Mint arról beszámoltunk, a PartyPoker október 1-én bejelentette, heteken belül szoftverfrissítéssel jelentkeznek, amely nemcsak a seating script problémát hivatott megoldani, de minden segédszoftvert tiltani fog. A PartyPoker közleményében azzal indokolta a döntést, hogy egyenlő feltételeket szeretnének biztosítani játékosaiknak.
A változtatás lényege:
- a játékosoknak lehetősége lesz arra, hogy 12 hónapra visszamenőleg megtekintsék a saját hand history-kat a Mission ikon alatt, a hand history-k azonban már nem lesznek letölthetők, vagy menthetők, így például a HM2 vagy PT4 sem érzékeli a leosztásokat
- azok a játékosok, akik cash game játékhoz szeretnének csatlakozni, megadhatják, milyen játékban szeretnének részt venni, ezután viszont automatikusan kapnak asztalt és széket, nem választhatnak
- ha a játékos helyet kapott az asztalnál, kizárólag az első leosztásban látja az ellenfelei nickjét, a következő leosztástól az ellenfelek anonimmá válnak.
A változtatással tehát nem lesznek trackelhetők a leosztások, így nem lesznek leosztások a HUD számára sem, de a seating scriptek is megbénulnak.
A PartyPoker a napokban végrehajtotta a változtatás első fázisát, így a játékosok már csak a fenti módon csatlakozhatnak cash game játékokhoz, és csak az első leosztásban látják ellenfeleik nickjét. A hivatalos bejelentés szerint a változtatás második fázisára heteken belül sor kerül, és akkortól a hand historyk sem lesznek menthetők, csak a kliensen belül tekinthetik meg a játékosok korábbi leosztásaikat.
"Nagyon örülünk, hogy a pókerközösség ilyen jól fogadta a segédszoftverekre vonatkozó szabályzatunk megváltoztatásának tervét. Örömmel jelentjük be, hogy a fejlesztés első fázisát máris végrehajtottuk" - nyilatkozta Golan Shaked, a PartyPoker egyik igazgatója.
A PartyPoker nagykövete, a Poker Hall of Fame tag Mike Sexton is megszólalt: "Pókerprofiként teljesen megértem, hogy a játékosok igyekeznek minden lehetőséget kihasználni, hogy játékaikban minél gyengébb ellenfelekkel pókerezhessenek. Ugyanakkor meg kell érteniük, hogy ha egy gyengébb játékos azt tapasztalja, hogy folytonosan ugyanazok a nickek jelennek meg az asztalán, mikor beül, rájön, hogy vadásznak rá, és gyorsan elmegy a kedve a pókertől. Ezeknek a játékosoknak az elvesztése pedig a teljes pókerközösséget hátrányosan érinti. Úgy gondolom, hosszútávon mindenkinek jó, ha megvédjük a játékosokat a segédszoftverektől. Le a kalappal a PartyPoker előtt, hogy felvállalta ezt a változtatást".
A Seating Scriptek elleni fellépést valóban üdvözli a legtöbb játékos, a fejlesztés következő lépésével, a HUD-ok kizárásával azonban már sokan nem értenek egyet.