A Full Tilt Poker ügyvédei nyílt közleményben cáfolták az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának kedden megjelent vádját, miszerint az FTP nem legális vállalatként, hanem pilótajátékként működött. A további vád szerint Chris Ferguson, Howard Lederer, Rafe Furst és Ray Bitar több mint 443 millió dollárt utalt ki a játékosok teremben tartott pénzéből a vezetőség tagjainak.
"Miközben a kormány láthatóan megkérdőjelezi a Full Tilt Poker működésének alapjait, egyetlen épkézláb érvet sem tudnak felhozni, ami arra utalna, hogy online kártyatermünk pilótajátékszerűen működött" - nyilatkozta Ian Imrich, Chris Ferguson ügyvédje a Wall Street Journalnak.
A Ray Bitart képviselő Jeff Ifrah hasonló véleményt fogalmazott meg, mint mondta, szó sem volt pilótajátékszerű működésről, ugyanakkor azt elismerte, a vezetők rosszul irányították a vállalkozást.
Az Igazságügyi Minisztérium módosított keresetének hatására egyébként az FTP két vezetőjét, Howard Lederert és Chris Fegusont átmenetileg kizárták az Epic Poker League-ből.
Howard Lederer
Egy másik vádlott, Rafe Furst nyílt levéllel jelentkezett:
"Mostanra biztosan hallottál az ellenem felhozott vádakról a Full Tilt Poker ügy kapcsán. Az állítások rendkívül súlyosak, ám hiába szeretném, nem kommentálhatom őket, hiszen folyamatban van az ügy. Pedig sem erkölcsi, sem személyes, sem társadalmi szempontból nincs takargatnivalóm. Én maximálisan bízom az igazságszolgáltatásban és jogi tanácsadóim véleményét is tiszteletben tartom, ezért távol tartom magam az ügytől, amíg megoldódik.
Jelenleg is más okból írok, szeretném kifejezni hálámat a családom, bartátaim, kollégáim és támogatóim felé, akik hisznek bennem és úgy élik meg a nekem okozott fájdalmat, mintha sajátjuk volna. Szívás, hogy úgy kell elviselnem a jó hírnevem elleni merényletet, ami a médiában és a közösségi oldalakon zajlik, hogy nem védhetem meg magam. De azt is el kell mondanom, sokatoktól kapok támogatást, bíztató szavakat, amit nem is tudok kifejezni, milyen sokat jelent nekem. Remélem, soha nem kell átélned hasonlót, de ha igen, kívánom neked, hogy olyan emberek vegyenek körül, mint engem.
A kétkedőknek üzenem, gondolkodjanak, nem minden igaz, amit írnak, a társadalom pedig alapvetően az ártatlanság vélelmére épül, legalábbis amíg az ellenkezője bizonyságot nem nyer. Később már nem lehet visszavonni azokat a bántó dolgokat, amiket kimondtunk, hiába bánjuk meg, az már károkat okozott.
Azoknak, akik azt kérdezték, mit tehetnek, hogy kimutassák támogatásukat, üzenem, hálás vagyok nekik. Az egyetlen kérésem, hogy ne a gyűlölet legyen az egyetlen hang velem kapcsolatban. A twitterem @rafefurst, mindenkit szeretettel várok közülük" - írta Furst.
Rafe Furst
A tegnapi reakciók után ma már az AGCC meghallgatás tartja lázban az FTP játékosokat. A meghallgatás véget ért, az AGCC a mai napra ígért döntést és hivatalos tájékoztatást a visszavont licensszel kapcsolatban. Ugyanakkor az iGaming Post legfrissebb híre szerint, információjuk az AGCC két ügyvédjétől származik, még nem született döntés, így valószínűleg ma már nem történik meg a közlemény kiadása. Az iGaming Post azonban azt is közli egy állításuk szerint hiteles, de nem megnevezett forrásra hivatkozva, hogy az AGCC egy az FTP számára kedvezőtlen döntésre hajlik, és várhatóan hatályon kívül helyezi licenszét, hiszen semmilyen feltételt nem teljesítettek. Ez azonban nem hivatalos információ.
Kapcsolódó írásaink:
Francia befektető venné meg az FTP-t - pont kerülhet a kálvária végére
USA Igazságügyi Minisztérium - 443 milliót lopott a Full Tilt Poker vezetősége
Ismét elhalasztották az FTP meghallgatást
Az FTP ügyvédje visszalépett a vállalat képviseletétől
Hová tűnt a pénz? - hivatalos Full Tilt Poker közlemény
A profi csapat menedzsere is elhagyta a Full Tiltet
Full Tilt Poker - újabb fejlemények
A bent ragadt pénzeik után is kell adózniuk az amerikai játékosoknak?
Leépítés a Full Tilt Pokernél
AGCC meghallgatás - Zárt ajtók mögött tárgyaltak, szeptember 15-ig kapott haladékot az FTP
Sorsdöntő hét előtt a Full Tilt Poker
Jövőhét végén kerülhet sor a Full Tilt Poker eladására
A Full Tilt Poker francia licenszét is felfüggesztették
A Full Tilt Poker visszakaphatja licenszét, ha kifizeti játékosait
Todd Terry-ék beperelték a Full Tilt Pokert
A Wall Street Journal szerint még nem adták el Full Tilt Pokert
A Los Angeles Times szerint eladták a Full Tilt Pokert
Néhány gondolat a termek biztonságáról a Full Tilt Poker ügye kapcsán
Új licenszt próbál szerezni a Full Tilt Poker
PokerStars reakció a Full Tilt Poker felfüggesztésére
Breaking News - Felfüggesztették a Full Tilt Poker működési engedélyét (updated)