Mint arról beszámoltunk, a Full Tilt Poker vezetőihez hasonlóan a PokerStars is indítványt nyújtott be az Egyesült Államokban az ellenük benyújtott keresetek elutasításáért július 10-én. Indoklásukat három pontra alapozták:
- A keresetek nem fejtik ki a jog által megkövetelt részletességgel a csalás vádját, ezáltal a PokerStarsnak nincs lehetősége védelmét felépíteni.
- A keresetekben szereplő IGBA megsértése jogilag nem állja meg a helyét, mint ahogyan a banki csalás és pénzmosás vádjai sem.
- Bár az Egyesült Államok kormánya elismerte, hogy a PokerStars legálisan működik szerte a világban - és hallgatólagosan ugyancsak elismerte, hogy jogszerűen nyújtott szolgáltatást az USA legtöbb államában -, arra törekszik, hogy a vállalat teljes vagyonát lefoglalja, miközben nem bizonyítja, hogy erre bármiféle jogosultsága van, illetve nem különbözteti meg az általa is elismerten legális bevételeket az illegálisnak gondolttól.
A legfrissebb hírek szerint az Egyesült Államok New York körzeti ügyészi hivatala július 18-án reagált a PokerStars indítványára, és azt kérte a bíróságtól, hogy halassza el az indítvánnyal kapcsolatos döntést, amíg "bizonyos részletek" nem tisztázódnak. A bizonyos részletek elsődlegesen a PokerStars tulajdonos Isai Scheinberg szerepére vonatkoznak. Az ügyészi hivatal az úgynevezett Fugitive Disentitlement Doctrine-ra hivatkozik, amelynek lényege, hogy szökevénynek minősülő személy ellen nem ejthetők a folyamatban lévő peres ügyek, illetve kizárja, hogy a szökés alatt más, menedéket adó országok hozzanak ítéletet az ügyben. Az ügyészi hivatal kéri, hogy a bíróság vizsgálja meg, hogy valóban Scheinberg-e a PokerStars többségi részvényese, mekkora szerepet vállalt a PokerStars vezetésében, illetve hogy szökevénynek minősül-e egyáltalán.
Ez utóbbi egyébként erősen megkérdőjelezhető, annak ellenére, hogy Scheinberg a mai napig nem tett vallomást az ellene felhozott vádakkal kapcsolatban a New York-i körzeti ügyészség előtt. Scheinberg ugyanis nem amerikai állampolgár, nem élt az Egyesül Államokban a Fekete Péntek idején, és semmi sem utal arra, hogy menekülne a hatóságok elől, vagy gátolni próbálná a nyomozást. Szökevény státusza sokkal valószerűtlenebb, mint például a jelenleg őrizetben lévő Full Tilt Poker vezető, Ray Bitaré, márpedig Debra Freeman bíró elutasította Bitarral kapcsolatban az ügyészség által szintén felvetett szökevény státusz kérdését (Bitar ezért kerülhetett óvadék ellenében házi őrizetbe, ha szökevénynek minősül, nem állapíthattak volna meg óvadékot). Emellett a Fugitive Disentitlement Doctrine érvényesítésének joga a bíróság kezében van, vagyis mégha Scheinberg bele is esne a szökevény státuszba, a bíróság hatásköre, hogy alkalmazza-e.
Annak megállapítására, hogy valóban Scheinberg-e a PokerStars többségi részvényese, azért van szükség, mert ebben az esetben ő képviseli a PokerStarst, vagyis esetleges szökevény státusza közvetve a teremre is vonatkoztatható. Így pedig, a Fugitive Disentitlement Doctrine érvényesítése esetén, nem ejthetők a PokerStars elleni vádak.
A DiamondFlushPoker értesülései szerint eközben tovább futnak a PokerStars és Igazságügyi Minisztérium tárgyalásai a Full Tilt Poker megvételével kapcsolatban. Információik szerint a múlt héten már közel volt a megegyezés, azóta viszont felmerült néhány vitás pont. Ez akár a fenti üggyel is kapcsolatban állhat, egyes - nem megerősített - hírek szerint az Igazságügyi Minisztérium egyik feltétele Scheinberg bíróság elé állítása.
Kapcsolódó írásunk:
A PokerStars is az ellene felhozott polgári peres vádak elutasítását kérvényezi