A Full Tilt Poker a 2011-es licenc vesztést követően tavaly novemberben vált ismét elérhetővé a játékosok számára, és azonnal a .COM termek/hálózatok forgalmi rangsorának második pozíciójára ugrott. A cash game asztalokat tekintve átlagosan körülbelül 8 ezer játékos pókerezett a teremben ekkor, ám az újraindulás után rohamosan fogytak a játékosok.
Az FTP cash game forgalma néhány hónap alatt 3 ezer környékére csökkent; a 3 ezres játékosszámmal a 4. helyre, a PokerStars, a PartyPoker és iPoker mögé esett vissza a terem. Ráadásul úgy tűnt, folytatódni fog a zuhanás.
Nem így lett, legalábbis az elmúlt rövidebb időszak forgalmi adatai alapján stabilizálódni látszik a 3 ezer körüli cash game játékosszám. Az eredménnyel ráadásul az FTP ismét a legnagyobb teremnek számít a PokerStars mögött, a két legfőbb rivális, a PartyPoker és iPoker ugyanis jelentősen gyengült, mint az alábbi grafikonon látható.
A ParytPoker visszaesése érthetőbb, hiszen több piacról kivonultak nemrégiben - igaz, régi játékosaikat továbbra is fogadják ezekről a területekről is, csak új játékosoknak nem engednek befizetést - és botrányok is színesítették az életüket, például a vesztő játékosok elkülönítése és a Pokerfest alatt történt technikai problémák. Az iPoker visszesése ugyanakkor meglepő, hiszen a hálózat számos új fejlesztést eszközölt az elmúlt hetekben/hónapokban, például bevezetésre kerültek az anonim asztalok, illetve új mobil kliensek, több lépcsős VIP hűségrendszer vált elérhetővé a játékosok számára. Igaz, az iPoker sem volt teljesen mentes a kellemetlenségektől: biztonsági okokból átmenetileg betiltották a játékosok közti pénzküldést.
A .COM termek/hálózatok aktuális cash game forgalmi rangsora (heti átlag):
1. PokerStars - 21.000
2. Full Tilt Poker - 2.950
3. iPoker - 2.650
4. PartyPoker - 2.500
5. 888poker - 2.050
6. Microgaming - 1.220
7. Bodog - 1.180
8. Dollaro - 730
9. Revolution - 700
10. Merge - 560
Elérhetővé váltak az első forgalmi adatok az első legális amerikai online póker terem, az UltimatePoker háza tájáról is. A várakozásnak megfelelően dinamikus fejlődés tapasztalható, persze a terem igazi próbája akkor érkezik el, amikor a riválisok is elindítják szolgáltatásukat.