A Webhosting.pl online folyóirat június 20-án megjelent írása szerint Bronislaw Komorowski köztársasági elnök is aláírta az online szerencsejáték szabályozására vonatkozó lengyel törvényjavaslatot, amely rendkívül kedvezőtlen az online póker tekintetében, egyszerűen megtiltja azt állampolgárai számára.
A javaslat egyértelműen meghatározza, mit szabad és mit nem szabad játszaniuk a lengyeleknek az interneten. A tiltott játékok az úgynevezett "kemény szerencsejátékok" közé kerültek. A jogalkotók szerint a kemény szerencsejátékok könnyen vezetnek függőséghez, illetve gyakori az olyan jellegű csalás, amit a felügyeleti hatóságok nem tudnak tetten érni, de akár a játékos sem veszi észre, hogy csalás áldozata lett.
Az engedélyezett játékok közé a fogadások kerültek. Az indoklás szerint a fogadás esetében, bár a játék az interneten zajlik, nem a játék szervezője, illetve nem egy manipulálható algoritmus határozza meg az eredményt, hanem valós események. Ám a fogadásoknál is szigorú korlátozásokat hoztak: a szolgáltató szervereinek az EU-ban kell lenniük, a domainnek pedig szerepelnie kell a lengyel adatbázisban. A pénzügyi tranzakciókat, vagyis a be- és kifizetéseket csak lengyel bankokon keresztül lehet intézni, vagy olyan külföldi bankoknál, amelyeknek van lengyel leányvállalata. A tranzakciók archiválva lesznek.
A készülő törvény tehát azt jelenti, hogy az online póker illegális lesz a lengyelek számára, és csak kaszinókban rendezett élő játékokban vehetnek részt.
"A póker tisztán szerencsejáték, hiszen az egész a véletlenre épül, nincs ráhatásunk, milyen lapokat kapunk, ezt a Közigazgatási Bíróság is így ítélte meg. A legrosszabb, hogy a játék függőséghez vezet..." - mondta Jacek Kapica államtitkár, majd hozzátette, a Pénzügy Minisztérium szempontjából ugyancsak fontos, hogy megakadályozza az ellenőrizhetetlen pénzmozgásokat, a pénzmosást.
Jacek Kapica
A lengyel játékosok, valamint az online pókeriparban dolgozók szerint a törvény, amennyiben elfogadásra kerül, a harmadik világ országai közé taszítja Lengyelországot.
"A lengyeleknél rendkívül népszerű az online póker, számuk folyamatosan növekszik az online kaszinókban, jelenleg mintegy 50 ezren játszanak rendszeresen. A törvény, amely szembemegy az EU irányvonalával, most elveszi tőlük" - nyilatkozta Claus Retschitzegger, a bet-at-home szóvivője.