Mint arról beszámoltunk, szeptember 15-én kezdetét vette a sokak által várt heads-up challenge: Douglas "WCGRider" Polk és Ben "Sauce" Sulsky ütközete. A $100/$200 NLHE HU asztalokon futó meccs összesen 15.000 leosztásig tart majd, az asztalnál megszerzett profiton felül a győztes 100 ezer dollárt kap a vesztestől.
A vasárnapi 1. sessiont WCGRider nyerte, $226.716 profitot szerzett 2.460 leosztás alatt.
A 2. sessionre szerdán került sor. A két pókeres 1.350 leosztást játszott, ezzel máris teljesítették a kihívás 25%-át. Ismét WCGRider nyert, ezúttal $169.942 profittal.
A játék startja a vasárnapihoz hasonlított. WCGRider hamar előnybe került, a 200. leosztásra 60 ezer dollár pluszon állt. Sauce-nak sikerült visszakapaszkodnia, a 400. leosztásra már ő volt szűk előnyben. A vezetés azonban tiszavirág életű volt, WCGRider hamar visszavette, és nem is adta ki többé a kezéből a session során.
Sauce az 550. leosztásig tartotta magát érdemben, innentől egyértelműen WCGRider akarata érvényesült. Nagy nyomás alá helyezte ellenfelét, és ez a session végéig így maradt.
A vasárnapi játékkal ellentétben, amikor WCGRider 90 ezer dollárral EV felett futott, most körülbelül az EV-nek megfelelő eredmény alakult ki.
A legnagyobb szerdai kassza $85.806 volt, WCGRider vitte.
A parti:
WCGRider $480-ig emelt, Sauce $1.440-ig 3betelt, WCGRider $4.200-ig 4betelt, Sauce tartott. A flopra J 7 8 érkezett. Sauce checkelt, WCGRider $5.600-ig hívott, Sauce megadott. A Q turnt mindketten checkelték, és Sauce az A riveren is checkelt. WCGRider $33.203-ig all-in ment, Sauce tartott, majd muckolta handjét WCGRider K Q mutatására.
WCGRider tehát nagyszerűen kezdte a párbajt, $396.658 profittal rendelkezik két session és 3.810 leosztás után. Bő 11 ezer leosztás azonban még hátravan.
A WCGRider vs Sauce $100k HU challenge aktuális állása:
WCGRider: $+396.658 (3.810 leosztás)
Sauce: $-397.688 (3.810 leosztás)
Felvétel a vasárnapi 1. session utolsó négy órájáról: