Az év legnagyobb élőverseny nyerője, a GPI Player of the Year rangsor aktuális éllovasa, Mike "Timex" McDonald nemrégiben az elismert pókeresnek és szakírónak, Remko Rinkemának (iGaming magazin) mesélt pályafutásáról. A két részes interjú első darabját ide kattintva olvashatjátok.
A most következő 2. részben többek közt pókeres és pénzügyi befektetéseiről, mentorairól és két November Nine oktatásáról olvashattok, illetve arról, honnan jött jól ismert pókerarca és hogyan működött, illetve nem működött a merev tekintet Phil Ivey ellen.
Mike "Timex" McDonald
Bár McDonald pókeres pályafutását nem jellemzik hatalmas swingek, nagy veszteségek, a downswingek őt sem kerülték el. A legnagyobb lejtmenetnek azonban érdekes módon semmi köze a pókerhez.
Veszteség a tőzsdén, stressz a pókeres befektetések miatt
"Az első nagy veszteségem közvetlenül az első nagy score-om, az EPT Dortmund győzelem után érkezett, néhány hónappal korábban ugyanis tőzsdézni kezdtem. A beruházásaim igen változatosak voltak, különböző ipari ágazatokat, országokat, valutákat érintettek, de ha minden zuhan 25%-ot, az 25% veszteség, nincs mese. Tulajdonképpen vicces, hogy a szerencsejáték a munkám, a legtöbb pénzt azonban nem a játékban, hanem sokak által biztonságosnak tartott befektetésekkel vesztettem."
"Ez persze kicsit elvette a kedvem a további beruházásoktól, illetve örökre belém égette, hogy minden olyan helyzetben, ahol pénzt lehet csinálni, bukni is lehet. Azóta elképesztő módon kockázatkerülő lettem a nem pókeres befektetéseket illetően, annak ellenére, hogy tudom, +EV lehetőségeket hagyok ki. Inkább legyen stabil 3% profitom, mint hogy 50% esélyem legyen a 20% profitra, 50% pedig a 10% veszteségre. A pókerrel ellentétben itt nem érzem azt, hogy ellenőrzés alatt tartom a dolgokat, és sokkal jobban megvisel a veszteség, mint amennyire a profitnak örülni tudok" - mondta McDonald.
Bár tőzsdei tevékenységével nem ért el átütő sikert, ez nem vette el a kedvét a pókeres befektetésektől. Ebben már jóval sikeresebbnek bizonyult, igaz, mára visszavonult a backeléstől.
"Sosem volt nagyszámú backelt csapatom, de hosszútávon eléggé bejött a dolog. Tulajdonképpen többet kerestem, mint amennyi elvárható lett volna. Ettől függetlenül elég stresszesnek találtam a dolgot. 5-6 pókerest backeltünk élőversenyekre 2008-ban és 2009-ben. Nem szerettem, hogy folyamatosan számon kell kérnem a barátaimat, figyelnem kell, hogy tudásuknak megfelelően játszanak. És itt is igaz, hogy a veszteségek jobban megviseltek, mint amennyire örülni tudtam a bevételnek. Az egyik barátommal $400.000-t vesztettünk 10 hónap alatt, majd $600.000-t kerestünk az utolsó hetekben a WSOP-nak köszönhetően, vagyis fejenként $100.000 profittal zártuk az évet. Viszont ha felidézem ezt, szinte már csak a tíz hónapon át tartó folyamatos kudarcokra emlékszem."
"Szép profitot hozott az év a backelteknek is köszönhetően, de nagyon stresszes volt, hogy folyamatosan küldöm és küldöm a $10.000-okat, miközben pénz csak elvétve érkezik hozzám. És közben olvasod az élő szöveges tudósítást a versenyekről, és látod, hogy a backeltjeid úgy játsszák meg a lapjaikat, hogy a fejedet fogod, de legalábbis abszolút nem értesz egyet. A végén már annyira ideges voltam, hogy az alvás rovására ment, szóval az első adandó alkalommal, amikor lehetőségem volt erre, kiszálltam a bizniszből."
