Mint arról beszámoltunk, bár eleinte több vállalat érdeklődött a bwin.party megvásárlása iránt, az elmúlt hónapokban már csak két komoly érdeklődő maradt: a GVC Holdings és a 888 Holdings. A két vállalat egymásra licitált, egyre nagyobb összegű ajánlatokat tettek a bwin.partyra.
A bwin.party igazgatótanácsa szeptember 3-án úgy döntött, a GVC Holdings ajánlatát fogadja el. Erről pénteken, hivatalos közleményben számoltak be. A GVC 129,64 penny-t fizet részvényenként, ami 12,5%-kal nagyobb a szeptember 3-i záróárnál. A vételár így a 1,16 milliárd angol font lesz.
Az igazgatótanács döntése után a részvényeseknek is igent kell mondaniuk. A vezetőség minden részvényest tájékoztat arról, miért érdemes elfogadniuk a GVC ajánlatát, emellett az igazgatónács tagja, Philip Yea videóintejúban válaszol a felmerülő kérdésekre.
Az üzlet tehát még mindig nem tekinthető teljesen biztosnak, a 888 Holdings akár új ajánlattal jelentkezhet a következő napokban.
A két vállalat bwin.partyért folytatott licitháborúja július 9-én indult. A bwin.party ekkor közleményben tudatta, hogy megfelelőnek találták a GVC Holdings a cég megvásárlására vonatkozó ajánlatát. A véglegesítésre azonban nem került sor. Július 17-én a cég iránt ugyancsak hosszú ideje érdeklődő 888 Holdings szintén ajánlatot tett, amit a bwin.party elfogadott.
A 888 Holdingsszal kötött megállapodás ekkor biztosnak látszott, július 20-án azonban újabb fordulat történt. A GVC Holdings ismét ajánlatot tett, nagyobbat, mint a 888 Holdings, £906.500.000-ot kínáltak.
Bár a GVC Holdings ekkor még nem járt sikerrel, augusztus 7-én megint ajánlatot tettek. Ez 1,16 milliárd angol font volt, ez állt szemben a 888 Holdings £898.300.000-os ajánlatával. Bár a 888 Holdings ezután szintén emelte a felkínált összeget - hogy pontosan mennyivel, arról nincs információ -, de jelen állás szerint ez kevés volt.
A GVC győzelme meglepetésnek tekinthető, a legtöbb elemző arra számított, hogy a 888 Holdings lesz a bwin.party új tulajdonosa.

UPDATE: A fenti hírt követően a 888 Holdings közleményt adott ki. Mint írják, miután a bwin.party igazgatótanácsa a GVC Holdings ajánlatát támagatja a részvényesek felé, a 888 Holdings visszavonta ajánlatát. A bwin.party így biztosan a GVC Holdingsé lesz.