Nemzetközi póker hírek

Pókerezzünk napokon keresztül megállás nélkül, avagy megdőlt a világrekord

Dave Cain-nek sikerült az, amit sokan teljesen irreálisnak véltek, megdöntötte a korábbi 72 órás rekordot a leghosszabb ideig tartó pókerjátszmák tekintetében. Dave Cain ennek ellenére nem érte el a célját, hiszen 100 órát, vagy még annál is többet szeretett volna játszani, a 74. óránál azonban ő is kidőlt.
author-picture Admin - 2008. szeptember 23.

Korábban, még a rekordkísérlet előtt, viszonylag sokat írtunk a korábbi rekordot tartó Larry Olmsted-ről, illetve arról, hogy ő hogyan teljesítette a rekordot. Írtunk arról is, hogy vele ellentétben Dave Cain deep stacked Heads Up csatákban akarja majd megdönteni a rekordot, ami egy picit hajmeresztő ötletnek tűnt, tekintettel arra, hogy a póker ezen fajtája jóval több energiát kivesz az emberből, mint a jóval elterjedtebb Full Ring, ahol csak viszonylag ritkán kell komolyabban elgondolkodnunk.

Dave Cain a 74. óránál egészségügyi okok miatt hagyta abba a játékot:

"Szerdán délután úgy éreztem, mintha már idegösszeroppanás környékezne. Amitől nagyon féltem, az az, hogy úgy tűnt, ez tényleg be is következhet. A barátaim és a családtagjaim még nálam is jobban megijedtek. Az egyik pillanatban jól éreztem magam, aztán egy perccel később hirtelen már azt sem tudtam, hogy hol vagyok, és miért is vagyok ott. Az emberek, akik mellettem voltak, persze elmagyarázták nekem, hogy mit csinálok, de valahogy nem tudtam felfogni. Volt olyan, hogy nem is tudtam, hogy kell pókerezni, egyszerűen kimentek a fejemből a szabályok... (...)

A mellettem lévő orvosi csapat tagjai szintén attól tartottak, hogy valami nagy gond lesz, és le akarták fújni az egészet, de mivel már olyan közel álltam a rekord megdöntéséhez, beleegyeztek abba, hogy ne hagyjam abba".


dave_cain_359_359
Immár több, mint 74 óra játék kell ahhoz,
hogy megdöntsd a rekordot!

A Póker Akadémia olvasóit korábban megkérdeztük, hogy véleményük szerint lehetséges-e a rekorddöntés. Az olvasók ennél talán már nem is lehettek volna megosztottabbak a kérdést illetően, hiszen 49:51 arányban szavaztak a "nem lehetséges" javára...


Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez