Nemzetközi póker hírek

Masszív versenycsomagból árul százalékokat Ryan Riess

A világbajnok a PCA, Aussie Millions és WPT World Championship Main Event és High Roller tornáin indul. Egy százalék $3.250.
author-picture Admin - 2013. november 17.

Ryan Riess nyerte az idei pókervilágbajnokságot, a 23 éves amerikai honfitársát, Jay Farbert múlta felül a november 5-én rendezett heads-upban, amivel $8.361.570-t dollárt keresett. Az új bajnok megosztja a pókeres közvéleményt, korábbi nyilatkozata és a döntőben mutatott játéka miatt is sok kritika éri.


Riess egy októberi interjúban közölte, magát tartja a legjobb játékosnak a döntőben, miközben olyan dollármilliókat összekártyázó ellenfelek vártak rá, mint a high stakes cash game profi David "Raptor" Benefield, a két WSOP- és egy WPT-címmel rendelkező JC Tran, és az ugyancsak WSOP-bajnok Amir Lehavot. Kijelentése nagyképűnek tűnt, a három, dollármilliókat nyerő pókereshez képest legfeljebb tehetséges kezdőnek számított. Tavaly kezdett élőversenyeken indulni, egyetlen jelentős eredménye volt a világbajnokság előtt, a WSOPC Horseshoe Chicagón végzett 2. helyen, amiért 239.063 dollárt kapott.

Az amerikai a WSOP Main Event megnyerése után odáig ment, hogy kijelentette, nemcsak a döntőben, az egész világon ő a legjobb pókeres. Úgy tűnik, ezt a 2014-es versenynaptár legnagyobb tornáin bizonyítaná, masszív versenycsomagból kezdett százalékokat árulni november 14-én.

"Összeállítottam egy High Roller versenycsomagot PCA, Aussie Millions és WPT World Championship versenyekre. Ez magában foglal 2 db $100.000, 2 db $25.000, 1 db $15.000 és 3 db $10.000 versenyt. A csomag 1%-át $3.250-ért adom el. Ha érdekel a dolog, tudasd vele. Mindenkinek sok szerencsét" - írta a Facebookon.

Többen bíznak a világbajnok képességeiben, a 2013-as WSOP Main Event 16. helyezettje, Christopher Lindh például csak ennyit posztolt: mennyit akarsz még nyerni? Az mindenesetre látható, Riess a legnagyobb tornákat veszi célba 2014-ben, de megfontolt, nem kockáztatná teljes egészében saját pénzét. A jövő év egyik érdekes kérdése, hogy Riessnek valóban sikerül-e a póker meghatározó alakjává válnia, vagy könnyedén megeszik a high roller regularok.

Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat