Az iPoker hálózat jelenleg a contributed rake számítást használja, a rake egyenlő arányban oszlik meg a pothoz hozzájáruló játékosok között. Ez azonban már nem marad így sokáig, az iPoker ugyanis új rake modellt vezet be 2012 első felében.
Bár hivatalos bejelentés egyelőre nem történt, több forrás is beszámolt erről, később pedig az iPoker VIP Managere is megerősítette a 2+2 fórumon.
A hírek szerint a rake számítási modell az Ongame tavaly elindított Essence rendszerére fog hasonlítani, amelyben a gyengébb pókeresek magasabb visszatérítést kapnak raketermelésük után, mint a jobb játékosok. Az Essence rendszert sok kritika érte, főként amiatt, mert kedvezőtlenül érinti azokat a sokasztalos játékosokat, akiknek profitját elsősorban épp a rakeback és bónusz adja. Az iPoker viszont egy finomított változatot vezet be, aminek kisebb lesz az említett játékosokra gyakorolt hatása.
Az új rake modell feladata az lesz, hogy optimalizálja a vesztő és nyerő játékosok arányát a hálózatban, vagyis a valamivel kisebb rakebackért az asztaloknál könnyebben megnyerhető dollárok kárpótolják a regularokat. Emellett az iPoker ígéri, sokkal átláthatóbb lesz új rake számítása, mint az Essence, és hangsúlyozzák, továbbra is magas megtérülési rátára számíthatnak a játékosok, legyenek akár vesztők, akár nyerők.
Az iPoker 2012-ben életbe lépő rake számítási modellje, a PokerUpdate információi alapján, az alábbi egyenleteken alapul majd.
Játékos által elért pont = (hozzájárulás százalékosan * hozzájárulás mértéke) + (bevétel százalékosan * bevétel mértéke)
Pontszám arány = (játékos által elért pont) / (pontszámok összessége)
Súlyozott játékos rake = (eredeti játékos rake) * (1 - súlyozott rake mértéke) + pontszám arány * játék rake * súlyozott rake mértéke

- A százalékos hozzájárulás 1 és 100 között mozog, a legnagyobb mértékben hozzájáruló legfeljebb 100, a legkisebb mértékben hozzájáruló legalább 1 pontot kap.
- A hozzájárulás mértéke százalékos meghatározása a játékos teljes hozzájárulásának.
- A bevétel mértéke százalékos meghatározása a játékos teljes bevételének.
- A bevétel százalékosan megállapítása külön-külön történik nyerő és vesztő játékosoknál.
- A pontszámok összessége az összes résztvevő játékos pontszáma, vagyis azoké, akiknek rake hozzájárulása nagyobb, mint nulla.
- Az eredeti játékos rake a contributed rake számítás alapján meghatározott rake.
- A játék rake a leosztás által termelt teljes rake.
- A súlyozott rake mértéke az igazított százalékos rake.