"Ez egyébként leginkább azzal együtt érdekes, hogy mekkora score-okban voltak százalékaim. A legnagyobb online score-om $300.000 volt, a második legnagyobb pedig talán csak $30.000, miközben 15%-om volt Gobboboy (Jimmy Fricke) Aussie Millions Main Event 2. helyében, ami önmagában $120.000-t hozott nekem. Volt 50%-om egy Sunday Million győzelemben és 50%-om egy FTOPS Main Event 2. helyezésben. Szóval elképesztő hot runon voltam a backelésben, mégis túl stresszes volt nekem, nem szerettem, ha már így rákérdeztél."
"Az emberek állandóan szponzorálásra kértek, minden nap privát megkereséseket kaptam a TwoPlusTwo-n. Ma már nem backelek, de még így is beesik havi egy ilyen megkeresés."
Tisztelgés a mesterek előtt
Steve Paul-Ambrose és Aaron "Pacman" Coulthard létfontosságú szerepet játszott McDonald pókeres fejlődésében, már azelőtt oktatták, hogy betöltötte a 18-at. Az ifjú kanadai egy lenyűgöző levélben kért segítséget Paul-Ambrose-tól, később pedig ez a három fiú nagyon jó barátságba került. Paul-Ambrose, korábbi Team PokerStars Pro és PCA győztes, ma már nem pókerezik, mint ahogy Pacman sem. McDonald elmesélte, mi történt a TwoPlusTwo, na meg a high stakes csatamezők két legendás alakjával.
Steve Paul-Ambrose esküvőjén
"Minden hétvégén meglátogattam Steve-et, az erre a célra kialakított pincében grindoltunk. Az első néhány héten csak néztem a játékát, valamint Aaronét, miközben millió kérdést tettem fel. Később megengedték, hogy beállítsak egy számítógépet az övék mellé, de persze akkor is folyamatosan kérdezgettem. $10/$20 és $75/$150 Limit Hold’emet játszottak, én pedig $2/$4 és $5/$10 Limit Hold’em asztalokon portyáztam. Körülbelül két hónapja látogattam őket, amikor átnyergeltek az MTT-kre, és én követtem a példát. $22 nevezési díjú 180 fősöket játszottam, ők meg a vasárnapi nagyversenyeket tolták. Mindig rengeteget beszégettünk stratégiákról, amikor ott voltam."
"Úgy gondolom, hogy Steve fényévekkel megelőzte a korát a versenystratégiák tekintetében. Ennek ellenére nagyon szerény volt. Akik fele olyan eredményeket sem értek el, mint ő, 90%-ban nem is reagáltak a megkeresésemre, miközben a töredékét sem tudták volna megtanítani annak, amit ő" - dícsérte McDonald mesterét.
"Eredményei ellenére végül lassan felhagyott a pókerrel. Öt és fél éve megnősült, az első gyermeke négy és fél éves. A póker megmaradt hobbinak nála. Visszament az egyetemre, középiskolai tanár lesz."
"Pacman már korábban kiszállt a pókerből. Ő maga sem tagadja, hogy Steve nélkül sosem jutott volna el a high stakes játékokig. Valószínűleg jó midstakes regular lett volna, Steve azonban megadta neki azt a lökést, ami kellett a magasabb tétekhez. Nagyon sokat segített neki. Aaron több százezer dollárt szedett ki a pókerből, vett egy saját házat, kifizette az egyetemet, és ő is megnősült. Ha jól tudom, fizioterapeutaként dolgozik. Manapság már kevesebbet találkozunk, ők hét évvel idősebbek, más életszakaszban vagyunk. Amikor találkozok velük, rendszerint a régi szép időkről anekdotázunk, sokat nevetünk, örökké a barátaim maradnak" - mondta McDonald.
McDonald és Paul-Ambrose a 2008-as PCA-n
Világbajnokot oktatva
Manapság már nem McDonald az, aki segítségre szorul a pókerben. Persze sokat dolgozik a játékán, de másoknak is segít. McDonald készítette fel Pius Heinzt a 2011-es WSOP Main Event döntőre, a német megnyerte a tornát. Szintán ő oktatta Jake Balsigert, aki a 2012-es vébén lett 3. helyezett.
