Nemzetközi póker hírek

Két új helyszínnel bővült az európai versenykínálat

Az European Poker Tour (EPT) és a World Poker Tour (WPT) is beiktatott egy-egy új európai helyszínt programjába, 2010-től Berlin és Bukarest is várja a pókereseket.
author-picture Admin - 2009. december 29.

Az EPT szervezői három sikeres esztendő után elbúcsúztak Dortmundtól, Németországtól azonban nem, Berlinbe helyezték át a tornát. A váltástól a játékosok számának további, az eddiginél lendületesebb emelkedését várják, nem titkolt cél: minden idők legnagyobb német tornáját szeretnék lebonyolítani 2010 március 2-7 között. Hogy ez valóban megvalósuljon, a sorozat főszponzora, a PokerStars garantált egymillió eurót ajánlott fel a győztesnek, ami minden bizonnyal a legnagyobb profik számára is vonzóvá teszi a versenyt. A szervezők több mint 1,000 játékosra számítanak, akik között biztosan ott lesznek a hazai sztárok, például az egykori teniszcsillag Boris Becker, valamint Sandra Naujoks és Jan Heitmann.

"Az EPT 6. szezonjának eddigi részét nagy sikernek értékelem, magas létszám mellett rendeztük tornáinkat. Azt gondolom, nem lesz ez másképp Berlinben sem, boldog vagyok, hogy bekerült sorozatunkba Németország egyik legszebb városa..." - nyilatkozta az EPT tulajdonosa, John Duthie.


Spilebank Berlin, a torna helyszíne

A WPT sorozat Közép-Kelet-Európa felé terjeszkedik, a sorozat új állomása a román főváros, Bukarest. A 2010 március 27-április 2 között megrendezésre kerülő torna nevezési díja 3,300 euró lesz, helyszíne pedig a Regent kaszinó.

"Boldogok vagyunk, hogy sikerült megállapodnunk a WPT szervezőivel, első közös versenyünk minden bizonnyal rendkívül különleges lesz. Tudtuk, hogy a WPT igyekszik új helyszínekkel bővíteni versenynaptárát, úgy gondoljuk, Bukarest nagyszerű találkozóhely a világ legjobb pókeresei számára..." mondta Sorin Constantinescu, a Regent kaszinó igazgatója.


Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez