csabist9
Mellesleg csak abba gondolj bele, hogy egy ilyen kis emelést, még setminerrel is adni lehetne, holott ott mondjuk egy magas pár egy alacsony ellen 81-19 %-ban esélyesebb.
A példában amit olegg írt pedig nem is magas párról volt szó, hanem magas kapcsolódó lapról (ráadasúl OOP!).
Például egy AKo vs. 45s pedig csak 59 - 41 % tehát simán adhatja a kicsi emelésedet, mivel a hivatkozott 60-as emelésre MAX(!) 140-es 3-bet esetén egy 200-as kasszáért 80-at kell még megadnia, ez easy call (pláne pozícióban).
Azt pedig elég részletesen leírtam, hogy egy alacsony floppon OOP nem fogsz lejátszani egy értelmes ellenfelet, de ez szerintem egyebként is evidens.
Azt még leszögezném, hogy nem fish ellenfelekről és nem magas vakszintekről beszélünk, mert akkor teljesen más a helyzet.
Más.
Nem tudom mit szóltok ahhoz a vitához, ami a másik fórumon bontakozott ki, azzal a cikkel kapcsolatban, amit Raining belinkelt.
Én teljesen meg vagyok rajta rökönyödve, remélem itt soha nem lesz ilyen.
Kivettem mert szerintem kimoderáltak volna mert másik konkurens oldalt reklámjának tűnhetne.
Ha valaki kiváncsi rá akkor google -> Heads Up Sit and Go Suli - Bevezető -> többit ott megtaláljátok.
Én nem véleményezem a dolgot , de Wasp egy statot igazán berakhatna ha már ilyenbe fog.
Nem láttam a linket, de van tippem, mire mutat :) :(
Akitől kiindult az egész és még most is köti az ebet a karóhoz, az tudtommal itt is megcsinálta a "balhét" és máshol is leégette már magát. Remélhetőleg ott is abbahagyja a postolást nemsokára. (A játékáról fogalmam sincs, lehet, nagyon jó, de amit a fórumokon művel, az kritikán aluli)
csabist9 nem láttalak még ebbe a topicban , site , limit? hu sng-vel való foglalkozás ideje?(kíváncsiság)
Wasp elkezdett írni egy cikk sorozatot HU Sng témakörben, aminek még csak a bevezetőjét tette közzé, de már ettől hihetetlen indulatok szabadultak el a hozzászólásokban.
Szerintem mindenki okulására, hogy hogyan ne fórumozzunk íme:
Póker - póker stratégia - pókertermek - pókerbónuszok - pókersuli - OPHU - Online Póker
Mabohai
A te naplód viszont király és tetszettek a videóid, különösen az, hogy Ipokeres.
Köszönet érte:)
Délelőtt véletlenül én is beleolvastam abba a vitába. Maradjunk annyiban, hogy ma kicsit szégyelltem magyarnak lenni.
csabist9
Kicsit elbeszéltünk egymás mellett és nem akartalak oktatni.
A kis párral én is megadok 3-betet, ezzel csak arra akartam utalni, hogy az implied odds ilyen esetben is megvan, ezért az ellenfélnek meglesz még egy csomó lappal.
Mellesleg AQ, AK szerű lappal sem törvényszerű a 3-bet néha szerintem még call is mehet a játékunk változatossá tétele érdekében.
A pot controllal természetesen semmi bajom, én is sokat használom, de nem biztos, hogy ebben a helyzetben a legjobb.
OOP azért tartom szerencsésebbnek a nagyobb emelést ilyen esetben, mert valahogy a pozíciós hátrányt ellensúlyozni kell.
Nem a lap megvédése a célom, hanem hogy ne adjak a jó banki esélyt a tartáshoz az ellenfélnek.
Mi volt Wasp nickje valamelyikőtök nem tudta megnézni mielőtt kitörölték volna? Kíváncsi lennék...