A Caesars Entertainment július 21. és augusztus 15. között várta a szavazatokat, kik legyenek azok, akik bekerülhetnek a Poker Hall of Fame tagjai közé idén. A játékos megnevezése mellett rövid indoklást kellett adni, mivel érdemelte ki a jelölt a Poker Hall of Fame tagságot.
Az alábbi kritériumoknak kell megfelelnie a jelölteknek:
A nyitott szavazást követően, szeptember 9-én nyilvánosságra hozták a legtöbb voksot kapó játékosok névsorát. Daniel Negreanu is versenyben van a tagságért. Idén ünnepelte 40. születésnapját, és jó esély van arra, hogy azonnal bekerüljön a Poker Hall of Fame-be.
A jelöltek:
Chris Bjorin: A 66 éves játékos svéd állampolgár, jelenleg Londonban él. Szinte minden említésre méltó élőverseny-rekordot ő tart a svéd játékosok között. Kétszeres WSOP bajnok, élőverseny-össznyereménye $5.535.053. A WSOP-n 68 alkalommal végzett fizető helyen, ennél csak négyen gyűjtöttek több világbajnoki ITM-et a világon.
Humberto Brenes: Ő az egyik olyan játékos, aki még Bjorinnél is több alkalommal szerzett WSOP ITM-et: 82 alkalommal ért pénzbe a vébén, ebből tízszer idén. A Costa Rica-i pókeres $6.136.685 élőtorna nyereménnyel rendelkezik. Sokat tett a póker népszerűsítéséért Latin-Amerikában. A pókerasztalnál ugyanakkor sokszor bosszantóan viselkedik, igyekszik tiltre tenni az ellenfeleket.
Bruno Fitoussi: A francia pókerélet meghatározó alakja. Az 55 éves játékos már a póker bummot megelőzően tapasztalt pókeres volt, a játék aranykorszakában pedig akkora pénzeket nyert, hogy feladta állását, profivá vált. Ma számos üzleti vállalkozása van, ezekből több pókerrel kapcsolatos. Fitoussi vezette be a Texas Hold’emet Franciaországban, ő volt a szervezője az első ilyen versenynek 1995-ben a párizsi Aviation Club de France-ben. 2001-ben megnyerte a World Heads Up Poker Championshipet, a végső párbajban a legendás Amarillo Slimet győzte le. Legnagyobb score-ját 2007-ben gyűjtötte be, 2. helyen végzett a WSOP $50.000 World Championship HORSE-on ($1.278.720). Teljes élőtorna nyereménye $2.747.020. Nagyban hozzájárult a póker népszerűségének növekedéséhez hazájában.
Ted Forrest: A hatszoros WSOP-bajnok legújabb karkötőjét idén szerezte, az $1.500 Seven Card Razz eventet nyerte meg. A heads-upban Phil Hellmuth-t győzte le. A 49 éves New York-i játékos $6.235.104-t nyert pályafutása során élőversenyeken. Első WSOP ITM-helyezését 1993-ban gyűjtötte be, ami rögtön egy győzelem volt az $1.500 Seven Card Razzt húzta be. Nem kellett sokáig várni az újabb karkötők érkezésére sem, hiszen ebben az évben az $1.500 Omaha-8 és $5.000 Seven Card Stud tornákat is megnyerte. Forrest 2007-ben a $10.000 WPT Championship Eventet is megnyerte, de a 2006-os National Heads-Up Poker Championshipen is győzelemig menetelt. Híres live cash game játékos, részese volt az Andy Beal elelni legendás heads-up ütközetnek.
Jennifer Harman: Minden idők egyik legsikeresebb női játékosa $2.707.477 élőtorna nyereménnyel. Ő az első női játékos, aki egynél több - egészen pontosan kettő - WSOP karkötőt szerzett nyílt eventen. Harman regular volt a '90-es évek élő high stakes játszmáiban, egyedüli nőként. A 48 éves játékos két gyermek édesanyja, sokat jótékonykodik, többek közt a National Kidney Foundationt támogatja.
