A PokerStars folytatja a Full Tilt Poker (FTP) egykori anyavállalata, a Pocket Kings által megkezdett tárgyalásokat az Európai Szabadalmi Hivatallal a Rush Poker ügyében. Mint ismert, az FTP fejlesztette ki, és vezette be elsőként a Rush Pokerre keresztelt gyors játékot, amely azóta más-más néven, de számos teremben, többek közt a PokerStarson is (Zoom Poker) elérhetővé vált.
A Pocket Kings az első gyors játék klónok megjelenését követően indította el a szabadalmi vitát, de miután a PokerStars megvette a termet, ezen törekvések folytatásának lehetősége a piacvezető kezébe került.
A PokerStars ügyvédei nemrégiben az ügy soros tárgyalásának halasztását kérték. A PokerStars ügyvédje, Matthew Dixon így indokolta a kérelmet: "Ügyfelem csupán hét héttel ezelőtt kapta meg a bírósági végzést, amely engedélyezte az alkalmazás átvételét a vagyonkezelő társaságtól. Azóta ügyfelem megfelelő képviseletet keres, de emellet a vagyonátruházás következményei is lekötik idejét".
Sokan kétségbe vonják a gyors játékra vonatkozó szabadalmi kérelem jogosságát, mint ahogyan a Zoom Poker indításakor a PokerStars is megtette ezt. Azóta láthatólag más álláspontra helyezkedtek.
"Rendkívül vicces, hogy az ügyvédeik a Zoom Poker indulásakor azt hangoztatták, hogy egy ilyen tipusú termék nem levédhető, most pedig pontosan erre törekednek" - nyilatkozta Per Hildebrand, az InstaDeal alapítója.
Kapcsolódó írásunk:
Breaking News - A PokerStars megvette a Full Tilt Pokert és hamarosan újraindítja