy úgy tűnt, mintha csapdázni akarnának. Amikor megkérdeztem, hogy miért nem emelnek egyből ezekkel a lapokkal, a játékosok összefüggéstelen, értelmetlen válaszokat adtak.
Ti találkoztatok már ezzel a "ravasz" játékstílussal? Ha igen, hogy játszottatok ellene?
Kb 2 hetente eljárok élözni, nekem is feltűnt. Ráadásul deepstack versenyen is előfordult. Sajnos nem sikerült elkapnom az ellent, mert nem volt lapom.
Egy másik srác mindig BB-ból tolt allint határeset lapokkal, óriási stackel, alacsony vakoknál,mert kb 4 en limpeltek. Azt mondta, hogy nincs olyan lap amivel limp után tarthatunk. OKé, haver, elég ha egyszer valaki csapdáz ezekután. Sajnos nekem nem sikerült megbüntetnem, de saját kárukon úgyis rájönnek előbb utóbb, hogy nem megfelelő a kockázat/megtérülés arány ebben a játékban...
Egyre többet tapasztalom ezt és eddig sajnos a saját káromra :(
Egyre többet tapasztalom ezt és eddig sajnos a saját káromra :(
spider: ezek az emberek nem tudnak pókerezni. csak ez egy olyan menő játék, ahol - ha szerencséjük van - akkor lehetnek hú de kurva májer csávók.
borzalmas hozzáállással, a játék és az ellenfelek iránti minimális tisztelet nélkül.
ki kell fosztani az ilyeneket. szép volt:D
online is jellemző
Azért csinálják mert idióták. Én is így estem ki a múltkor. Faszi limpelt UTG, utána valaki overlimpelt. Rájuk toltam K5s-el, mert volt ante, és ennyi deadmoney-vel úgy gondoltam +ev. (alapból nem szeretek addig várni, mígy marad 3-8BB-m) Gondolkodás nélkül callolt 66-al(Nagyjából ugyan annyi BB-nk volt). Belimpelnek mert floppot akarnak nézni valalmi fossal, aztán kapnak egy raise-t, és próbálják megoldani.

Azt még valahogy megértem, hogy valaki kis pocket párral limp/callol, urambocsá' megad egy all-int a limp után (szar játék). De miért limp/raiselnek mondjuk egy KT-vel pozíción kívülről?
Azt még valahogy megértem, hogy valaki kis pocket párral limp/callol, urambocsá' megad egy all-int a limp után (szar játék). De miért limp/raiselnek mondjuk egy KT-vel pozíción kívülről?