Mint arról beszámoltunk, Ari Engel győzelmét hozta az Aussie Millions főversenye. A kanadai profi A$1.600.000-t kaszált. A heads-upban a döntő másik nagy esélyesét, Tony "Bond18" Dunstot győzte le, aki A$1.000.000-t kapott.
Dunst a napokban a Pokernews szakírójának, Frank Op de Woerdnak nyilatkozott a döntő eseményeiről.
"Miután Ari és én rendelkeztünk a legnagyobb stackkel, a shortstackek elleni akciókra törekedtünk" - mondta, hozzátéve, hogy jól működött a dolog, és egyszer csak azon kapta magát, hogy már ki is alakult a heads-up.
A párbaj aztán nagy küzdelmet hozott, 123 leosztásig tartott. Dunst kezdett vezetéssel, de mindkét profi deepen pókerezhetett.
"Ari nagyon jól és keményen pókerezett egész nap. Nem félt nagy potokért játszani, annak ellenére sem, hogy számára sokkal nagyobb volt a tét, mint számomra" - mondta Dunst, aki ezzel rá is tért a beszélgetés legérdekesebb részére.
A WPT bajnok elmondta, hogy mindössze 15%-ot birtokolt saját akciójából, a fennmaradó rész Mike "Timex" McDonaldé volt. Ennek megfelelően Engelnek, aki teljesen saját pénzből játszott, A$600.000 megszerzése volt a tét a párbajban, Dunst viszont csak A$90.000-ral növelhette nyereményét. Persze ez sem kevés pénz.
"Valójában arra számítottam, hogy könnyebb lesz a heads-up, mert Ari számára hatalmas volt a tét, számomra viszont megszokottnak tekinthető. Úgy éreztem, ez nagy előny számomra, könyebben nyomás alá helyezhetem" - mondta Dunst.
Dunst elmondta, hogy mint a legtöbb versenyjátékos esetében, nála is megszokott, hogy eladja az akciója egy részét a nagyobb tornákon, de az már egyáltalán nem jellemző, hogy ilyen sokat.
"Általánosságban az akcióm felét szoktam eladni. Nem emlékszem, hogy valaha is ilyen sokat értékesítettem volna" - mondta.
Dunst hozzátette, a magas százalékeladás miatt elkerülhetetlenül könyedebben vette a játékot, ha egy szituáció szoros volt, többször döntött a megadás mellett, mint talán egyébként tette volna. Ez most a 2. helyig repítette.

Tony "Bond18" Dunst