Mint arról beszámoltunk, a kanadai pókervilágbajnok Jonathan Duhamel kirablásának megtervezésével vádolt 21 éves Bianca Rojas-Latraverse hosszú tagadás után bűnösnek vallotta magát a kanadai bíróság előtt idén áprilisban. Bár a beismerő vallomás enyhítő körülménynek számított, emellett Rojas-Latraverse ügyvédje, Sarah Desabrais azzal érvelt, hogy védence megbánta tettét és igyekszik jó útra térni, a helyi beszámolók szerint komoly esély volt a legsúlyosabb büntetés kiszabására is. A legsúlyosabb büntetés életfogytig tartó börtön, ami 25 évet jelent.
Szintén nehezítette Rojas-Latraverse helyzetét, hogy Anne-Marie Jacques bíró szerint a vádlotton nem látszott lelkiismeret-furdalás az eljárás során és a vizsgálati fogságban sem volt példaértékű a magatartása.
A napokban megszületett a bírósági döntés. Anne-Marie Jacques bíró a vártnál végül lényegesen enyhébb ítéletet hozott: három és fél év letöltendő szabadságvesztésre ítélte Rojas-Latraversét. Ebből 18 hónapot már leült az előzetes fogságban, vagyis még két évig marad rács mögött. Időközben másik két feltételezett elkövető is beismerő vallomást tett, ők jelenleg ítéletre várnak.
Duhamel és Rojas-Latraverse a rablás előtti időkben
A 2010-es WSOP Main Event bajnok Jonathan Duhamelt 2011 december 21-én reggel érte támadás kanadai otthonában, Boucherville-ben. Két férfi becsengetett a házába, majd erőszakosan berontottak, amint kinyílt az ajtó. Ezután bántalmazták és kirabolták a pókervilágbajnokot. A longueuili rendőrség néhány napon belül négy személyt tartóztatott le: John-Stephan Clark-Lemay-t, Anthony Bourque-t, Andre-Robert Perront és a világbajnok exbarátnőjét, az akkor 20 éves Bianca Rojas-Latraversét.
Az elkövetők a világbajnoki karkötőt, az ugyancsak a győzelemért kapott Rolex órát és több mint 115 ezer dollár készpénzt zsákmányoltak.