"A pókerkarrier minden pontján fontos, hogy fejlesszük a játékunkat, különösen a trendek változását kell figyelembe venni. Persze ott van a GTO, illetve más törekvések a tökéletes játék megtalálására, de véleményem szerint a játékosoknak mindig lesznek kihasználható tendenciái, és ezek évről évre, sőt hónapról hónapra változhatnak. Emiatt nagyon fontos, hogy kövesd a trendeket és folyamatosan frissen tartsd a játékod. Nem válhatsz önelégültté, nem gondolhatod azt, hogy most szétszedem az ellenfeleket, tehát nincs okom tanulásra, hisz dől a pénz, mert egyszer csak azon kapod magad, hogy elhúznak melletted a riválisok" - mondta a két November Nine-t coacholó McDonald.
"Az órabérem $600, nem kevés. Jake esete érdekes volt ilyen szempontból, hiszen döntenie kellett. Ha saját zsebből fizet, kis coachingot kap, viszont ha beszállnak a szponzorai, akkor komoly felkészítést. A szponzorai végül úgy döntöttek, nem szállnak be, többen közülük elmondták nekem, azóta megbánták ezt a döntést. Jake így mindössze hat óra tréninget kapott, pedig sokkal jobb lett volna, ha komolyabb felkészítésben részesülhet. Számomra az a pókeres oktatás példaértékű, mint amit Jason Somerville adott Russell Thomasnak, gyakorlatilag együtt lélegeztek a WSOP Main Event döntő asztal coaching során. Ez sokkal hatékonyabb, mint néhány leak eltüntetése."
"Piusszal úgy indult a dolog, hogy az egyik nagyon jó barátom, Johannes Strassmann, akivel együtt játszottunk az EPT Dortmund döntőjében, megkeresett a Facebookon, miután értesült arról, hogy a barátja oktatót keres. Jake-kel pedig egy asztalon játszottunk a 4. napon, és szólt, hogy örülne, ha vehetne pár órát, ha mélyen pénzbe ér, mert csak néhány hónapja MTT-zik. Aztán amikor bejutott a döntőbe, rám írt."
"Piusról annyit mondhatok, hogy már akkor nagyon jó volt, amikor találkoztunk. Az emberek alábecsülték, mert nem voltak nagy score-jai. Pedig vele egyetlen baj van, hogy nem igazán szereti a pókert, és ha jól tudom, a győzelme óta nem is igen játszik. Az emberek talán azt gondolják róla, hogy közepes tudással rendelkezett, csak kijött neki a lépés, de ez nem így van, egyetlen olyan kérdése sem volt, ami erre vallott volna. Sokkal inkább úgy beszélgettem vele, mint a high stakes pókeres haverokkal, és nem úgy, mint egy tanítvánnyal."
"Körülbelül másfél órával a döntő startja után már kétszer annyi zsetonja volt, mint a chipcount második helyén állónak, így szinte semmit sem kellett használnia abból, amire felkészültünk" - monta nevetbe McDonald. "Kevés olyan leosztást láttam a tévében, amire azt mondhatom, igen, ezt én tanítottam. Összességében nem hiszem, hogy sokat hozzátettem Jake vagy Pius játékához. Elsősorban azért volt fontos nekik, mert magabiztosabbá váltak. Nem úgy működik ez, hogy veszel néhány órát, és drasztikusan megváltozik a játékod."
A McDonald-pókerarc
Amit McDonald nem tanított meg Heinznek vagy Balsigernek, az a kissé ijesztő emelési stílusa. A "McDonald-pókerarc" közismert a kaszinókban szerte a világon és szerinte ez előnyös számára. McDonald elmesélte, hogyan alakította ki ezt a fenyegető arckifejezést.
"Emlékszem, hogy Haralabos Voulgarisszal beszélgettem életem második élő tornája alatt, amikor még fogalmam sem volt az élő pókerről. Azt mondta, olyan 18 évesként, aki még nem érzett az élő pókerre, érdemes csak bámulnom az asztalt és minden egyes alkalommal ugyanazokat a mozdulatokat megismételnem. A következő három-négy évben pontosan ezt tettem, a lehető legnagyobb következetességgel."
"Nem igazán foglalkoztam a tellek kihasználásával a river előtt, ha épp rajtam volt a sor, hogy megadjak vagy dobjak. Idővel elkezdtem felismerni, hogy az igazán jó játékosok, mint Phil Ivey vagy Daniel Negreanu, sokkal több mindent vesznek észre az asztalnál, mint én, így elhatároztam, hogy legközelebb, ha épp egy olyan élő tornát játszom, ami annyira azért nem érdekel, elkezdek odafigyelni az asztalnál fellelhető információmorzsákra. Ez meg is történt, megfigyeltem minden egyes játékost minden egyes leosztásban, amiben részt vettek – ez egy kisebb mellékverseny volt Prágában, és második lettem."
"Eleinte nem akartam alkalmazni ezt a főversenyen is, hiszen magam is elég sok mindent elárulhattam magamról, de bebizonyosodott, hogy működik, és végül ott is ezt csináltam. A főversenyen 25. lettem, illetve 2. a High Rolleren. Ezután azt gondoltam, miért vetnék el valamit, ami jól működik, szóval ezt követően megtartottam a játékomban ezt az elemet. Nagyon sok mindent észrevettem ezeken a tornákon, amit korábban soha. Az élő megjelenésem az asztalnál ma már sokkal jobb, koncentráltabb vagyok. Bár nem ez a fő cél, a fenyegetési faktor is fontos szempont" - mondta McDonald.
Bár a nézés működik, van, amikor egyszerűen nem illik bámulni valakire.
"Kétféle játékos esetén nem érzem helyesnek, hogy bámuljam. Az egyik az ultra-rekreációs játékos; amikor St. Kittsben voltam az Alpha8-on, sokan voltak ott, akik sohasem játszottak egyetlen póker tornán sem azelőtt. Az ilyen helyzetekben olyan nyugodt és kedves próbálok lenni, amilyen csak tudok. Nem sok kedved lesz újra benevezni egy $100.000-os versenyre, ha életed elsőjén ott van valami suttyó, aki végig bámul téged és aztán lealáz a játékban. Ott határoztam el, hogy a rekreációs játékosokkal szemben kedvesebb leszek, és csak az asztalt vagy esetleg a kezüket nézem."
"A másik ilyen típusú játékos az, akinek hasonlóan erős nézőkéje van. Vannak páran, akik még durvábban tudnak bámulni, akikkel szemben egyszerűen elveszíteném a szemezést... Elsőként Athanasios Polychronopoulos jut eszembe. Sokan mondják, hogy úgy nézek, mint egy sorozatgyilkos, de nála tényleg az az érzése az embernek, hogy átnyúl az asztalon, és kinyír" – viccelődött McDonald.
Aztán ott volt az az eset, amikor Phil Ivey kapta őt bámuláson, és nem úgy alakult a dolog, ahogy McDonald várta.
"Ivey kicsinált egy alkalommal, amikor bámultam őt. Az EPT Barcelona €25.000-s tornáján történt ez a leosztás. Martin Finger ült a hijack előtt, emelt, Andrew Badecker 3-betelt hijackből, majd Liv Boeree nézte meg lassan a lapjait, végigmérte az ellenfeleit, és cold 4-betelt. Én ugyanezt tettem, majd cold 5-beteltem- Ivey következett kisvakból. Végignézett mindenkin, aki partiban volt, majd lenyomta ezt a fura kifejezését, amikor lenyomja az állát, sokkal alacsonyabbra hajtja a fejét, mint az enyém, onnan néz rám fel."
"Néz rám ezzel a fura tekintettel, én meg a képébe nevettem, mire azonnal eldobta a lapjait. Játszottam egy leosztást, amit végignevettem, mégpedig egy €25.000-s torna második napján. Doc Sands akkor megkérdezte Philt, hogy ’Ha nevetnek, akkor gyengék?’ Erre ő azt mondta: ’Nem, ha nevetnek, mindig erősek.” Dámáim voltak, és bár nem félek tőle, hogy bámuljam Ivey-t, a nevetésem miatt eldobhatott például bubikat. Persze, ha már cold 5-betelek, az azt jelenti, hogy eléggé elől vagyok, de ebben a helyzetben úgy éreztem, leiskoláztak azzal, hogy nem voltam képes uralkodni magamon" – mondta McDonald.
A most következő 2. részben többek közt pókeres és pénzügyi befektetéseiről, mentorairól és két November Nine oktatásáról olvashattok, illetve arról, honnan jött jól ismert pókerarca és hogyan működött, illetve nem működött a merev tekintet Phil Ivey ellen.
Mike "Timex" McDonald
Bár McDonald pókeres pályafutását nem jellemzik hatalmas swingek, nagy veszteségek, a downswingek őt sem kerülték el. A legnagyobb lejtmenetnek azonban érdekes módon semmi köze a pókerhez.
Veszteség a tőzsdén, stressz a pókeres befektetések miatt
"Az első nagy veszteségem közvetlenül az első nagy score-om, az EPT Dortmund győzelem után érkezett, néhány hónappal korábban ugyanis tőzsdézni kezdtem. A beruházásaim igen változatosak voltak, különböző ipari ágazatokat, országokat, valutákat érintettek, de ha minden zuhan 25%-ot, az 25% veszteség, nincs mese. Tulajdonképpen vicces, hogy a szerencsejáték a munkám, a legtöbb pénzt azonban nem a játékban, hanem sokak által biztonságosnak tartott befektetésekkel vesztettem."
"Ez persze kicsit elvette a kedvem a további beruházásoktól, illetve örökre belém égette, hogy minden olyan helyzetben, ahol pénzt lehet csinálni, bukni is lehet. Azóta elképesztő módon kockázatkerülő lettem a nem pókeres befektetéseket illetően, annak ellenére, hogy tudom, +EV lehetőségeket hagyok ki. Inkább legyen stabil 3% profitom, mint hogy 50% esélyem legyen a 20% profitra, 50% pedig a 10% veszteségre. A pókerrel ellentétben itt nem érzem azt, hogy ellenőrzés alatt tartom a dolgokat, és sokkal jobban megvisel a veszteség, mint amennyire a profitnak örülni tudok" - mondta McDonald.
Bár tőzsdei tevékenységével nem ért el átütő sikert, ez nem vette el a kedvét a pókeres befektetésektől. Ebben már jóval sikeresebbnek bizonyult, igaz, mára visszavonult a backeléstől.
"Sosem volt nagyszámú backelt csapatom, de hosszútávon eléggé bejött a dolog. Tulajdonképpen többet kerestem, mint amennyi elvárható lett volna. Ettől függetlenül elég stresszesnek találtam a dolgot. 5-6 pókerest backeltünk élőversenyekre 2008-ban és 2009-ben. Nem szerettem, hogy folyamatosan számon kell kérnem a barátaimat, figyelnem kell, hogy tudásuknak megfelelően játszanak. És itt is igaz, hogy a veszteségek jobban megviseltek, mint amennyire örülni tudtam a bevételnek. Az egyik barátommal $400.000-t vesztettünk 10 hónap alatt, majd $600.000-t kerestünk az utolsó hetekben a WSOP-nak köszönhetően, vagyis fejenként $100.000 profittal zártuk az évet. Viszont ha felidézem ezt, szinte már csak a tíz hónapon át tartó folyamatos kudarcokra emlékszem."
"Szép profitot hozott az év a backelteknek is köszönhetően, de nagyon stresszes volt, hogy folyamatosan küldöm és küldöm a $10.000-okat, miközben pénz csak elvétve érkezik hozzám. És közben olvasod az élő szöveges tudósítást a versenyekről, és látod, hogy a backeltjeid úgy játsszák meg a lapjaikat, hogy a fejedet fogod, de legalábbis abszolút nem értesz egyet. A végén már annyira ideges voltam, hogy az alvás rovására ment, szóval az első adandó alkalommal, amikor lehetőségem volt erre, kiszálltam a bizniszből."
"Ez egyébként leginkább azzal együtt érdekes, hogy mekkora score-okban voltak százalékaim. A legnagyobb online score-om $300.000 volt, a második legnagyobb pedig talán csak $30.000, miközben 15%-om volt Gobboboy (Jimmy Fricke) Aussie Millions Main Event 2. helyében, ami önmagában $120.000-t hozott nekem. Volt 50%-om egy Sunday Million győzelemben és 50%-om egy FTOPS Main Event 2. helyezésben. Szóval elképesztő hot runon voltam a backelésben, mégis túl stresszes volt nekem, nem szerettem, ha már így rákérdeztél."
"Az emberek állandóan szponzorálásra kértek, minden nap privát megkereséseket kaptam a TwoPlusTwo-n. Ma már nem backelek, de még így is beesik havi egy ilyen megkeresés."
Tisztelgés a mesterek előtt
Steve Paul-Ambrose és Aaron "Pacman" Coulthard létfontosságú szerepet játszott McDonald pókeres fejlődésében, már azelőtt oktatták, hogy betöltötte a 18-at. Az ifjú kanadai egy lenyűgöző levélben kért segítséget Paul-Ambrose-tól, később pedig ez a három fiú nagyon jó barátságba került. Paul-Ambrose, korábbi Team PokerStars Pro és PCA győztes, ma már nem pókerezik, mint ahogy Pacman sem. McDonald elmesélte, mi történt a TwoPlusTwo, na meg a high stakes csatamezők két legendás alakjával.
Steve Paul-Ambrose esküvőjén
"Minden hétvégén meglátogattam Steve-et, az erre a célra kialakított pincében grindoltunk. Az első néhány héten csak néztem a játékát, valamint Aaronét, miközben millió kérdést tettem fel. Később megengedték, hogy beállítsak egy számítógépet az övék mellé, de persze akkor is folyamatosan kérdezgettem. $10/$20 és $75/$150 Limit Hold’emet játszottak, én pedig $2/$4 és $5/$10 Limit Hold’em asztalokon portyáztam. Körülbelül két hónapja látogattam őket, amikor átnyergeltek az MTT-kre, és én követtem a példát. $22 nevezési díjú 180 fősöket játszottam, ők meg a vasárnapi nagyversenyeket tolták. Mindig rengeteget beszégettünk stratégiákról, amikor ott voltam."
"Úgy gondolom, hogy Steve fényévekkel megelőzte a korát a versenystratégiák tekintetében. Ennek ellenére nagyon szerény volt. Akik fele olyan eredményeket sem értek el, mint ő, 90%-ban nem is reagáltak a megkeresésemre, miközben a töredékét sem tudták volna megtanítani annak, amit ő" - dícsérte McDonald mesterét.
"Eredményei ellenére végül lassan felhagyott a pókerrel. Öt és fél éve megnősült, az első gyermeke négy és fél éves. A póker megmaradt hobbinak nála. Visszament az egyetemre, középiskolai tanár lesz."
"Pacman már korábban kiszállt a pókerből. Ő maga sem tagadja, hogy Steve nélkül sosem jutott volna el a high stakes játékokig. Valószínűleg jó midstakes regular lett volna, Steve azonban megadta neki azt a lökést, ami kellett a magasabb tétekhez. Nagyon sokat segített neki. Aaron több százezer dollárt szedett ki a pókerből, vett egy saját házat, kifizette az egyetemet, és ő is megnősült. Ha jól tudom, fizioterapeutaként dolgozik. Manapság már kevesebbet találkozunk, ők hét évvel idősebbek, más életszakaszban vagyunk. Amikor találkozok velük, rendszerint a régi szép időkről anekdotázunk, sokat nevetünk, örökké a barátaim maradnak" - mondta McDonald.
McDonald és Paul-Ambrose a 2008-as PCA-n
Világbajnokot oktatva
Manapság már nem McDonald az, aki segítségre szorul a pókerben. Persze sokat dolgozik a játékán, de másoknak is segít. McDonald készítette fel Pius Heinzt a 2011-es WSOP Main Event döntőre, a német megnyerte a tornát. Szintán ő oktatta Jake Balsigert, aki a 2012-es vébén lett 3. helyezett.
"A pókerkarrier minden pontján fontos, hogy fejlesszük a játékunkat, különösen a trendek változását kell figyelembe venni. Persze ott van a GTO, illetve más törekvések a tökéletes játék megtalálására, de véleményem szerint a játékosoknak mindig lesznek kihasználható tendenciái, és ezek évről évre, sőt hónapról hónapra változhatnak. Emiatt nagyon fontos, hogy kövesd a trendeket és folyamatosan frissen tartsd a játékod. Nem válhatsz önelégültté, nem gondolhatod azt, hogy most szétszedem az ellenfeleket, tehát nincs okom tanulásra, hisz dől a pénz, mert egyszer csak azon kapod magad, hogy elhúznak melletted a riválisok" - mondta a két November Nine-t coacholó McDonald.
"Az órabérem $600, nem kevés. Jake esete érdekes volt ilyen szempontból, hiszen döntenie kellett. Ha saját zsebből fizet, kis coachingot kap, viszont ha beszállnak a szponzorai, akkor komoly felkészítést. A szponzorai végül úgy döntöttek, nem szállnak be, többen közülük elmondták nekem, azóta megbánták ezt a döntést. Jake így mindössze hat óra tréninget kapott, pedig sokkal jobb lett volna, ha komolyabb felkészítésben részesülhet. Számomra az a pókeres oktatás példaértékű, mint amit Jason Somerville adott Russell Thomasnak, gyakorlatilag együtt lélegeztek a WSOP Main Event döntő asztal coaching során. Ez sokkal hatékonyabb, mint néhány leak eltüntetése."
"Piusszal úgy indult a dolog, hogy az egyik nagyon jó barátom, Johannes Strassmann, akivel együtt játszottunk az EPT Dortmund döntőjében, megkeresett a Facebookon, miután értesült arról, hogy a barátja oktatót keres. Jake-kel pedig egy asztalon játszottunk a 4. napon, és szólt, hogy örülne, ha vehetne pár órát, ha mélyen pénzbe ér, mert csak néhány hónapja MTT-zik. Aztán amikor bejutott a döntőbe, rám írt."
"Piusról annyit mondhatok, hogy már akkor nagyon jó volt, amikor találkoztunk. Az emberek alábecsülték, mert nem voltak nagy score-jai. Pedig vele egyetlen baj van, hogy nem igazán szereti a pókert, és ha jól tudom, a győzelme óta nem is igen játszik. Az emberek talán azt gondolják róla, hogy közepes tudással rendelkezett, csak kijött neki a lépés, de ez nem így van, egyetlen olyan kérdése sem volt, ami erre vallott volna. Sokkal inkább úgy beszélgettem vele, mint a high stakes pókeres haverokkal, és nem úgy, mint egy tanítvánnyal."
"Körülbelül másfél órával a döntő startja után már kétszer annyi zsetonja volt, mint a chipcount második helyén állónak, így szinte semmit sem kellett használnia abból, amire felkészültünk" - monta nevetbe McDonald. "Kevés olyan leosztást láttam a tévében, amire azt mondhatom, igen, ezt én tanítottam. Összességében nem hiszem, hogy sokat hozzátettem Jake vagy Pius játékához. Elsősorban azért volt fontos nekik, mert magabiztosabbá váltak. Nem úgy működik ez, hogy veszel néhány órát, és drasztikusan megváltozik a játékod."
A McDonald-pókerarc
Amit McDonald nem tanított meg Heinznek vagy Balsigernek, az a kissé ijesztő emelési stílusa. A "McDonald-pókerarc" közismert a kaszinókban szerte a világon és szerinte ez előnyös számára. McDonald elmesélte, hogyan alakította ki ezt a fenyegető arckifejezést.
"Emlékszem, hogy Haralabos Voulgarisszal beszélgettem életem második élő tornája alatt, amikor még fogalmam sem volt az élő pókerről. Azt mondta, olyan 18 évesként, aki még nem érzett az élő pókerre, érdemes csak bámulnom az asztalt és minden egyes alkalommal ugyanazokat a mozdulatokat megismételnem. A következő három-négy évben pontosan ezt tettem, a lehető legnagyobb következetességgel."
