Életnagyságú szobrot kap Budapesten a bitcoin alapítója
Szobrot állítanak valakinek, aki meg is érdemli. Kis hazánkban már rég nem történt ilyen.
Egészen biztos, hogy pontosan életnagyságú lesz?
Egészen biztos, hogy pontosan életnagyságú lesz?
Bizonyítson, aki állít valamit. Én csak kérdezek.
"Az összefogást egy közösségi finanszírozási kampány tette teljessé, ennek során még további 27 szervezet és magánszemély járult hozzá a szobor felépüléséhez. Az így gyűjtött mintegy 3,1 millió forintból még egy nemzetközi imázsfilm is létrejöhet"
Ebben a 27-ben a mikronba fektetők is benne vannak?
Az ötlet jó, de a szobor maga katasztrofális lesz a skicc alapján. Biztos, hogy a névtelenség a legfontosabb tulajdonság, amit ki kell emelni? Mintha egy suttyó futballhuligánnak szeretettek volna emléket a állítani: a kapucni, gonosz robotszerű arc, a BTC-logó mellrészen úgy helyezkedik el, mint egy futballklub emblémája. Milyen művésszel csináltatjátok ezt? Milyen egyéb munkái vannak? Ezer pozitív értéket ki lehetett volna emelni a BTC-hez/Satoshihoz köthetően, ami sikerült, az elképesztően negatív és kontraproduktív lesz a közösség megítélése számára.