Bob Hooks: A legidősebb az idei jelöltek között, 85 éves. Tagja volt a legendás Texas Roundersnek, Johnny Moss, Doyle Brunson, Amarillo Slim és Sailor Roberts társaságában beutazta Texast és Arkansast, hogy privát játékokban vegyen részt. Az 1975-ös WSOP Main Eventen 2. helyen végzett, barátja, Brian "Sailor" Roberts szerezte meg a címet. Hooks 1970-ben a kaszinótulajdonos Benny Binion alkalmazásába került, ő volt a Las Vegas-i Horseshoe első kártyaterem-igazgatója. Később Steve Wynn vette föl, a Golden Nugget kártyatermét irányította. A '70-es évek végén visszavonult, hazaköltözött Dallasba, jelenleg is ott él, 2013-ig rendszeres játékos volt a híres AmVets Club kártyaasztalainál. Tavaly egészségügyi okokból visszavonult a játéktól, hat évtizeden át tartó pókerkarriert lezárva.
Mike Matusow: 46 éves, négyszeres WSOP bajnok, tavaly megnyerte a $5.000 Seven Card Stud Hi/Lo-t. Teljes élőtorna nyereménye $9.015.656. Korábban osztóként dolgozott, ezután vált profi pókeressé. Kétszer jutott be a WSOP Main Event döntőjébe, nyernie nem sikerült. A pókerasztalnál mutatott viselkedése sokakat irritál, szabadszájúan fejti ki véleményét, szívesen bosszantja ellenfeleit. 2013-ban megnyerte az NBC Heads-Up Championshipet.
Jack McClelland: Kevesen tudnak nála többet a pókerversenyek háttérvilágáról. Fiatalon félprofi tekejátékos volt, majd Las Vegasba költözött, hogy beteg édesanyját segítse. Ezzel kezdődött meg öt évtizedes karrierje a pókerben. Osztóként kezdett, mindössze $18 napi bérrel, a '80-as évektől viszont már igazgatóként vezényelte le a WSOP versenyeit. 2002 és 2013 között a Bellagio kártyatermét vezette. Három Poker Hall of Famer, névszerint Eric Drache, Jack Binion és Bobby Baldwin alkalmazásában is állt. Játékosként nem állnak mögötte komoly sikerek, csak hobbibóol játszott, mindig a szervezői oldalt tekintette elsődlegesnek. Négy WSOP ITM-et így is összeszedett, élőtorna-nyereménye $132.223. McClelland a világ számos pontján szervezett rangos versenyeket, Például Angliában, Ausztriába és Cipruson, de az Aruba Poker Classic is a nevéhez köthető. Tavaly vonult nyudíjba.
Huck Seed: A kalifornia pókeres a játék szinte minden műfajában otthonosan mozog, például Razz és PLO karkötője is van, de nyert WSOP Tournament of Championst és NBC Heads-Up Championshipet is. Összesen négy karkötője van, élőtorna nyereménye $7.612.989.
Daniel Negreanu: A PokerStars kanadai profija 22 éves korától Las Vegasban él, ekkor kezdte meg pókerpályafutását. Idén töltötte be 40. életévét, először van esélye arra, hogy bekerüljön a Poker Hall of Fame-be. Minden idők legnagyobb élőtorna-nyerője, $29.796.380-t kaszált eddig. Kid Poker hat WSOP-címmel rendelkezik, ő az egyetlen, aki kétszer is megnyerte a WSOP Év Játékosa címet. Szintén van két WPT-címe, a második legnagyobb nyerőnek számít WPT-versenyeken. A póker elsőszámú nagykövetének tekinthető a '90-es évektől. A piacvezető online pókertermet, a PokerStarst gyakorlatilag az ő arcával azonosítják. Sokat jótékonykodik, nemcsak anyagi értelemben, számos jótékonysági rendezvényben szerepet vállalt. Híres arról, hogy nem rejti véka alá a véleményét, ami befolyással volt többek közt az élőverseny struktúrák kialakítására.
A listát most a Poker Hall of Fame élő tagjainak, illetve a média néhány kiválasztott munkatársának küldik el, ők döntik el, hogy kik kerüljenek be a csarnokba novemberben. A hivatalos beiktatásra a WSOP Main Event idején, november 9-én kerül sor.
Ti kit/kiket látnátok legszívesebben a Poker Hall of Fame-ben?

- részt vett a póker legrangosabb versenyein
- a jelölés idején már betöltötte 40. életévét
- részt vett high stakes játékokban
- tartósan kimagasló teljesítményt nyújtott, kivívta játékostársai elismerését
- kiállta az idő próbáját
- amennyiben nem játékosról van szó, jelentősen hozzájárult a póker általános fejlődéséhez, növekedéséhez, elévülhetetlen pozitív érdemeket szerzett a póker sikerében.