Nemzetközi póker hírek

Fény derült gypsymagi820 személyére

Kiderült, a Sunday Million 2. helye után high stakes HUSNG asztalokon remeklő amatőr kártyás a finn Kyosti Isberg, aki jelenleg az EPT Berlinen is élmezőnyben tartózkodik.
author-picture Admin - 2013. április 23.

Mint arról beszámoltunk, a legnagyobb rendszeres heti online verseny, a Sunday Million február 3-i tornáján egy finn pókeres, gypsymagi820 szerezte meg a 2 helyet, amiért $167.409 nyereményt vágott zsebre. Az ismeretlen pókeres ezután high stakes HUSNG-ket kezdett játszani.

Gypsymagi820 Sunday Million 2. helyét megelőzően is SNG-zett, de lényegesen kisebb téten, és 63 ezer dollárt bukott több mint 5 ezer játék alatt. Ennek ellenére a high stakes próbálkozás remekül indult, napokon belül 34.422 dollár profitot szerzett, miközben olyan ellenfelekkel játszott, mint például SkaiWalkurrr, Ben86, mrGR33N13, Ike, Adonis112 és Lotte Lenya. Gypsymagi820 eredményeinek köszönhetően 3. helyre ugrott a 2013-as "$1.000+ HUSNG" ranglistán.

Ezután azonban fordulat következett. Gypsymagi820 az ugyancsak finn számlával rendelkező LadyLaura777 ellen játszott high stakes HUSNG sessiont, és 26 meccsből 25-öt elvesztett. Ez már önmagában gyanús, az viszont még gyanúsabbá teszi, hogy LadyLaura777 egy új account volt, amelyről a sessiont megelőzően semmilyen más játékot nem pörgettek. Valószínűvé vált, hogy gypsymagi820 nem egy hatalmas vesztő sessionbe futott bele, hanem chip dumping csalás történt. Gypsymagi820 számláját hamarosan zárolták.

LadyLaura777 grafikonja:


Bár sokan úgy vélték, valószínűleg  az lehetett a chip dumping oka, hogy gypsymagi820 fiatalkorú, vagyis nem játszhatott volna a teremben, és nem akarta kockáztatni, hogy esetlegesen lefoglalják a pénzét, a most futó EPT Berlin alatt bebizonyosodottt, nem erről van szó, egyúttal gypsymagi820 személyére is fény derült.

A vezető profik között hozott high stakes HUSNG eredményei miatt a nemzetközi pókerfórumokon már-már kultikus figurává előlépő finn ott van a verseny mezőnyében, 112.200 zsetonjával a nagyobb stackek között várja a 2. napot. Gypsymagi820 valódi neve Kyosti Isberg, aki a finn Pokerisivut magazin EPT Berlinen tartózkodó munkatársának adott rövid interjút április 21-én.


Kyosti Isberg

"Az adósságaim miatt játszottam át a pénzem az egyik barátom számlájára, kétségtelenül hülyén kezeltem az ügyet. Ugyanakkor a Stars megvizsgálta a helyzetet, miután befagyasztották a számlám, és a teljes összeget visszakaptam. Azóta rendeztem az adósságokat, és továbbra is nagyon kényelmes anyagi helyzetben vagyok. Ez a verseny is nagy élmény nekem, és igyekszem majd úgy alakítani a dolgokat, hogy a monacói EPT Grand Finalon is ott legyek" - mondta Isberg.

A finn jogszabályok szerint, amennyiben valaki tartozik egy személynek, vállalatnak, stb., és erről bírósági határozat születik, a bankok értesítést kapnak erről, és megtörténhet, hogy például Isberg számlára érkező pókeres nyereményét automatikusan, a játékos értesítése nélkül a tartozások rendezésére fordítja a bank. Isberg ezt próbálta megkerülni, végül azonban kifizette tartozásait.

Isberg jelenleg tehát az EPT Berlinen pókerezik. Az 1A és 1B nap után 485-en maradtak versenyben, a legjobb 136 helyezést díjazzák, ő pedig a 39. helyen áll. Vajon a finn amatőr élő versenyen is leteszi a névjegyét? 


Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
Natural8
  • Óriási forgalom, minden napszakban találni elegendő asztalt
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mistery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Nagylelkű központi promóciók
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb póker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat