Interjúk

Mindenki jó, de én vagyok a legjobb - interjú a November Niner Ryan Riesszel

Ryan Riess a WSOP Main Event novemberi döntőjének renitens figurája lehet, meglepő nyilatkozata sokaknál kiverte a biztosítékot.
author-picture Admin - 2013. október 08.

Ryan Riess az idei WSOP Main Event döntő legfiatalabb játékosa. A 23 éves pókeres lehet az első világbajnok, aki a '90-es években született. Az ifjonti hév új, CardPlayer magazinnak adott nyilatkozatában is tetten érhető, több olyan kijelentést tett, amire sokan felkapták a fejüket. A michigani pókeres többek közt elmondta, ő a legjobb játékos a világbajnoki döntőben, de azt sem rejtette véka alá, mennyire nem tiszteli a pénzt.

A többség számára nem vált szimpatikussá nyilatkozatával, pedig Riess amolyan második Moneymaker is lehetne: bankrollja mindössze 50 dollár volt tavaly októberben, ebből jutott el odáig, hogy a pókervébé 8,3 millió dolláros fődíjáért pókerezhet.

Az alábbiakban a Riess-interjú magyar fordítását olvashatjátok.


Ryan Riess


Hogyan jutottál el a WSOP Main Event döntőig?

Ez volt az első Main Eventem, nem igazán ismertem a struktúrát, nem tudtam, hogyan kellene játszanom. Aztán realizáltam, hogy nagyon deep a struktúra, csak két óránként emelkednek a vakok, ami lehetőséget ad, hogy türelmes legyek, kivárjam a megfelelő lapokat. Ennek megfelelően pókereztem az 1. napon, sőt tulajdonképpen az egész tornán. Elég szerencsés voltam. Az 1. nap brutálisan jól futottam, kábé ötször flopoltam szettet, kétszer pókerre javultam. A 3. és 4. nap volt a legnehezebb, kemény asztalaim voltak. Az 5. nap jól sikerült, de a 6. napon megint csak szenvedtem. A 7. napon újabb jó széria következett, így jutottam be a döntőbe.    


Elsősorban arra építettél, hogy kivárd és kihasználd az ellenfelek hibáit?

Tulajdonképpen igen. Nagyon türelmes voltam, alig blöfföltem. Egyetlen igazán őrült blöfföm sem volt a tornán. Kerültem a kétséges kimenetelű, kockázatos lépéseket, nem cold 4-betelgettem az ellenfeleket air handekkel. A tornákon jellemzően nem hagyhatod ki a jó helyzeteket, a Main Event struktúrája azonban megengedte, hogy megvárjam az igazán nagyszerű helyzeteket, és kihagyjak +EV, de nagyobb varianciával járó szitukat. Komolyan, egyszerűen csak megvártam a tuti helyzeteket. Az egész torna alatt négy olyan alkalom volt, amikor a kiesésem kockáztattam az all-innel.


Ez elképesztően alacsony szám egy 7 napos versenyen...

Igen, remek volt. Amikor elindult a játék, úgy saccoltam, legalább 8-9 ilyen helyzet lesz, ha egyáltalán eljutok a végéig. Ehelyett csak négyszer kellett aggódnom. Jó érzés, amikor ennyire jól futsz egy ekkora mezőnnyel startoló tornán. Ugyanakkor megjegyzem, ezek az alkalmak voltak életem legidegtépőbb pillanatai. Remegtem, egyszerűen képtelen voltam kontrollálni magam, annyira izgultam.

Most egyáltalán nem izgulok, de ahogy közeledik a döntő, mondjuk már csak egy hét lesz a startig, úgy leszek majd egyre izgatottabb. Jelenleg egyszerűen csak nagyon várom a finálét.


Főként a pénz miatt izgulhatsz, hiszen hatalmas ugrások vannak a nyeremények között, vagy amiatt, mert minden mozdulatod kamerák követik, milliók figyelik majd a játékod?


Elsősorban amiatt, mert rettentően meg akarom nyerni a tornát. Nagyok az elvárásaim magammal szemben. Az ellenfelek nem aggasztanak, attól félek, megfelelek-e önmagamnak. Úgy gondolom, én vagyok a legjobb játékos az asztalnál. Mindenki jó, de én vagyok a legjobb.


