Bár közismert, hogy Makaón futnak a legmagasabb tétes live cash game akciók, csak ritkán kerülnek nyilvánosságra megbízható információk ezekről a játékokról. Március 1-én azonban az ismert makaói regular, Tom Hall tett közzé érdekes posztot a 2+2 fórumán a témában, kis betekintést engedve a makaói high stakes cash game világába.
Tom Hall
"Semmi sem fogható egy makaói úthoz, ha adrenalinra vadászó pókeres vagy. Pár hónapig távol voltam, majd visszatértemkor ellátogattabb a Poker King Starworldbe néhány találkozó miatt, és az éppen futó Nagy Játékot is megnéztem. Ránéztem az asztalra, és csak annyit tudtam mondani, hogy Szent Isten, mi a franc folyik itt? Két jól ismert nemzetközi profi ült az asztalnál egyaránt óriási halom zseton mögött, a további székeken pedig kizárólag ázsiai játékosok foglaltak helyet. Komolyan mondom, annyi zseton volt az asztalon, hogy alig maradt hely a játékra. Csatolok egy képet erről. A játék ekkor mát két napja folyt, bizonyos időközönként négy órás szünetet tartottak.
Amikor alaposabban megnéztem az asztalt, észrevettem, hogy papírcetlikre írtak fel körülbelül HKD 5 milliós összegeket, mert elfogyott a nagy címletű zseton. Összesen körülbelül 20 millió amerikai dollárnak megfelelő zseton hevert a játékosok előtt. A vak 4.000/8.000 amerikai dolláros volt, amikor ott voltam, de azt mondták, előtte 12.500/25.000-en is játszottak. Mit mondjak, nem az a játék volt, ahová szívesen beülnék, a legkisebb stack is egymilliós volt.
Döbbenetes arra gondolni, hogy tulajdonképpen már 3 éve megállás nélkül futnak ezek a játékok, gyakorlatilag csak akkor állnak le, amikor valami nagy pókeres esemény van a tengerentúlon. A játék hangulata továbbra is rendkívül barátságos, szórakoztató részt venni.
A legnagyobb pot, amit láttam az asztalnál viszonylag nyugisan alakult a K T 7 flopig, a T turnön és 5 riveren azonban veszettül emeltek. A szokatlanul sok tankelés után az egyik profi és az egyik ázsiai amatőr került all-in körülbelül 5,1 millió amerikai dolláros potért. A nagy izgalmakat split zárta, mindkét játékos A-T-et mutatott. Láttam néhány elég beteg river blöfföt is, 700-800 ezer amerikai dollárt toltak középre a semmire a játékosok.
Nem csoda, hogy a One Drop mezőnyének jelentős része a makaói legénységhez tartozik, gondolkodom rajta, hogy én is csatlakozom idén. Jövőhéten utazom újra Makaóra, azt hiszem US$1.000/2.000 PLO-t fogok játszani, miközben elkortyolgatok egy üveg finom bort, mert még szívrohamot kapok ezektől a hatalmas tétektől.
Szóval itt a kép" - írta Tom Hall, az alábbi képet csatolva.

A sárga lapok HK$500.000, a narancs lapok HK$100.000, a barna zsetonok HK$10.000 értékűek