Interjúk

HSP – Új arc az asztalnál, Dario Minieri

A fiatal generáció egyik legsikeresebb pókerese, az olasz Dario Minieri is szerepet kap idén a GSN amerikai tévé-csatorna póker showjában, a High Stakes Pokerben. Ebből az apropóból készített vele interjút az egyik, elsősorban készpénzes játékkal foglalkozó online pókermagazin.
author-picture Admin - 2009. március 16.

Minieri nevét 2006-ban ismertük meg, amikor az European Poker Tour (EPT) monte-carlói nagydöntőjében 22. helyet szerzett, majd 3. lett októberben, a sorozat bádeni állomásán. Azóta minden évben kimagaslóan teljesít, Európa legjobb tornajátékosai közé tartozik. Legnagyobb eredményét 2008-ban érte el, 23 évesen megnyerte a World Series of Poker (WSOP) 2 500$ No Limit Hold’em eventjét. Idén először azt is megnézhetjük, mit tud a cash game asztal mellett, a rendszerint sálba burkolózó szupertehetség meghívást kapott az amerikai tévé-csatornán, a GSN-en futó póker showba, a High Stakes Pokerbe (HSP).

Másképp néznek rád az ellenfeleid, mióta megnyerted az első WSOP-karkötődet?

Ma már kevesebbet kérdeznek erről, de azért rendre előkerül a téma a tornák szüneteiben. Úgy érzem, nagyobb tisztelettel néznek rám azóta.

Hogyan kerültél a HSP játékosai közé?

Legnagyobb álmaim közé tartozott, hogy részt vehessek a showban, rendszeres nézője vagyok. Az egyik nap megcsörrent a telefonom, és el se hittem, az egyik szerkesztő kérdezte, volna-e kedvem részt venni az 5. évadban. Nem gondolkodtam egy másodpercig sem, igent mondtam. Olyan pókeresek ellen játszani, mint Doyle Brunson, Daniel Negreanu, vagy az általam a világ legjobbjának tartott Phil Ivey kivételes élményt jelent a számomra.

Milyen cash game játékosnak tartod magad?

A tornákra specializálódtam, ebben érzem magam otthon, bár cash game-ezni is szoktam, meglehetősen ritkán. Sűrű a menetrendem, sokat utazom, szinte minden nagy európai tornán indulok. Nem fejlesztem külön a készpénzes játékom, ennek ellenére remélem, ebben a műfajban sem okozok csalódást.


Dario Minieri

Hogyan viszonyulnak az emberek Olaszországban a pókerhez?

Rohamosan nő a játék népszerűsége, aminek legfőbb oka egy új törvény, amely végre legális keretek közt teszi lehetővé a pókert az olaszok számára.

Mit tanácsolsz a kezdőknek, hogyan fejlesszék a játékukat?

Figyeljék az ellenfeleiket. Próbálják ellesni a jobbak trükkjeit, és beépíteni saját játékukba. Ne ijedjenek meg, ha eleinte veszteségesek, ha elég időt fordítanak a játék elsajátítására, az előbb-utóbb kifizetődik.

 

Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
Natural8
  • Óriási forgalom, minden napszakban találni elegendő asztalt
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mistery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Nagylelkű központi promóciók
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb póker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat