Mint ismert, Andre "acoimbra" Coimbra vállalta, hogy 100 dolláros challenge bankrollját 100 ezer dollárra növeli az idén, kizárólag versenyekkel. A Hyper Turbo SNG specialista profi január 16-án vágott neki a feladatnak, BronzeStar VIP szintről, 0 FPP-vel. Coimbra $30 veszteséggel zárta az 1. napot, vagyis elbukta challenge bankrollja 30%-át, a folytatásban viszont remekül haladt. Legnagyobb nyereményét március 28-án szerezte, egy $1,10+R (3x-Turbo) NLHE tornát sikerült megnyernie: $13.927 nyereményt vágott zsebre.
Andre Coimbra
Coimbra challenge bankrollja megközelítette a 20 ezer dollárt a fenti eredménnyel, azóta viszont nem sikerült előrelépnie. Aggodalomra persze nincs oka, rengeteg ideje van a kihívás teljesítésére.
A portugál, akit olyan játékosok oktatnak, mint Andrew Brokos és Joao "Naza114" Vieira, áprilisban is sok energiát fordított MTT játéka fejlesztésére. Új blogbejegyzésében egyik érdekes partiját is elemzte.
Coimbra április 29-i bejegyzése:
"Játszottam a hétvégén, és több versenyen sikerült mélyen pénzbe érnem, a döntő asztal viszont egyszer sem jött össze.
A hét csúcspontját a szombati Big $55 verseny jelentette.
Chipleader voltam, amikor már csak három asztal futott, aztán két partiban elvesztettem a stackem nagyrészét. A Facebookra is kitettem a partikat.
Mint látjátok, közel 30 kommentet kaptam, amelyek többségében az első partihoz érkeztek.
Showplay AK-lyal (A játékos, aki emelt, SCTrojans volt, hatalmas MTT nyerő):
Mivel ellenfelem nagyon sokat nyert ebben a műfajban (Scott "SCTrojans " Freeman 3,2 millió dollár online MTT nyereménnyel rendelkezik; 101. helyen áll a műfaj aktuális világranglistáján - a szerk.), úgy gondoltam, jó játékosról van szó, és mivel deepek voltunk, valamint nem volt pozícióm, a megadás mellett döntöttem, ezzel kevesebb információt adtam lapom erejéről.
Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy ne áruljunk el túl sokat a lapunkról a korai utcákon jó játékosok ellen, amikor deepek vagyunk, mert így megnehezíthetjük az életüket.
Ha emelek, véleményem szerint kevés esély maradt volna, hogy értéket kapjak gyengébb lapoktól, de ha csak megadok, a legtöbb flopon lehetőségem lesz könnyedén callolni a cbetet, és 2-3 hívást is kaphatok, ha leesik a top párja, mondjuk egy gyengébb Ax vagy Kx kézhez. Emellett callolhatom a turn/river barreleket, amikor ász vagy király érkezik, mert ezek a legjobb érkező lapok a barrelezéshez.
Nem azt mondom, hogy minden esetben callolni fogok, de néha igen.
Flop
Top két párt kaptam backdoor színeséllyel, vagyis kiváló flop érkezett.
Mivel nem volt benne a range-emben az a lépés, hogy leadeljem a flopot, checkeltem, ellenfelem pedig 1/3 potot hívott.
Mit tegyek most? Mivel a legtöbb játékos automatikusan 3betel AA, KK és AK handekkel preflop, nem igazán volt a range-emben két pár vagy erősebb lap. Ennek megfelelően ha check/raise-t játszom, az nagyon szűk value range-t reprezentál (22, A2s és talán Q J, Q T, J T).
Általában amikor nagyon szűk value range-t reprezentál valaki, az agresszív játékosok sokszor visszajátszanak erre, akkor is, ha nincs erős lapjuk. Szóval emeltem egy nagyot, és ő tartott.
Turn
A kettes jó kártyának tűnt nekem, mivel úgy gondoltam, az ellenfelem range-ében kevés kettes van ezen a ponton. Tulajdonképpen a 2 2 és A 2 maradt, amit elképzelhetőnek tartottam.
A pot 70%-át hívtam, mivel úgy gondoltam, Ax lapot sosem dob, hiszen az A3 értéke azonos az AQ értékével itt, és arra is van esély, hogy floattal próbálkozik turnön, és blöfföl, ha nem pikk érkezik riveren.
Ráemelt a hívásomra, és mivel több mint a fél stackje középen volt all-in hívtam, ő pedig tartott.
River
Mint sejtitek, fel sem merült bennem, hogy egyszínű J2-re emelt preflop.
Nice Hand Sir! :)
Néhány lesoztással később elvesztettem egy AKs vs TT lapütközést, vagyis tovább kell várnom a 20 ezer dolláros fődíj megszerzésére...
A vasárnapi versenyek közül is eljutottam néhányon az utolsó 2-3 asztalig, ezek közül a $11 Turbo volt a legérdekesebb.
Már csak 4-5 asztalon játszott a mezőny, és megnyertem egy flipet (AQs vs valami pár). Ekkor egy barátom rámírt skype-on, hogy szerinte én fogok nyerni. Visszaírtam, hogy nem érzem, hogy ezen a hétvégén sikerül majd nyernem, mert amikor eljutok az utolsó két asztalig, mindig rosszra fordulnak a dolgok. ..
És most nézd meg az alábbi három partit!
AQ vs QJ
88 vs 99
AA vs 22
A vasárnapi menet 13 órán át tartott. Bedobtam két kávét, hogy koncentrált maradjak, rég játszottam ilyen hosszú sessiont.
Összességében vékony vesztő hetet zártam a kihíváson.
Másrészről viszont remek hetem volt, sokat gondolkodtam a pókerről, illetve sokat játszottam a hétvégén" - írta Coimbra.
Mi a véleménytek Coimbra leosztásairól?

Preflop