Te vagy a legfiatalabb a döntőben. Ennek ellenére eszedbe jutott, hogy könnyen lehet, ez az egyetlen alkalom, amikor világbajnoki döntőben pókerezhetsz? Hogy ebből kell a legtöbbet kihozni?


Persze. Sokat beszélgetek másokkal a közelgő döntőről, és mindenki azt mondja, a legjobb pókerprofik is nehezen szednek össsze ennyi pénzt pályafutásuk alatt, mint amennyit itt nyerhetek. Nem hiszem, hogy sok ilyen esély adódik az ember életében. Tisztában vagyok azzal, milyen keveseknek adatik meg, hogy WSOP Main Event döntőt játszanak, nagyon fontos, hogy mindent kihozzak magamból.


Nem titok, lényegesen kisebb nevezési díjú versenyken, téteken játszol. Mennyire szürreális számodra, hogy dollármilliókért pókerezel novemberben?

Őrület, persze, de őszintén megmondom, nem becsülöm túlságosan a pénzt. Szórom, mintha csak a hátsó kertben szedném egy fáról. Nem úgy gondolkodok a pénzről, mint a legtöbb ember, legalábbis szerintem.


Volt néhány csúnya bankroll-swinged az elmúlt években? Vagy mi az oka annak, hogy nem tiszteled a pénzt?

Nos, tavaly végeztem a Michigan Állami Egyetemen. Totál csoró lettem a végére, minden nap bulizni mentem. Engem soha életemben nem izgatott a pénz. Van állandó bevételem, van diplomám, nem félek a jövőtől, majd lesz valahogy. Szórakozni akarok, élni az életet. Elég sok pénzt vesztettem ruletten, blackjacken és bakkarán, mind szörnyű játék. Amikor leülsz a rulett asztalhoz, és 30 ezer dollárt buksz egyetlen este, kissé alábbhagy a pénz iránti tiszteleted.


Próbálsz távolmaradni ezektől a játékoktól azóta? Most komoly lökést adhatsz a bankrollodnak...


Igen, egy ideje nem játszom. Legutóbb februárban játszottam a Super Bowl után. Kábé 50 ezer dollárt buktam egy hónap alatt kaszinójátékokban, azt hiszem, megtanultam a leckét. Remélem, nem térek vissza.


Az 50 ezer dollár nagy csapás volt a pókeres bankrollodra nézve?

Igen, nagyon nagy.


Élőtornákkal építettél bankrollt, ugye?

Jelentős pókeres bankrollom csak tavaly októbertől van, osztással 2. lettem a WSOPC Horseshoe Chicagón, 277 ezer dollárt kaptam. Ezt megelőzően $2.000 körüli bankrollom volt.


Ez elég beteg széria... 2 ezer dollárból összehoztál egy nagy score-t, amiből beneveztél a WSOP Main Eventre, és ott vagy a döntőben...

Tényleg beteg... Egy héttel azelőtt, hogy $2.000 bankrollom volt, még $50 szerepelt a neven mellett a pókerszámlán. Vagyis egy év alatt eljuthatok 50 dollárból 8 millióig.


Gondolod, hogy a WSOP Main Eventen megnyert összeget jobban megbecsülöd majd?

Szerintem igen, nem akarok Chino Rheem lenni, aki úgy indul $100.000 versenyken, mintha freerollok volnának. Szeretnék okosabb lenni, és többségében inkább $10.000 nevezési díjú versenyeken indulni, talán néhány 25 ezresen. Azért ez a pénz nem jön könnyen, igyekszem jobban megbecsülni.


November Nine 2013:

Szék 1. Sylvain Loosli (Franciaország) - 19.600.000
Szék 2. Michiel Brummelhuis (Hollandia) - 11.275.000
Szék 3. Mark Newhouse (USA) - 7.350.000
Szék 4. Ryan Riess (USA) - 25.875.000
Szék 5. Amir Lehavot  (Izrael) - 29.700.000
Szék 6. Marc McLaughlin (Kanada) - 26.525.000
Szék 7. JC Tran (USA) - 38.000.000
Szék 8. David Benefield (USA) - 6.375.000
Szék 9. Jay Farber (USA) - 25.975.000

A döntő díjazása:

1. $8.359.531
2. $5.173.170
3. $3.727.023
4. $2.791.983
5. $2.106.526
6. $1.600.792
7. $1.225.224
8. $944.593
9. $733.224



Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat