A One Drop azonban a makaói üzletemberek nélkül indult el, ami meglepő volt, hiszen több játékos jelezte a twitteren, látta őket a WSOP területén sétálgatni, illetve baccaratot játszani. Az üzletemberek távolmaradásának hatására többen is kihagyták a versenyt, úgy érezték, túl kemény a mezőny rekreációs játékosok nélkül.
A makaói high stakes játékok gyakori résztvevői, Andrew Robl és Tom Dwan szintén kihagyták a versenyt. Robl jó barátságban van a makaói játékosokkal, Paul Phua letartóztatásakor például egyből kijelentette, hajlandó a $1,5 millió dollár óvadékot kifizetni.
A pletykák szerint a makaói brigád azért hagyta ki a versenyt, mert Guy Laliberté, a milliárdos üzletember és a One Drop jótékonysági szervezet vezetője egy Makaóba tett látogatása során magával vitte egyik barátját, akit beajánlott a StarWorld kaszinó magas tétes játékaiba. Az illető ezután állítólag 4 millió dollárt bukott, majd fizetés nélkül elhagyta Makaót. A high stakes játékosok ekkor Lalibertétől kérték az összeget, aki azonban nem volt hajlandó fizetni.
Gyanítható, hogy a nyelvi korlátok, illetve kulturális különbségek okozták a félreértést, a high stakes játékosok ugyanis Laliberté ajánlását kezességnek tekintették, úgy érezték, a milliárdos üzletember és barátja átverték őket.
Guy Laliberté
Az eset megosztotta a közvéleményt. Egy a 2+2 fórumon közzétett bejegyzés szerint - amit egy a Lalibertével sokat együtt pókerező játékos írt - Laliberté nem tud veszíteni, és folyamatosan felsőbbrendűségét igyekszik bizonyítani. Példának felhozta, hogy Laliberté a Full Tilt Pokeren összeszedett rekordmennyiségű bukóját azzal indokolta, hogy a játékosok megosztották ellene a bankrolljukat, és így gyakorilatilag esélye sem volt nyerni.
Egy másik példának azt hozta fel, amikor a High Stakes Poker egyik epizódjában a következőket mondta David Benyamine-nak egy all-in parti közepén, ahol a turn/river többszöri futtatásáról egyezkedtek: " Mit akarsz csinalni? Nekem nem számít. Tudom hogy ez neked nagyon sok pénz. Valószínűleg neked sokkal fontosabb ez a pot mint nekem". Más kérdés, hogy ebben az esetben inkább a segítő szándék vezérelte.
A makaói üzletemberek letartóztatása után elkezdődtek a találgatások, lehetséges-e, hogy Lalibertének is köze van az ügyhöz. A makaói high stakes szcénáról gyakran író, a One Dropon is résztvevő Tom Hall a verseny után még azt írta a fórumon, hogy amint hazarepül megírja a makaói játékosok távolmaradásának okát, tegnap azonban jelezte, csak akkor fog kitálalni az eseményekről, amikor Richard Yong és Paul Phua tárgyalása befejeződik.
Ezt a posztot tette közzé: "A tárgyalásig nem mondhatok semmit, de ha vége, így vagy úgy, lesz néhány borzasztóan érdekes bejegyzésem az incidensről, korábbi makaói dolgokról, a One Dropról és a tényezőkről, amik ahhoz vezettek, ami történt. Addig is remélem, hogy a barátaim a legjobb jogi tanácsadást kapják."
Tom Hall