A Viktor Blom sztori (1. rész)
Busto újra
Bár nagyon motivált voltam, mégis bukni kezdtem, amikor vissza akartam nyerni a pénzt. Hatalmas gödörben voltam. $109 SNG-ket toltam, és ugyanaz történt, mint akkor... Úgy éreztem, talán azt akarja a karmám, hogy $310-en nyerjem vissza a pénzem. Csőd lett a vége. Wp. Felkeltem a székből, totálisan össze voltam törve, fogalmam sem volt, mihez kezdjek. Ütni kezdtem a falat, pedig nem vagyok igazán tiltelős fajta. Kicsit megnyugodtam, ugyanakkor elfogott a rosszullét. Vissza a gép elé, beváltottam a party pontjaimat. Nem volt sok, körülbelül $300, ez is több mint a semmi. Nyitottam az asztalokat, játszani kezdtem, de nem ment. Haladtam lefelé a szinteken, $55, $33, aztán $22. Úgy éreztem, keményen kell játszanom, mert csak így nyerhetek vissza mindent. Úgy éreztem, ezúttal nem veszíthetek. És vesztettem. Minden $22-es játék elvesztése olyan volt, mintha $5.000-es potot buktam volna cashben. Bubbleként végeztem az egyik SNG-n, ütöttem a falat. Aztán mérhetetlen ürességet éreztem. Vissza a játékhoz, láttam, még két $22-es SNG-t tudok indítani. Kettős érzés kerített hatalmába, kezdtem felfogni, hogy vége, de egy részem még mindig hitt abban, hogy mindent visszanyerhetek. Aztán busto. Újra. %#"%/)"#)
Viktor Blom
Rosszullét
Reggel hét volt, amikor beestem az ágyba. Soha korábban nem éreztem ennyire rosszul magam. Két órával később az iskolában kellett lennem, ahol a hiányzásaimmal kapcsolatban várt megbeszélés. Odamentem, és megígértem, hogy rendszeresen bejárok és hogy nem költöm el az iskolapénzem (a svéd diákok havi $150 állami támogatást kapnak). Hazamentem, ismét bedőltem az ágyba. Amikor felébredtem, már reggeledett, indulhattam vissza a suliba. Beszéltem néhány haverral. Szégyelltem magam, úgy éreztem, mintha valami degenerált szerencsejáték-függő volnék. Alig maradt pénzem albérletre, kajára, hasonló dolgokra. Haza kellett telefonálnom, nem volt kellemes, tudtam, ki fognak borulni az ősök. Reméltem, nem tart sokáig a perpatvar. Apám őrjöngött, anyám nyugisabb volt valamivel. Anyámmal beszéltem, pedig nem szokásom, közben apám üvöltött a háttérben. Elbuktam a pénzt, tudom, hülye voltam. Nem elég a saját bűntudatom? Ha gondoltam valaha öngyilkosságra, az ekkor volt. Egy kis pénzre volt szükségem, nem üvöltözésre. Arra gondoltam, soha többé nem megyek haza. Végül megegyeztünk abban, hogy $800-at kapok havonta, ami elég a lakásra és az élelemre.
Munka kéne?
A szüleim azt szerették volna, hogy költözzek haza és keressek munkát. Ez volt az utolsó dolog, amit akartam. Azt mondtam nekik, hogy rendben, keresek munkát, de haza nem megyek a barátnőm miatt. Azt mondtam nekik, hogy abbahagyom a pókert. Mindig úgy képzeltem, hogy képes vagyok pókerből élni, de miután sorban buktam a $33 és $22 SNG-ket, mindez már csak vágyálomnak tűnt. A jegyeim is borzasztóak voltak, kevés esélye volt, hogy főiskolára menjek. Azt mondtam nekik, hogy amilyen gyorsan csak tudok, dolgozni kezdek, de erősködtek, hogy inkább költözzek haza. Pánik, újra! Annyi volt biztos, hogy pénzt kell szereznem. Póker? Nem, erre nem is gondolhatok, túl kemény nekem.
