Mint arról beszámoltunk, a világ egyik vezető MTT játékosa, Ben "NeverScaredB" Wilinofsky, tavaly decemberben bejelentette a visszavonulását. Mint elmondta, bár véleménye szerint ma is rengeteg pénz van a pókerben, pszichés okok miatt befejezi pályafutását. Wilinofsky a napokban a Pokerlistingses Matthew Showellnek beszélt részletesebben a döntésről, depressziójáról.
Ben "NeverScaredB" Wilinofsky
Mennyire tükrözte a NeverScaredB nick a valós lelkiállapotodat akkoriban, amikor létrehoztad a számlát? Az biztos, hogy hírnevet szereztél a félelem nélküli játékoddal.
Azt akartam, hogy ilyen kép alakuljon ki rólam, a vakmerőséget, a bátorságot kapcsolják hozzám. Tudod, manapság is keresem ezt az érzést, a mindennapi életben, hogy ne legyek folyton ideges, ne gyötörjenek állandóan kétségek. Talán valami freudi dolgon megyek keresztül mostanában, nem tudom.
Rengeteg dolgot elértél a pókerben, hogy úgy mondjam, megvalósítottad azt, amiről mások csak álmodoznak. Milyen érzésekkel töltenek el az eredményeid?
Amikor pozitív visszajelzéseket kapsz, amikor azt mondják, igen, te tényleg igazán jó vagy, amikor látod, hogyan növekednek a számok a neved mellett és amikor látod, mennyire tisztelnek a többiek, az kétségtelenül jól esik, balzsam az ember lelkének. De csak átmenetileg, arra jók ezek, hogy elfedjék a sebeket, úgy érzed, nem fáj annyira, meggyógyítani azonban nem képesek, semmilyen értelemben.
Értem. Tulajdonképpen ahogy egyre sikeresebbé váltál a karrieredben, úgy vált egyre nagyobbá a kontraszt a sikerességed és a között, ahogyan érzed magad?
Igen. Amikor megszületett az első nagy győzelmem, teljesen felpörögtem, tényleg a fellegekben jártam, de csak néhány napig, aztán nagyon gyorsan elhalványult. Visszatérni a megszokott lelkiállpoptba pedig nem volt túl jó, az egyáltalán nem volt boldog. Azt hiszem, emiatt üldözni kezdtem a sikereket, de aztán már ez sem segített. Amikor a következő évben döntőbe jutottam a WPT Bécsen, 3. lettem, már semmit sem éreztem, csak ürességet. Ekkor jöttem rá, hogy a belő problémáim nem megoldhatók külső behatásokkal.
A családod, a barátaid tudtak ezekről a dolgokról, vagy eljátszottad nekik, hogy minden rendben van, és egyedül próbáltál megbirkózni a gondokkal?
Őszintén szólva igyekeztem nem tudomást venni az egészről. Nem csak a környezetemnek, de magamnak sem vallottam be, hogy valami nincs rendben. Persze tudtam, hogy nem oké minden, de csak időszakosan foglalkoztam ezzel, egyébként igyekeztem elhessegetni ezeket a gondolatokat. Ott volt a szótáramban a depresszió szó, és néha mondtam is, hogy hú, milyen depressziós vagyok, de ezt mindig egy átmeneti állapotnak tartottam, és úgy voltam vele, ha jobban csinálom a dolgokat, akkor a depresszió is tovaszáll.
Például több pénzt nyersz...
Például több pénzt nyerek, több lánnyal szexelek, ilyesmik. Mintha lett volna egy olyan határ, amit ha elérek, akkor a depresszió örökké a múlté lesz, de bármilyen határt is értem el, ez sosem történt meg. Ezért mindig kijjebb és kijjebb toltam a határvonalat, de akármekkora számról is legyen szó, sosem éreztem, hogy végre ott vagyok, ahol lenni szeretnék, sosem jött a megnyugvás.
Ezekről a dolgokról beszélni, elmondani, mi zajlott valójában az életemben, őszintén szólva, rendkívül felszabadító, mert így már nincs szükség falakra, nem kell maszkot viselnem, nem kell úgy tennem, mintha bátor volnék, és minden rendben lenne, uralnám az életem.
Az igazi kérdés viszont az, hogy most, hogy felismertem és elfogadtam a problémát, mihez kezdek...
Nem lehet változtatni ezeken a dolgokon varázsütésre...
Nem. Szóval próbálkozni kell. Terápia, gyógyszerek, testmozgás, jóga, meditáció, vagy bármi más, ki kell próbálni. Próbálkozni kell, próbálkozni, próbálkozni és póbálkozni, majd újra próbálkozni.
A gondjaimat egyébként nem a póker okozta, semmi baj a pókerrel. De a gyógyulásom eszköze sem a póker, nem képzi a megoldás részét. Nagyon kevés energiám van. A rosszabb napokon hat órát sem töltök ágyon kívül. Emiatt minden óra drága, és nem akarom olyan dologgal tölteni, ami nem segít hozzá a gyógyulásomhoz. Ezért döntöttem úgy, hogy nem csinálom többé.
Valami más dologba kell most belevágnom, ami megoldást jelenthet a problémáimra, majd ha kiderül, hogy nem jelent, akkor újra másba, egészen addig, amíg rá nem találok arra, ami átsegít a határrvonal túloldalára.
Ben "NeverScaredB" Wilinofsky
Mennyire tükrözte a NeverScaredB nick a valós lelkiállapotodat akkoriban, amikor létrehoztad a számlát? Az biztos, hogy hírnevet szereztél a félelem nélküli játékoddal.
Azt akartam, hogy ilyen kép alakuljon ki rólam, a vakmerőséget, a bátorságot kapcsolják hozzám. Tudod, manapság is keresem ezt az érzést, a mindennapi életben, hogy ne legyek folyton ideges, ne gyötörjenek állandóan kétségek. Talán valami freudi dolgon megyek keresztül mostanában, nem tudom.
Rengeteg dolgot elértél a pókerben, hogy úgy mondjam, megvalósítottad azt, amiről mások csak álmodoznak. Milyen érzésekkel töltenek el az eredményeid?
Amikor pozitív visszajelzéseket kapsz, amikor azt mondják, igen, te tényleg igazán jó vagy, amikor látod, hogyan növekednek a számok a neved mellett és amikor látod, mennyire tisztelnek a többiek, az kétségtelenül jól esik, balzsam az ember lelkének. De csak átmenetileg, arra jók ezek, hogy elfedjék a sebeket, úgy érzed, nem fáj annyira, meggyógyítani azonban nem képesek, semmilyen értelemben.
Értem. Tulajdonképpen ahogy egyre sikeresebbé váltál a karrieredben, úgy vált egyre nagyobbá a kontraszt a sikerességed és a között, ahogyan érzed magad?
Igen. Amikor megszületett az első nagy győzelmem, teljesen felpörögtem, tényleg a fellegekben jártam, de csak néhány napig, aztán nagyon gyorsan elhalványult. Visszatérni a megszokott lelkiállpoptba pedig nem volt túl jó, az egyáltalán nem volt boldog. Azt hiszem, emiatt üldözni kezdtem a sikereket, de aztán már ez sem segített. Amikor a következő évben döntőbe jutottam a WPT Bécsen, 3. lettem, már semmit sem éreztem, csak ürességet. Ekkor jöttem rá, hogy a belő problémáim nem megoldhatók külső behatásokkal.
A családod, a barátaid tudtak ezekről a dolgokról, vagy eljátszottad nekik, hogy minden rendben van, és egyedül próbáltál megbirkózni a gondokkal?
Őszintén szólva igyekeztem nem tudomást venni az egészről. Nem csak a környezetemnek, de magamnak sem vallottam be, hogy valami nincs rendben. Persze tudtam, hogy nem oké minden, de csak időszakosan foglalkoztam ezzel, egyébként igyekeztem elhessegetni ezeket a gondolatokat. Ott volt a szótáramban a depresszió szó, és néha mondtam is, hogy hú, milyen depressziós vagyok, de ezt mindig egy átmeneti állapotnak tartottam, és úgy voltam vele, ha jobban csinálom a dolgokat, akkor a depresszió is tovaszáll.
Például több pénzt nyersz...
Például több pénzt nyerek, több lánnyal szexelek, ilyesmik. Mintha lett volna egy olyan határ, amit ha elérek, akkor a depresszió örökké a múlté lesz, de bármilyen határt is értem el, ez sosem történt meg. Ezért mindig kijjebb és kijjebb toltam a határvonalat, de akármekkora számról is legyen szó, sosem éreztem, hogy végre ott vagyok, ahol lenni szeretnék, sosem jött a megnyugvás.
Ezekről a dolgokról beszélni, elmondani, mi zajlott valójában az életemben, őszintén szólva, rendkívül felszabadító, mert így már nincs szükség falakra, nem kell maszkot viselnem, nem kell úgy tennem, mintha bátor volnék, és minden rendben lenne, uralnám az életem.
Az igazi kérdés viszont az, hogy most, hogy felismertem és elfogadtam a problémát, mihez kezdek...
Nem lehet változtatni ezeken a dolgokon varázsütésre...
Nem. Szóval próbálkozni kell. Terápia, gyógyszerek, testmozgás, jóga, meditáció, vagy bármi más, ki kell próbálni. Próbálkozni kell, próbálkozni, próbálkozni és póbálkozni, majd újra próbálkozni.
A gondjaimat egyébként nem a póker okozta, semmi baj a pókerrel. De a gyógyulásom eszköze sem a póker, nem képzi a megoldás részét. Nagyon kevés energiám van. A rosszabb napokon hat órát sem töltök ágyon kívül. Emiatt minden óra drága, és nem akarom olyan dologgal tölteni, ami nem segít hozzá a gyógyulásomhoz. Ezért döntöttem úgy, hogy nem csinálom többé.
Valami más dologba kell most belevágnom, ami megoldást jelenthet a problémáimra, majd ha kiderül, hogy nem jelent, akkor újra másba, egészen addig, amíg rá nem találok arra, ami átsegít a határrvonal túloldalára.
