Legfrissebb póker hírek

Legnépszerűbb pókeres cikkek

Interjú Majkával, a közismert póker celebrity-vel

Interjú sorozatunkban ezúttal Magyarország talán legismertebb "pokercelebrity"-jével Majkával beszélgettünk. Délben a megbeszélt helyszínre érkeztem. 10 perc várakozás után felhívtam, hol marad már? A hangjáról ítélve éppen felkelthettem. :-) Megkért rá, hogy ne a megbeszélt kávézóban találkozzunk, hiszen korán van még ahhoz... "hajnalok hajnalán" inkább ugorjak fel hozzá. Ez persze számomra nem jelentett gondot, hisz igen közel lakik hozzám. A prágai EPT során már megismerkedtünk, de hosszaban még nem sikerült vele beszélgetnem. Az interjú során első benyomásom igazolódott: Egyáltalán nincsenek sztár allűrjei. Majka egy rendes fickó, aki egy-két elintézendő telefonhívás után türelmesen válaszolt a kérdéseimre.

Amikor lecsuktam a szemem csak pókerkártyákat láttam - a Minner alapítójával beszélgettünk

A Minner.hu gazdasági magazin tulajdonosa, a Minner Póker Versenyek szervezője, Mándó Milán, már 2006-ban belecsöppent a pókerbe, képességeit azonban végül tőzsdei befektetőként, vállalkozóként bontakoztatta ki. Tőzsde, kereskedés, vállalkozás és persze póker a témák között.

Ezúttal Csire volt a legjobb magyar a Banco Mastersen

Csire Ádám bejutott a hétfői zárónapra, ahol a 15. helyen végzett. A bajnok a finn Matte Bjarni Peltoaivi Karjalainen lett.

SPC ME 2021 - Kamarás a legjobb 16-ban!

Kamarás Péter a 6. helyen kezdi a Banco Casino Slovak Poker Championship garantált €150.000-s főversenyének hétfői zárónapját.

F. Richárd válasza az őt ért vádakra

A többszörös SuperNova Elite játékos videós közleménnyel válaszolt a kuponbiznisz-botránnyal kapcsolatos vádakra.

iPoker hálózat - a cash game után jön az MTT-k meghódítása?

A hálózat, amely az elmúlt évben újra a meghatározó szolgáltatók közé emelkedett a cash game terén, az MTT-k terén is nagyszabású terveket szövöget.

FishOnHeater megnyerte a SCOOP $5.200 8-Max High Rollerét!

A magyar MTT regular 76 fős, klasszisok sorát felvonultató mezőnyben szerezte meg a $132.607-os fődíjat.

SCOOP 2021 - TheBrodi5 166 ezer dollárt nyert a PLO Main Eventen

KZhh még nagyobb összeget nyerhet szerdán, chipleaderként kezdi a $10.300 NLHE Main Event döntőjét, a fődíj $1.130.395!

Kripto-átverés - kínai játékosokat akarnak megkárosítani

A CoinPoker angol nyelvű szövegét a kínai nyelvi szimbólumokat használva lefordították, a CoinPoker kripto pénzét (CHP) pedig egy gyanús sajáttal (THP) helyettesítették.

WCGRider 740 ezer dollár profittal nyerte a Sauce elleni challenge-et

Doug "WCGRider" Polk az utolsó sessionön sem kegyelmezett a Ben "Sauce" Sulsky elleni 100 ezer dolláros heads-up challenge-en.

És megint dühbe jövünk - 1978 - filmajánló közkívánatra

30 éves film, melynek sorait és klasszikus beszólásait én magam már kívülről tudom, ami nem is csoda, ha az ember 10-15-ször megnéz egy filmet nagyjából azonos időközönként. Ez a klasszikus Bud Spencer – Terence Hill film alapvetően a szerencsejátékok, a póker, a rulett és a sportfogadások világáról szól, így mindenképpen helyet kell kapjon oldalunkon a filmajánlók között.

MynJoe 71 ezer dollárt nyert a GGPoker $5k High Rollerén

A magyar pókeres 35 fős High Roller mezőnyben nyert, $70.919-t kapott a $166.250-os nyereményalapból.

A PokerSnowie 23 bb/100-zal veri az ellenfeleket

Múlt héten került bevezetésre egy "Challenge" feature a GTO játék begyakorlására használható PokerSnowie segédszoftverben. A kihívók egyelőre nem bírnak a programmal.

WSOP 2024: Viktor Blom nagy előnnyel kezdi a $100k High Roller döntőt

Már csak hatan vannak versenyben a $2 838 389-os fődíjért. Isildur1 mellett Chance Kornuth, Chris Hunichen, Justin Saliba, Aleksejs Ponakovs és Jeremy Ausmus.
Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb póker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb póker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat