A PS 60 milliárdodik leosztás promóciója kedden érkezett a hajrájához, egyértelmű volt, ezen a napon kerül sor a mérföldkőre. Több mint 200 ezer pókeres portyázott egyidőben a site asztalainál a prémium nyeremény reményében. A 60 milliárdodik leosztás nyertese ugyanis legalább $60.000-et vághatott zsebre, emellett aki lapot kapott a leosztásban $500-at minden VPP után, amit az előző 50 leosztásban szerzett.
A várt leosztásra végül egy $5/$10 Limit Holdem asztalon került sor:
Hedgehog87 kezdett emeléssel, Pogo650 tovább emelt, majd meglepő dolog történt, DrPepel eldobta lapjait. A többiek természetesen végigjátszották a partit, 2 K 3 6 9 érkezett a boardra. Pogo650 Q 3-mal, azaz mindössze egy hármas párral húzta magához a potot. A brit játékos a VPP-kel $102.090-et kapott, négyen $21.045-öt (köztük DrPepel, aki állítása szerint 4-2-t dobott), míg egy játékos $11.040-et (MeisterHahn).
"Én vagyok a legnagyobb luckbox az elmúlt heteket tekintve. Most volt két vesztes sessionöm, erre jön a mérföldkő nyeremény" - mondta Pogo650, majd azt is hozzátette, egy autót biztosan beújít a nyereményből.