Egyéb

Póker nosztalgia - probirs a feltartóztathatatlan

Ezúttal csak hónapokra visszamenően nosztalgiázunk, probirs idei teljesítménye előtt tiszteleg az Akadémia.
author-picture Admin - 2016. november 17.

Sorozatunk legutóbbi részében egy magyar pókeres, Koroknai András teljesítményéről emlékeztünk meg, most pedig ismét egy magyar játékos teljesítménye előtt tisztelgünk. Mint arról szerdán beszámoltunk, probirs újra elérhetővé tette PokerStars és PartyPoker eredményeit a P5s-on, és azonnal a világranglista 4. helyére ugrott. Ez hatalmas dolog, ezért úgy gondoltuk, ezúttal csak néhány hónapot ugrunk vissza az időben, és a magyar klasszis idei teljesítménye előtt tisztelgünk.


Nemcsak mi, de a P5s magazin is
kiemelten foglalkozott Probirs teljesítményével

Super Tuesday

Probirs, aki a pletykák szerint ezt megelőzően egy időre háttérbe szorította az MTT-ket, és cash game játékát fejlesztette, így sikerült nagyot előrelépnie a posztflop játék tekintetében - nem véletlen, hogy a high stakes cash game asztalokon is egyre nagyobb nevet szerez magának -, először március 8-án került az Akadémia címlapjára idén. Egy nappal korábban ugyanis bejutott az $1.050 Super Tuesday döntőjébe, ahol például Johnny "johnnylodden" Lodden és Erik "Popiedejopie" van den Berg volt az ellenfele.

Probirs a chipcount 4. helyén kezdte a végjátékot, de a 5-handed szakaszban már 2. volt. Többek közt annak köszönhetően, hogy egy flipben kiejtette az argentin saks80-t, offsuit AJ fullra javult nyolcasok ellen.

Az 5. helyen Lodden végzett, osztott nyolcasok nem tartottak ki ivanvilchez8 káró T8 handje ellen, majd davidas75 ment all-in 13 nagyvakkal káró AT-re, amit probirs {#}A {#}K-lyal tartott, és Q-K-8-4-T board érkezett. Davidas75 4. lett.

A heads-up ivanvilchez8 és V.bl0m összecsapásával alakult ki. Előbbi nyert, és nagy előnyből kezdhette a heads-upot, 2.065.729 zsetonnal rendelkezett, miközben probirs előtt 379.271 zseton volt.   

A párbaj flipben dőlt el, ivanvilchez8 hetesei kitartottak probirs treff QT handje ellen. A magyar klasszis $68.460-t zsebelt be.

Sunday Million

Majd jött június... Bár probirs előtte is begyűjtött néhány szép nyereményt, ez a hónap volt az igazi nagy dobása, ami aztán valóságos lavinát indított el. Június 5-én két versenyen 17 ezer dollárt nyert, június 12-én pedig ennek a sokszorosát: megnyerte a $215 nevezési díjú, garantált $1.000.000-os Sunday Milliont! A verseny 5.363 egyedi nevezést és 1.362 re-entryt hozott, így $1.345.000 lett a nyereményalap.

Probirs SM döntőjének ismétlése:



A győzelem tehát $164.244-t hozott a konyhára.

És a lavina...

Innentől pedig nem volt megállás. Probirs július 5-én 4. lett a Super Tuesdayen ($25.410), július 17-én pedig begyűjtötte pályafutása első PartyPoker Super High Roller címét ($37.925), sőt, ugyanezen a napon a High Rolleren is döntőbe jutott, 5. lett ($8.850). Utóbbi két eredmény 47 ezer dolláros nyereményt jelentett egyetlen napon. Július 24-én egy 3. helyezés következett a Super High Rolleren ($18.000), majd a csendesebb augusztus után szeptemberben jött a második PartyPoker Super High Roller győzelem, ezzel $51.151-t vágott zsebre. A döntőben többek közt a világranglista akkori 2. helyezettjét, Joao Paulo "joaosimaobh" Simaót utasította maga mögé.

Alig három nappal az SHR siker után $45.317-t kaszált a WCOOP Event #35: $1.575 NLHE Super Tuesday SE-n, majd újabb néhány nappal később $43.074-os score-ral jelentkezett, amit a WCOOP Event #53: $10.300 NLHE 8-Max High Roller versenyen vágott zsebre. Két nap múlva jött a WCOOP Event #60: $2.100 NLHE Super Tuesday SE, az itt szerzett 5. helyezés $88.011-ért.

Probirs októberben az $1.050 nevezési díjú Sunday Grand PLO 6-Maxon jutott be a döntőbe, $28.285-t gyűjtött be 2. helyével, bő egy héttel később pedig ismét egy $1.050 Super Tuesday döntő jött, 5. helyezés, $22.007. És még nem volt vége az októberi szárnyalásnak. Probirs újra bejutott a Sunday Grand PLO 6-Max döntőbe, és meg is nyerte a versenyt ($38.461), a heads-upban Alexander "AlexKP" Petersent győzte le. Majd október 30-án harmadszor is megnyerte a PartyPoker Super High Rollert ($53.250).

Novemberben aztán egy újabb 2. hely jött a PartyPoker Super High Rolleren ($30.450), és ezzel elértünk napjainkig. De hol van még az év vége? Ha probirs így folytatja, senki sem állíthatja meg a világranglista első helyéhez vezető útján.




Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat