Nemzetközi póker hírek

Isildur1 - Hastingsnek óriási előnye volt, a Full Tilt Pokerhez fordulok!

Isildur1 első alkalommal nyilatkozott a médiának, mint elmondta, már érti, hogyan volt képes elkapni a legtöbb blöffjét Hastings.
author-picture Admin - 2009. december 23.

Isildur1 december elején vívta emlékezetes heads-up ütközetét a CardRunners oktató Brian Hastings ellen. Az agresszív stílusban játszó svéd pókeres gyakorlatilag teljes bankrollját elvesztette, több mint négymillió dollárt bukott. Azóta kiderült, az ugyancsak CardRunners-es Brian Townsend saját és vásárolt leosztások alapján elemzést írt játékából, amelyet Hastings is megkapott, így hatalmas előnnyel rendelkezett az összecsapás során.

A Full Tilt Poker kivizsgálta az ügyet, és egy hónapra felfüggesztette Townsend Red Pro státuszát, ami természetesen kevés vigaszt jelent Isildur1 számára. A svéd pókeres az egyik vezető online pókermagazinnak nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.

"Nem követem a fórumokat, sokáig fogalmam sem volt róla, mi történt. A barátaim szóltak az eseményekről. Townsend és Cole South ellen sokat játszottam, Hastings-szel viszont alig, akkor is főként hold'em-et. Az utolsó sessionön aztán mindenem elnyerte omahában. Gyanús volt a dolog, szinte minden blöffömet elkapta. Azt hittem, őrült szerencséje van, azonban úgy tűnik, hogy nem erről volt szó..."


Isildur1 vs. Brian Townsend

Isildur1 véleménye szerint a CardRunners csapat jogosulatlan előnyben volt vele szemben, ezért az elvesztett pénz legalább egy részét vissza szeretné kapni. Mint elmondta, felveszi a kapcsolatot a Full Tilt Pokerrel, és bár tervezi a visszatérést, addig erre biztosan nem kerül sor, amíg pont nem kerül az ügy végére.

Kapcsolódó írásaink:

Isildur1 becsődölt!

Csalással fosztotta ki Isildur1-t a CardRunners?



Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez