Hogy állsz az oltáshoz?
Nem vagyok oltásellenes, szóval oltassátok be magatokat :D
A vírusban nem hiszek, az oltást méregnek tartom.
Az egyik baratom is ezt mondta, amig el nem ment az edesapja a lelegezteto gepen. Jelenleg ez az amit tehetsz, de hihetetlen, hogy meg mindig vannak ilyen bal****ok mint te. Leforditom: AK of clubs raise pre 2.2 bb, button call,flop 456 of spades, hero cbet, villain cr 50bb allin, es az Fold b+. Tagadhatatlan modon. De te add meg inkabb, semmi baj. Orulok, hogy meg senkid nem latta karat ennek a missreadnek.
Kezdem azzal, hogy én már megkaptam az első oltást, mielőtt valaki megtalálna a szokásos demagógiával. Folytatom azzal, hogy az eljárással, a kommunikációval és a szervezéssel nagyon nem értek egyet. Több ország példája mutatja, hogyan lehet jól csinálni, még több, hogy hogyan lehet kevésbé jól, mi meg azt, hogy hogyan lehet nagyon szarul. A pókerasztal körül ülnek az országok vezetői, még konzultálhatnak is minden leosztásban hozzáértőkkel és mégis mi vagyunk a fish, akin sokan röhögnek, sokan sajnálkoznak és akit persze jó páran kihasználnak. És mégis még mindig sokan elhiszik, hogy majd megnyerjük a versenyt és mi leszünk a bajnokok. Na, ezt nem értem.
Határozott NEM!
A vírusban nem hiszek, az oltást méregnek tartom.
A vírusban nem hiszek, az oltást méregnek tartom.
Az egyik baratom is ezt mondta, amig el nem ment az edesapja a lelegezteto gepen. Jelenleg ez az amit tehetsz, de hihetetlen, hogy meg mindig vannak ilyen bal****ok mint te. Leforditom: AK of clubs raise pre 2.2 bb, button call,flop 456 of spades, hero cbet, villain cr 50bb allin, es az Fold b+. Tagadhatatlan modon. De te add meg inkabb, semmi baj. Orulok, hogy meg senkid nem latta karat ennek a missreadnek.
Hello
Azt kell mondjam, én nemrégen estem át ezen a “aprócska víruson” és bárcsak be lettem volna oltva ellene.....39 vagyok , még nem a legöregebb korosztály, semmilyen alapbetegségem nincs. Abszolút nem vettem énse komolyan ezt az egész cirkuszt, ami zajlik már több mint 1 éve, és nem jutott eszembe, hogy beoltassam magam, úgy voltam vele 2 éve voltam influenzás, az szinte meg sem kottyant számomra....vigyáztam mindehol azért, nem nagyon jártam sehová, de a szomszéd gyerekek, és az anyjuk átjöttek, és kiderült utána, hogy mind covidosak. Annyira nem ijedtem meg, mert a közelükbe sem voltam aznap...3 napra rá, csesztette valami a légutamat, vettem rá cukorkát, 3 napig volt ez, utána jött a hőemelkedés, ez már gyanús lett, mentem is másnap teszteltetni, ami azonnal mutatta, hogy pozitív...gondoltam nembaj, legalább legyőzöm és túl leszek rajta....kb napig ment ez, lázcsillapítás, pihenés, de utána szó szerint lecsapott rám. Kevés emlékem maradt, de összefoglalva, 13 nap láz, kétoldali tüdőgyulladás, favipavir, 2 antibiotukum, levegőt alig kaptam, mindennapos kétségbeesés, nagyon magas pulzus és vérnyomás, 1 nap kórházi kivizsgálás, egy régi oszt társam, aki előttem esett át rajta előre szólt , hogy mire számíthatok, és minden úgy is volt...( ő tartotta bennem a lelket). Óránként véroxigénszintmérés, para ha már 92 volt....akivel mentem be a mentővel, jóval fiatalabb sportoló gyerek, ő rosszabb állapotban volt tőlem is, és neki bent is kellett maradnia....már jobban vagyok, de közel sem az igazi, akár hónapokig is eltarthat a teljes felépülés.( remélem nem hagy semmilyen szövődményt). Számomra ez a influenzától 100x rosszabb volt, és elhiszem, hogy sokan kisebb vagy semmilyen tünetekkel átesnek, ez a mostani valami szerintem már sokkal rosszabb, mint az első és második hullamban volt, én úgy látszik nem voltam e téren szerencsés. Köszönöm ha elolvastad, vigyázzatok azért magatokra! Üdv