Mint arról beszámoltunk, számos ismert profi, például Gus Hansen és Sam Trickett is a makaói high stakes játékokban portyázott március végén. Trickett twitterén közölte március 28-án, behúzta pályafutása eddigi legnagyobb kasszáját, és hamarosan blogjában számol be a parti részleteiről. Ígéretének április 10-én, vagyis tegnap tett eleget.
Bejegyzésének bevezetésében többek közt arról írt, nem indult jól számára a makaói nap, néhány standard all-in szituációban körülbelül HKD 5 milliót ($644.000) bukott.
Sam Trickett
"Rövid szünetet tartottam, inkább a Wynn szinten (itt valamivel alacsonyabb téteken folyik a játék - a szerk.) folytattam a pókert, ahol szinte egyetlen kasszát sem buktam. Kezdett is idegesíteni a dolog, szöges ellentéte volt a lapjárás annak, mint a HKD 10.000/20.000 játékokban.
Visszamenetem a magas tétes asztalhoz, és kértem, hadd szálljak be újra, és ezúttal sokkal jobb volt a játék, a megfelelő emberek voltak az asztalnál. Ennek ellenére megint rosszul kezdtem, elbuktam néhány all-int, ami HKD 6 millióba fájt ($772.000). Pedig megint úgy éreztem, jó döntéseket hoztam, egyszerűen csak ellenem dolgoztak a lapok. Páran kiszálltak, 4-handed folytattam 3 top profi ellen (Trickett a felvezetésben elmondta, mivel privát játékokról van szó, nem ír neveket - a szerk.). Ekkor fordultak a dolgok, nagyon jól kezdtem futni, visszahoztam nullára a sessiont, majd behúztam életem legnagyobb kasszáját...
A partiban 3-handed játszottunk, és egy jó agresszív játékos HKD 60.000-ig nyitott a gombról. Én 220.000-ig 3beteltem kisvakból J T-zel, amit a nagyvakban ülő LAG regular cold callolt. Az eredeti emelő szintén tartott. A flop 3-4-5 volt két káróval. Ezúttal nem megyek bele, mit miért csináltam, mint a korábbi posztjaimban, legyen elég annyi, hogy checkeltem, a nagyvak 440.000-ig hívott, amit a button és én is megadtunk. A turn 6 volt, mindhárman checkeltünk, és természetesen ezen a ponton eléggé biztos voltam benne, hogy nálam van a legjobb lap. Riveren 2 érkezett, amivel sor került az asztalra: 2-3-4-5-6, három káróval. Checkeltem, a nagyvak 2.200.000-ig hívott, ami nagyjából a potnak felelt meg. A button megadott. Néha én is csak megadok itt, de ahogy ment a parti, illetve két ellenfelem ismeretében, akik képesek lightan callolni, rólam pedig tudják, hogy képes vagyok blöffölni ilyen spotban a turn checkeket követően, inkább all-in mentem 7.700.000-rel. A nagyvakon azonnal látszott, nem örül a dolognak. Ezt örömmel nyugtáztam. Végül, hosszú tankelés után, berakta a hiányzó 5.000.000-t.
Most a button kezdett tankelni, és azt mondta, megvan a hetese, és azon gondolkodik, hogy vajon a nagyvak felezésért callolt-e. A button dobott, én pedig elvittem a kasszát, ami HKD 16 millió körül volt, ez kábé 2 millió amerikai dollárnak felel meg. Nem ez a legnagyobb pot, amiben játszottam, mert buktam néhány nagyobbat csúnya szitukban, de ez az első igazi monster kassza, ami hozzám vándorolt.
Egyébként jelenleg a PartyPoker Premiere League-en játszom, második vagyok a csoportomban, még egy forduló van a döntőig. Remélem, enyém lesz a cím..." - írta Trickett.
A brit profi Premiere League-es reményei nem váltak valóra, bár 3. helyen jutott döntőbe, végül a 8. hellyel kellett beérnie.
Kapcsolódó írásaink:
Gus Hansen makaói kasszái
PartyPoker Premier League V. - Scott Seiver győzelem a klasszisok ütközetén