Nemzetközi póker hírek

Peter King benyújtotta az amerikai online póker központi szabályozására vonatkozó tervezetét

Peter King republikánus képviselő nemcsak az online pókert, a teljes internetes szerencsejáték kínálatot központilag szabályozná.
author-picture Admin - 2013. június 07.

Mint arról beszámoltunk, a Harry Reid és Jon Kyl szenátorok által benyújtott, az online póker egyesült államokbeli központi szabályozására vonatkozó törvényjavaslat tavaly decemberi bukása után a New York-i republikánus képviselő, Peter King bejelentette, szintén benyúlt egy erre vonatkozó törvényjavaslatot. King elmondta, tervezete sokban hasonlít majd a Reid-Kyl tervezetre, de igyekszik javítani az általuk elkövetett hibákat, például az állami lottó társaságokat is érdekeltté tenné a szabályozásban, amivel jelentősen gyengülhet a központi legalizáció elleni lobbi. A Reid-Kyl tervezet elsősorban amiatt bukott meg, mert az állami lottó társaságok, a Kormányzók Nemzeti Szövetsége (National Governors Association), az indián és vallási csoportok erős ellenzéki lobbit valósítottak meg.


King végül június 6-án nyújtotta be hivatalosan törvényjavaslatát. Az "Internetes Szerencsejáték Szabályozás, Fogyasztóvédelem és Végrehajtás 2013" címen futó törvényjavaslat teljeskörűen szövetségi szintre emelné az online szerencsejátékot (vagyis nemcsak az online pókert). Mind a licencek kiadása, mind a szerencsejáték törvények betartatása a szövetségi kormány privilégiuma lenne.

Azok az államok, amelyek már szabályozták az online pókert, névszerint Nevada, Delaware és New Jersey a javaslat szerint zavartalanul folytathatnák működésüket a szövetségi szabályozás életbelépéséig, akkor viszont átkerülnének az "új rendszerbe".

A King-féle szabályozás "opt-out" rendszerű lenne, vagyis lehetősége lenne az egyes államoknak, hogy eldöntsék, csatlakoznak, vagy sem. Amennyiben nem csatlakoznak, természetesen semmilyen formán nem kínálhatnak online szerencsejátékot az állam területén.

A King-féle javaslat kidolgozásában a Poker Players Alliance (PPA) is részt vett.

King törvényjavaslata az eddigi legátfogóbb szabályozási kísérlet. Ez annak is betudható, hogy amíg a korábbi javaslatok kizárólag az online pókerre vonatkoztak, King azonban a teljes online szerencsejáték szektort szabályozná.

A legfrissebb hírek szerint Joe Barton képviselő, aki 2011-ben már jelentős lobbit folytatott az online póker egyesült államokbeli szabályozásáért, szintén egy online szerencsejáték szabályozásra vonatkozó törvényjavaslat benyújtására készül.


Peter King törvényjavaslata


Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat