Spanyolország 2014-ben visszatérhet a .COM piacra. A visszatérés tervéről a helyi online szerencsejáték szabályozó testület, a DGOJ új vezetője, Carlos Hernandez számolt be a spanyol Poker Red magazinnak adott interjújában. Hernandez kijelentette, szeretné Spanyolországot a nemzetközi online póker életben tudni jövő év közepéig.
Hernandez kinevezése előtt a DGOJ elsősorban egy közös olasz-francia-spanyol piacban gondolkodott, ezzel kapcsolatban több alkalommal egyeztettek a szabályozó testületek. Hernandez azonban úgy látja, a szegregált piacok összevonása csak átmeneti megoldás lenne, minél szélesebb piacra van szükség.
Carlos Hernandez
"Ha egy olasz-spanyol közös piac jó ötlet a nagyobb likviditás miatt, akkor még jobb ötlet a nemzetközi piacon való részvétel" - mondta.
A DGOJ új vezetője két hónapja tölti be a tisztséget, az eddigi időt a szegregált és a nemzetközi piac eredményeinek tanulmányozásával töltötte. Mint mondta, korábban sem volt titok, hogy rosszul teljesítenek a szegregált piacok, most azonban még egyértelműbbé vált számára, hogy mielőbbi változtatásra van szükség, azzal együtt, hogy tudja, a nyári adatok mindig baljósabb képet festenek a valósnál.
Hernandez szerint a szegregált piac létrehozása nem volt hiba, első lépésnek tekinthető a szabályozás útján. Lehetővé tette, hogy a játékosok védelmet kapjanak, ne legyenek kiszolgáltatva a termeknek. Most azonban el kell kezdeni azon dolgozni, hogy a szabályozás pozitívumait megőrizve visszatérjenek a nagy likviditású nemzetközi piacra. Ki kell alakítani az erre alkalmas adózási rendszert és a megfelelő biztonsági intézkedéseket, amelyek továbbra is megvédik a játékosokat.
Amennyiben Spanyolország valóban visszatér a .COM piacra, az valószínűleg az olasz és francia szabályozókra is hatással lehet, elképzelhető, hogy a szegregált piacok összevonása helyett ők is ebbe az irányba haladnak majd.
Mint arról beszámoltunk, a francia szabályozó testület, az ARJEL júliusban nyilvánosságra hozta 2013 első félévének online póker jelentését. Mind a bevétel, mind a játékosállomány csökkent az egy évvel korábbi adatokhoz mérten. A francia piac cash game játékosai 14%-kal kevesebb pénzt forgattak meg 2013 első felében az internetes asztaloknál, mint 2012 ugyanezen időszakában. Az online pókerből származó állami bevétel 12%-ot, az aktív játékosok száma 7%-ot zuhant.
Az olasz és spanyol piacon legalább ennyire aggasztóak az adatok, minden szabályozó egyetért abban, hogy a szegregált piac működőképtelen. Az online póker csak nagy játékosállománnyal működhet sikeresen.
A szegregált piacok esetleges visszatérése a .COM piacnak is nagy lélegzetvételt jelenthetne. A 2011-ig dinamikusan fejlődő piac első nagy csapása a Fekete Péntek, ezzel együtt az amerikai játékosok elvesztése volt. A második nagy csapást a szegregált piacok megjelenése hozta. A Fekete Péntek után az amerikai megélhetési pókeresek többsége olyan helyre költözött, ahonnan elérhetik a .COM termeket és így tett számos olasz, francia és spanyol profi is. Ennek megfelelően a korábbiakhoz mérten sokkal szűkebb .COM piacot elözönlötték a regularok.
A termek erre reagálva számos olyan újítást vezettek be, amelyek a rekreációs játékosok érdekeit nézik, a regularoknak azonban nem kedveznek. A túlságosan erőssé vált mezőny miatt ugyanis egyre nehezebb a nettó befizetőket az online asztaloknál tartani. Ezt a tendenciát mutatja az online póker játékosállományának csökkenése - mégha nem is olyan nagy mértékű a visszaesés, mint a szegregált piacoknál. A szegregált piacok visszatérésével jelentőesen javulhatna a .COM termek "ökológiai egyensúlya", ami a regularoknak, a hobbijátékosoknak és a termeknek egyaránt jó.