Mint arról beszámoltunk, több piaci szereplő úgy döntött, visszavonultatja Bad Beat Jackpot asztalait, ehelyett azonban a Microgaming a játékosok számára kedvező változtatásokkal igyekszik népszerűvé tenni őket. Ennek megfelelően radikálisan átalakították Bad Beat Jackpot (BBJ) struktúrájukat februárban.
Az új szabadalmaztatott rendszerben minden €0.10/€0.20 asztal vagy afölött játszó játékos eldöntheti, hogy részt kíván-e venni a promócióban, és bármikor megváltoztathatja döntését (opt in/opt out). Amennyiben a játékos rész kíván venni a BBJ promócióban a hozzájárulás összege mindössze 2 cent/leosztás.
A jackpot megnyeréséhez szükséges elvárások is csökkentek. Most négyes pókerrel, vagy annál erősebb lappal kell veszteni a jackpothoz (de továbbra is mind a két osztott lapot fel kell használni). Korábban nyolcas póker vagy erősebb lap volt az elvárás. Illetve minden a promócióban résztvevő, az adott téten pókerező játékos részesedik a jackpotból, amikor megnyeri valaki, az adminisztrációs díjat pedig eltörölték.
Márciusra a jackpot összege meghaladta a 920 ezer eurót, ami minden idők 2. legnagyobb online Bad Beat Jackpotjának számít (a Boss Media 1,25 millió eurós jackpotja után, amit 2011 júliusában osztottak ki). Ekkor ütött be a pech, pontosabban a szerencse, a brit _TiltShove_ egy €0.25/€0.50 asztalon, színsorral vesztett magasabb színsor ellen a Stan James termében.
_Tiltshove_ 370.788 eurót kapott a partiért, a leosztást megnyerő bubababu1988 viszont kénytelen volt beérni a $81 pottal, ugyanis nem iratkozott fel a BBJ-re (opt out). A jackpot teljes összegének 20%-ától esett el.
Az asztalnál ülők közül Kingcobra123 és Clayman47 egyaránt 47.134 eurót kapott, illetve a BBJ 10%-át az opt in lehetőséget választó NL50 játékosok között osztották szét.
"Amikor leesett a színsorom turnön, azért imádkoztam, hogy pározódjon riveren a board, hátha pókerre javul az ellenfelem, és részesedhetek a jackpotból. Fel sem merült bennem, hogy kikaphatok a lapommal. Checkeltem a turnt, majd calloltam ellenfelem hívását, riveren pedig all-in kerültünk.
Elvesztettem a partit, ami annyira meglepett, hogy legalább egy percig tartott, amíg felfogtam, hogy enyém a BBJ. Aztán körülbelül negyedórán át ültem szótlanul, sokkos állapotban, csak bámultam a megnyert összeget, kiírták a chatboxban.
Ez a nyeremény az egész életem, illetve az egész családom életét megváltoztatja, alig fogom fel, ami történt. Köszönöm ezt a fantasztikus promóciót!" - nyilatkozta _Tiltshove_ .