Péntek este volt, és éppcsak jutott pénz, hogy inni menjek a haverokkal, wp, wp. De nem érdekelt, szükségem volt arra, hogy kivégezzem magam valamelyik csehóban, hogy kiűzzem a fejemből a problémákat. Igaz, nem sikerült kiüríteni a fejem, mindenesetre szép volt másnap felébredni. Teltek a napok, és megállás nélkül a helyzetemen rágódtam. Sajnáltam és sajnáltam magam. A póker tűnt az egyetlen játható útnak az anyagi helyzetem rendezésére, ehhez nem volt szükség arra, hogy évekig iskolába járjak, amíg elsajátítom a dolgokat. Három lehetőséget vázoltam fel:
1. Hazaköltözöm, abbahagyom a pókert és iskolába megyek.
2. Munkát keresek és abbahagyom a pókert.
3. Pókerezem.
Égető szükségem volt pénzre, minél hamarabb kellett, különben kénytelen lettem volna hazamenni. Beszéltem anyámmal. Apámmal nem, ő otthon akart tudni mindenáron. Anyám nem annyira kemény, azt mondta, hagy nekem időt, megérti a helyzetem. Azt mondta, csak annyira van szükségem, hogy munkát keressek és felnőjek végre, na meg persze azt is fújta mellé, hogy NINCS PÓKER. Igen anya, nincs póker, megígérem.
Végül választottam a három lehetőség közül. Póker. Utoljára, de megpróbálom. Tudtam, hogy totál kicsúszott a lábam alól a talaj. Tudtam, de már nem volt hátraarc. Ez 2008. decemberében történt. Döntöttem. Ott álltam $1.500-zal 2009 küszöbén. Az egész pénzt befizettem az iPokerre. Egy utolsó próbálkozás...
Vége.
BankTheMan 2010. szeptemberében írta az egyik svéd fórumon, hamarosan megjelenik az interjú harmadik része, erre azonban azóta sem került sor. A folytatás természetesen a Blom90 nick 2009-es felemelkedéséről szól majd, ha egyáltalán megjelenik valaha.
Busto újra
Bár nagyon motivált voltam, mégis bukni kezdtem, amikor vissza akartam nyerni a pénzt. Hatalmas gödörben voltam. $109 SNG-ket toltam, és ugyanaz történt, mint akkor... Úgy éreztem, talán azt akarja a karmám, hogy $310-en nyerjem vissza a pénzem. Csőd lett a vége. Wp. Felkeltem a székből, totálisan össze voltam törve, fogalmam sem volt, mihez kezdjek. Ütni kezdtem a falat, pedig nem vagyok igazán tiltelős fajta. Kicsit megnyugodtam, ugyanakkor elfogott a rosszullét. Vissza a gép elé, beváltottam a party pontjaimat. Nem volt sok, körülbelül $300, ez is több mint a semmi. Nyitottam az asztalokat, játszani kezdtem, de nem ment. Haladtam lefelé a szinteken, $55, $33, aztán $22. Úgy éreztem, keményen kell játszanom, mert csak így nyerhetek vissza mindent. Úgy éreztem, ezúttal nem veszíthetek. És vesztettem. Minden $22-es játék elvesztése olyan volt, mintha $5.000-es potot buktam volna cashben. Bubbleként végeztem az egyik SNG-n, ütöttem a falat. Aztán mérhetetlen ürességet éreztem. Vissza a játékhoz, láttam, még két $22-es SNG-t tudok indítani. Kettős érzés kerített hatalmába, kezdtem felfogni, hogy vége, de egy részem még mindig hitt abban, hogy mindent visszanyerhetek. Aztán busto. Újra. %#"%/)"#)
Viktor Blom
Reggel hét volt, amikor beestem az ágyba. Soha korábban nem éreztem ennyire rosszul magam. Két órával később az iskolában kellett lennem, ahol a hiányzásaimmal kapcsolatban várt megbeszélés. Odamentem, és megígértem, hogy rendszeresen bejárok és hogy nem költöm el az iskolapénzem (a svéd diákok havi $150 állami támogatást kapnak). Hazamentem, ismét bedőltem az ágyba. Amikor felébredtem, már reggeledett, indulhattam vissza a suliba. Beszéltem néhány haverral. Szégyelltem magam, úgy éreztem, mintha valami degenerált szerencsejáték-függő volnék. Alig maradt pénzem albérletre, kajára, hasonló dolgokra. Haza kellett telefonálnom, nem volt kellemes, tudtam, ki fognak borulni az ősök. Reméltem, nem tart sokáig a perpatvar. Apám őrjöngött, anyám nyugisabb volt valamivel. Anyámmal beszéltem, pedig nem szokásom, közben apám üvöltött a háttérben. Elbuktam a pénzt, tudom, hülye voltam. Nem elég a saját bűntudatom? Ha gondoltam valaha öngyilkosságra, az ekkor volt. Egy kis pénzre volt szükségem, nem üvöltözésre. Arra gondoltam, soha többé nem megyek haza. Végül megegyeztünk abban, hogy $800-at kapok havonta, ami elég a lakásra és az élelemre.
