Nemzetközi póker hírek

Idén már nem szavazzák meg a mexikói szerencsejáték törvényt

A mexikói szenátus közleménye szerint az új szerencsejáték törvény elfogadására idén már nem kerül sor. A több ponton nem egyértelmű törvényről a politikus Fernando Zárate azt mondta, inkább brit mintára kell számítani, mint szegregált piacra.
author-picture Admin - 2014. december 08.

Mint arról beszámoltunk, Mexikó új szerencsejáték törvény bevezetésére készül, a jelenlegi törvény 1947-től van érvényben. Az új törvény többek közt az online játékok szabályozásával is foglalkozik. A képviselőház már elfogadta, és szinte biztosnak tűnt, hogy a Parlament is megteszi ezt még a téli szünet előtt.


A mexikói szenátus új közleménye szerint azonban a törvény elfogadására idén már nem kerül sor. Több más módosító javaslat nagyobb vitát keltett a vártnál, beleértve a mexikói elnök, Enrique Pena Nieto által javasolt alkotmányos reformokat. A törvényhozási időszak december 15-én zárul.

Az új mexikói szerencsejáték törvény nagy vihart kavart az elmúlt napokban, szövegezése ugyanis nem egyértelmű. Noha az elfogadásra váró törvény konkrétan nem említ szegregációt, mint írják, a szolgáltatók kizárólag mexikói szerverekről kínálhatnak szolgáltatást. Azt viszont nem egyértelműsítik, hogy játékszerverekről, vagy adattárolókról van szó. A többség értelmezése szerint szegregált piacot hoznának létre Mexikóban, erre utalhat az is, hogy több más pontban a szegregált spanyol és francia piac mintáját követik.

A mexikói pókeresek többsége is szegregált piacot értett a törvényen, amivel kapcsolatban aggodalmukat fejezték ki, mint ahogy azt is bírálták, hogy semmit sem közöl a törvény az adózással kapcsolatban.

A politikus Fernando Zárate beleegyezett abba, hogy találkozzon a játékosok képviseletével. A megbeszélés során és később twitterén is elmondta, nem volt tudomása arról, hogy a törvény szövegezése kétértelmű, és maga sem tudja, pontosan melyik értelmezés valósul meg. Ugyanakkor hozzátette, tudomása szerint inkább adattárolókra és brit mintára számíthatnak a játékosok, nem szegregált piacra és spanyol vagy francia mintára.

Mivel idén már  nem szavazzák meg az új szerencsejáték törvényt, elképzelhető, hogy pontosítják a szöveget a következő hetekben.

Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
GGPoker
  • Óriási forgalom, minden napszakban elegendő asztal
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mystery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Bőkezű bónuszok
Ugrás a teremhez
Unibet
  • Magas központi rakeback
  • Kezdőbarát
  • Sok kezdő játékos
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
JackPoker
  • Extrém magas Üdvözlő bónusz
  • Többségben vannak a rekreációs játékosok
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
Betfair
  • Kellemes mezőny
  • Jelentős forgalom
  • Magas fix központi visszatérítés
  • €70 000-s összdíjazású havi race-ek
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
ChampionPoker
  • A terem a harmadik legnagyobb poker hálózat tagja
  • Magas rakeback, mennyiségi korlátozás nélkül
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat