Nemzetközi póker hírek

Vitatott segédeszköz a HUSNG játékokban

A Skier_5 által kifejlesztett segédeszközt már több játékos használja a magas téteken. Bár sok vélemény szerint jogosulatlan előnyt ad, a PokerStars szerint nem ütközik szabályba a használata.
author-picture Admin - 2015. május 19.

Nagy vita indult a 2+2 fórumon azzal a pókeres segédeszközzel kapcsolatban, amit a magas tétes HUSNG regular, Skier_5 fejlesztett ki. A szoftver többek közt hatékony preflop indulási táblázatokat jelenít meg, illetve olyan mutatókat, amelyek jelentősen egyszerűsítik, sőt automatizálják a döntéshozatalt. Többen úgy vélik, a szoftver tulajdonképpen egy "félbot", számos helyzetben meghozza helyettünk a döntést, amit nekünk már csak végre kell hajtanunk, írja a HUSNG.com.


További információk nem állnak rendelkezésre a szoftver működéséről, használóik egyelőre nem adták ki. Skier_5 téttől függően, a profit bizonyos százalékáért kínálja, de nem tudni, hány játékos használja. Mindenesetre többen észlelték a pókerközösségben, hogy néhány korábban kisebb téten pókerező HUSNG játékos nagyon gyorsan jutott előre az elmúlt időszakban, és ezek a játékosok gyakorlatilag azonos preflop statisztikákkal játszanak. Vagyis feltételezhetően használják a segédeszközt.

A szoftver használata, jelenleg úgy tűnik, nem ütközik a szabályokba. A PokerStars már lefolytatott egy vizsgálatot, és megállapította, hogy a gyanúsnak talált játékosok nem szegik meg a terem szabályzatát. Egyes játékosok is a szoftver védelmére keltek, főként azzal érvelnek, hogy ezen felül is sok döntés hárul a pókeresekre, vagyis nem ezen múlik az eredményesség. Szintén érv, hogy a Nash használata mindenki számára engedélyezett játék közben.

Mindenesetre azok, akik használják, például allingirl777, freechdogg és persze skier_5, szinte azonos statisztikákat hoznak, különösen preflop játékban, a legtöbb vélemény szerint ez már túl van a fair play határain. A preflop játék a HUSNG-ben gyakran döntő jelentőségű, sok esetben ez dönt arról, hogy megragad-e valaki a $200-$500 téteken, vagy vissza kell lépnie. Azzal, hogy a szoftver lényegében automatizálja a preflop játékot, a játékosok kihasználhatatlanná válnak a játék ezen szegmensében.    

A segédeszköz használatát először idén áprilisban jelentették a PokerStarsnak, de mint fentebb említettük, a kivizsgálás eredménye szerint használata nem ütközik szabályokba. Ez azonban akár változhat, hisz egy automatizált döntéshozatali szoftver hosszabb távon nagy károkat okozhat a játéknak, nem véletlen, hogy az ICMIZER és Coffeecalcs játék közbeni használatát már betiltották.


Híreinket a Póker Akadémia hivatalos Facebook-oldalán is megtalálhatod


Kapcsolódó cikkek

0 hozzászólás

Partnereink
Natural8
  • Óriási forgalom, minden napszakban találni elegendő asztalt
  • A világ legnagyobb online póker tornái
  • Folyamatos innováció (AoF, Mistery Bounty)
  • Számos szórakozni vágyó amatőr játékos
  • Nagylelkű központi promóciók
Ugrás a teremhez
RedStar Poker
  • Megbízható szolgáltató, kiváló ügyfélszolgálattal
  • A terem a harmadik legnagyobb póker hálózat tagja
  • Magas rakeback
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
PokerKing
  • Amerikai játékosok
  • HUD elérhető
  • Magas központi visszatérítés
  • Minden igényt kielégítő új szoftver
  • Speciálisabb játéktípusok is elérhetőek
  • Széles verseny kínálat
Ugrás a teremhez
888poker
  • Könnyű ellenfelek
  • Előnyös VIP promóció cash game játékosoknak
  • Izgalmas játék variánsok: SNAP és BLAST
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Bet365 Poker
  • Prémium asztalok
  • Sok sportfogadó játékos
  • HUD használható
Ugrás a teremhez
Betkings
  • Ázsiai fishek
Ugrás a teremhez
bwin Poker
  • Akár 40% központi rakeback
  • Egyedi ajánlat játékosainknak
Ugrás a teremhez
Olasz terem
  • Privát ajánlat: Csak a PókerAkadémia játékosainak
  • Könnyű mezőny
  • HUD
Ugrás a teremhez
Everygame Poker
  • Kezdőbarát
  • Arányaiban sok rekreációs játékos
  • Fogad USA játékosokat
  • Magas rakeback
Ugrás a teremhez
Élő ügyfélszolgálat