Munka kéne?
A szüleim azt szerették volna, hogy költözzek haza és keressek munkát. Ez volt az utolsó dolog, amit akartam. Azt mondtam nekik, hogy rendben, keresek munkát, de haza nem megyek a barátnőm miatt. Azt mondtam nekik, hogy abbahagyom a pókert. Mindig úgy képzeltem, hogy képes vagyok pókerből élni, de miután sorban buktam a $33 és $22 SNG-ket, mindez már csak vágyálomnak tűnt. A jegyeim is borzasztóak voltak, kevés esélye volt, hogy főiskolára menjek. Azt mondtam nekik, hogy amilyen gyorsan csak tudok, dolgozni kezdek, de erősködtek, hogy inkább költözzek haza. Pánik, újra! Annyi volt biztos, hogy pénzt kell szereznem. Póker? Nem, erre nem is gondolhatok, túl kemény nekem.
Péntek este volt, és éppcsak jutott pénz, hogy inni menjek a haverokkal, wp, wp. De nem érdekelt, szükségem volt arra, hogy kivégezzem magam valamelyik csehóban, hogy kiűzzem a fejemből a problémákat. Igaz, nem sikerült kiüríteni a fejem, mindenesetre szép volt másnap felébredni. Teltek a napok, és megállás nélkül a helyzetemen rágódtam. Sajnáltam és sajnáltam magam. A póker tűnt az egyetlen játható útnak az anyagi helyzetem rendezésére, ehhez nem volt szükség arra, hogy évekig iskolába járjak, amíg elsajátítom a dolgokat. Három lehetőséget vázoltam fel:
1. Hazaköltözöm, abbahagyom a pókert és iskolába megyek.
2. Munkát keresek és abbahagyom a pókert.
3. Pókerezem.
Égető szükségem volt pénzre, minél hamarabb kellett, különben kénytelen lettem volna hazamenni. Beszéltem anyámmal. Apámmal nem, ő otthon akart tudni mindenáron. Anyám nem annyira kemény, azt mondta, hagy nekem időt, megérti a helyzetem. Azt mondta, csak annyira van szükségem, hogy munkát keressek és felnőjek végre, na meg persze azt is fújta mellé, hogy NINCS PÓKER. Igen anya, nincs póker, megígérem.
Végül választottam a három lehetőség közül. Póker. Utoljára, de megpróbálom. Tudtam, hogy totál kicsúszott a lábam alól a talaj. Tudtam, de már nem volt hátraarc. Ez 2008. decemberében történt. Döntöttem. Ott álltam $1.500-zal 2009 küszöbén. Az egész pénzt befizettem az iPokerre. Egy utolsó próbálkozás...
Vége.
BankTheMan 2010. szeptemberében írta az egyik svéd fórumon, hamarosan megjelenik az interjú harmadik része, erre azonban azóta sem került sor. A folytatás természetesen a Blom90 nick 2009-es felemelkedéséről szól majd, ha egyáltalán megjelenik valaha.