"Nem igazán foglalkoztam a tellek kihasználásával a river előtt, ha épp rajtam volt a sor, hogy megadjak vagy dobjak. Idővel elkezdtem felismerni, hogy az igazán jó játékosok, mint Phil Ivey vagy Daniel Negreanu, sokkal több mindent vesznek észre az asztalnál, mint én, így elhatároztam, hogy legközelebb, ha épp egy olyan élő tornát játszom, ami annyira azért nem érdekel, elkezdek odafigyelni az asztalnál fellelhető információmorzsákra. Ez meg is történt, megfigyeltem minden egyes játékost minden egyes leosztásban, amiben részt vettek – ez egy kisebb mellékverseny volt Prágában, és második lettem."
"Eleinte nem akartam alkalmazni ezt a főversenyen is, hiszen magam is elég sok mindent elárulhattam magamról, de bebizonyosodott, hogy működik, és végül ott is ezt csináltam. A főversenyen 25. lettem, illetve 2. a High Rolleren. Ezután azt gondoltam, miért vetnék el valamit, ami jól működik, szóval ezt követően megtartottam a játékomban ezt az elemet. Nagyon sok mindent észrevettem ezeken a tornákon, amit korábban soha. Az élő megjelenésem az asztalnál ma már sokkal jobb, koncentráltabb vagyok. Bár nem ez a fő cél, a fenyegetési faktor is fontos szempont" - mondta McDonald.
Bár a nézés működik, van, amikor egyszerűen nem illik bámulni valakire.
"Kétféle játékos esetén nem érzem helyesnek, hogy bámuljam. Az egyik az ultra-rekreációs játékos; amikor St. Kittsben voltam az Alpha8-on, sokan voltak ott, akik sohasem játszottak egyetlen póker tornán sem azelőtt. Az ilyen helyzetekben olyan nyugodt és kedves próbálok lenni, amilyen csak tudok. Nem sok kedved lesz újra benevezni egy $100.000-os versenyre, ha életed elsőjén ott van valami suttyó, aki végig bámul téged és aztán lealáz a játékban. Ott határoztam el, hogy a rekreációs játékosokkal szemben kedvesebb leszek, és csak az asztalt vagy esetleg a kezüket nézem."
"A másik ilyen típusú játékos az, akinek hasonlóan erős nézőkéje van. Vannak páran, akik még durvábban tudnak bámulni, akikkel szemben egyszerűen elveszíteném a szemezést... Elsőként Athanasios Polychronopoulos jut eszembe. Sokan mondják, hogy úgy nézek, mint egy sorozatgyilkos, de nála tényleg az az érzése az embernek, hogy átnyúl az asztalon, és kinyír" – viccelődött McDonald.
Aztán ott volt az az eset, amikor Phil Ivey kapta őt bámuláson, és nem úgy alakult a dolog, ahogy McDonald várta.
"Ivey kicsinált egy alkalommal, amikor bámultam őt. Az EPT Barcelona €25.000-s tornáján történt ez a leosztás. Martin Finger ült a hijack előtt, emelt, Andrew Badecker 3-betelt hijackből, majd Liv Boeree nézte meg lassan a lapjait, végigmérte az ellenfeleit, és cold 4-betelt. Én ugyanezt tettem, majd cold 5-beteltem- Ivey következett kisvakból. Végignézett mindenkin, aki partiban volt, majd lenyomta ezt a fura kifejezését, amikor lenyomja az állát, sokkal alacsonyabbra hajtja a fejét, mint az enyém, onnan néz rám fel."
"Néz rám ezzel a fura tekintettel, én meg a képébe nevettem, mire azonnal eldobta a lapjait. Játszottam egy leosztást, amit végignevettem, mégpedig egy €25.000-s torna második napján. Doc Sands akkor megkérdezte Philt, hogy ’Ha nevetnek, akkor gyengék?’ Erre ő azt mondta: ’Nem, ha nevetnek, mindig erősek.” Dámáim voltak, és bár nem félek tőle, hogy bámuljam Ivey-t, a nevetésem miatt eldobhatott például bubikat. Persze, ha már cold 5-betelek, az azt jelenti, hogy eléggé elől vagyok, de ebben a helyzetben úgy éreztem, leiskoláztak azzal, hogy nem voltam képes uralkodni magamon" – mondta McDonald.
