Dutch Boyd korábban a póker meghatározó játékosai közé tartozott, két WSOP címet nyert, összesen 2,1 millió dollárt nyert élő tornákon. Mint arról beszámoltunk, az egykor sikeres profi később mindenét elvesztette, tavaly decemberben már a 2008-as Five Diamond World Poker Classicon nyert karkötőjét árusította az eBay-en.
Boyd igazi csodagyereknek számított, 12 évesen kezdte a főiskolát, 15 évesen szerezte meg a diplomát, 18 évesen pedig a doktorit. Ezután fordult a póker felé, emellett üzleti projekteket indított. Vállalkozásai azonban sorra bedőltek, és a pókerben is elmaradtak a sikerek, főként a Fekete Péntek után került nehéz helyzetbe. A tavalyi év végét már álláskereséssel töltötte.
Az amerikai profi nemrégiben úgy döntött, megírja önéletrajzi könyvét, egyben pókeres tapasztalatait, stratégiai tudását is megosztja a nyilvánossággal. A "Poker Tilt" című készülő könyvhöz a Kickstarteren igyekezett támogatókat találni.
Dutch Boyd projekt bemutatója a Kickstarteren:

"A nevem Dutch Boyd, profi pókerjátékos vagyok. Talán már láttál az ESPN egyik videójában, mint például ez:
Két WSOP karkötőt nyertem, ezt kevesen mondhatják el magukról.
Amikor megnyertem az első WSOP címem, azt kérdezték: Mit jelent számodra a karkötő megnyerése? A válaszom ez volt: Azt, hogy ha bármikor csődbe jutok, még mindig írhatok egy könyvet".
Nos, elérkezett az idő. Elhatároztam, hogy megírom minden idők legjobb pókeres könyvét. Hogy ez az álom valóra válhasson, Laurence Samuels segít nekem társszerzőként.
Mitől érdekes a könyvem?
Több mint egy évtizedet töltöttem el profi pókeresként. A mai napig mindössze 149 ember mondhatja el magáról a világon, hogy több mint egy WSOP karkötővel rendelkezik. Én vagyok az egyik közülük. Több mint 2 millió dollárt nyertem élő tornákon, helyem volt a világ legjobbjai között. Sok időt töltöttem ebben a játékban, és készen állok arra, hogy a bennfentesként megélt dolgokat a nyilvánosság elé tárjam.
Mi is lesz pontosan ez a könyv?
A könyv elsősorban önéletrajzi írás lesz, részben pedig póker stratégia. Laurence-szel több száz órát töltöttünk azzal, hogy hangfelvételeket, vázlatokat készítsünk, illetve már az írást is elkezdtük.
Az önéletrajzi részben betekintést nyerhettek az életembe, megismerhetitek a pókeres felemelkedésem és bukásom. Megismerhetitek, hogyan jutottam az ESPN reflektorfényétől, a WSOP győzelmektől a csődig. Emellett elmesélem a PokerSpot botrány részleteit is.
A stratégiai részben megosztom minden titkom, beleértve azokat, amelyek két WSOP győzelemhez segítettek. Ha pókerezel, ezek a titkok akár a te játékod is a következő szintre emelhetik, dominálhatod ellenfeleid a megszerzett tudás által" - írta Boyd.
Aki nem emlékezne, Boyd társtulajdonosa volt a 2000. májusában indított PokerSpot nevű online pókerterembek. A PokerSpot 2001. novemberéig üzemelt, majd hirtelen megszűnt, és sosem fizették ki a játékosok bentragadt pénzét, mintegy 500 ezer dollárt.
Az amerikai profi a projekt bemutatójának folytatásában hozzáteszi, a Kickstarteren összegyűlt pénzt a könyv nyomdai költségeire és reklámozásra fordítják. Boyd összesen $5.000 célösszeget határozott meg, ezt végül sikerült meghaladni, 8.892 dollárt gyűjtött a projekt.
A Kickstarteren kezdő vállalkozások gyűjthetnek támogatást termékeik gyártásához. Minél nagyobb összeggel támogatja valaki a projektet, annál komolyabb részesedést kap a termékből. A Kickstarteren csak tavaly több mint 300 millió dollárt adott össze a közösség 18 ezer projektre.